Kalandok a vadonban 25.

December 28-an reggel arra ebredtem, hogy vegre leesett a ho. Es sutott a nap, ami a legtutibb kombinacio, ha mar egyszer tel van.

Emiatt nagyon lelkesedtem is, amivel rendszerint osszezavarom az engem nem teljesen ismero embereket; tudniillik rolam azt hiszik, hogy en ilyen karibi arc vagyok, aki gyuloli a telet, meg a hideget, es ilyenkor honapokon at csak szenvedni tud.

Elmondanam, hogy ez nem igy van. Ha leesik egy valag ho, es ragyog a nap, akkor en azt imadom. Sot, hetekig imadni tudom. Sot, mindenki mas elobb unja meg, mint en, akarcsak nyaron a kanikulat.

Most par napig hideg lesz, ami nem is akkora baj, mert a hideg jobb, mint az a semmilyen ido, ami itt az utobbi evekben ilyentajt ugy mindig van. Hidegben jo setalni, hidegben jo edzeni, csak arra kell figyelnem, hogy kurvara bedurrantsak a kandalloba, ha otthon vagyok, illetve hogy ne hagyjam, hogy az a rojtosra baszott bojlercso befagyjon odafont a padlason. Tavaly is befagyott, amikor minusz tiz fok ala zuzott a homerseklet a vadonban, en meg beszartam, hogy kesz, vege a vilagnak, ha jon a baszott hideg nekem nem lesz melegvizem. Eppen akkor, erted.

Tegnap ejjel is befagyott a cucc, mert nem voltam itthon, es nem tudtam melengetni. Ugyan egy hete vettem egy nagy henger tozeggyapotot, es bebugyolaltam a bojler aljat, es nagyon buszke voltam magamra, hogy sikerult megoldanom a problemat. Valojaban sokat nem segitett, de en nem adom fol. Ma felmasztam egy hajszaritoval, es addig fujtam azt a sok szar szanaszet agazo csovet, amig fel nem olvadt minden. (Egyebkent vegre rajottem, hogy melyik az a cseszett kis cso, amelyik miatt nem jon a meleg viz odalent. Persze hogy az, amelyiken a hideg viz jon fol a bojlerbe a kutbol. Ha beledoglok is lerendezem ezt az issue-t. Es van egy olyan erzesem, hogy mire lerendezem, bele is doglok.)

Izgalmas dolog am a vadonban elni, persze aki sosem probalta, az sosem fogja megtudni. Csak mondom.

Az ev utolso napja egyebkent vidaman telik, legalabbis egyelore, es remenyeim szerint ez igy is fog folytatodni, csak par ora alvas hianyzik, de erre rabasztam, mert ma mar ugysem fogok aludni bazeg.

De majd iszom alvas helyett is. Van mit, es van kivel, ennel tobbet pedig egy magamfajta vadonjaro nem is kivanhatna az ev utolso napjara.

Tehat BUEK, faszkalapok! Kapjatok be tovig!

Már megint bunyóval álmodtam

Tudod, valaha régen harcművészetek/küzdősportok tucatjairól ábrándoztam, hogy majd kipróbálom, meg jól megtanulom, mert akkor én leszek a kemény faszagyerek.

Igen, nagyon sokat végül ki is próbáltam, és ezért nagyon elégedett vagyok. A kemény faszagyerek érzést még nem sikerült kellő mértékben elérnem, de már nem gondolom, hogy ez a bunyótól lesz, elvégre egyetlen ütés sem lehet annyira durva, mint egy suhintás a jó kis baltámmal.

Szóval kipróbáltam én az évek során mindent, ami érdekelt, amit meg nem próbáltam ki, az már nem is érdekel. Nyilván nem véletlenül. Mióta a gyerekem birkózik, azóta még inkább látom, mi az, amire érdemes időt és energiát fordítani, és mire nem. És most jöhetne a mi-lett-volna-ha szöveg, hogy micsoda faszántos nagymester lehetnék, ha gyerekkoromtól fogva toltam volna ezt-vagy-azt, de az igazság az,  hogy nem lennék. És egyre kevésbé érzem azt, hogy ennek bárhogyan is több értelme lett volna, mint ahogyan most van. (Azt hiszem, nagyjából ez jelenti az, hogy az ember elégedett az eddigi életével, hehe.) És leginkább annak örülök, hogy sok szarságban nem merültem el annál jobban, mint hogy Youtube videókat nézegessek róluk.

Mostanra ráadásul azzal is tisztában vagyok, hogy se időm, se energiám a súlyzós edzésem mellett heti legalább háromszor (mert kevesebbszer nem érdemes) eljárni valahová verekedni, bár továbbra is vágyom rá. Ez tény.

De az is tény, hogy addig én meg nem halok, ameddig ki nem próbáltam magam a ketrecben, legalább egy amatőr bunyó erejéig. Ez a nagy álmaim egyike, és én az a típus vagyok, aki valóra váltja az álmait. Ez miatt nem is aggódom. És az a stílus, amiért még mindig odavagyok ennyi év után is, az a BJJ, meg az MMA, és ezek megérnek nekem annyit, hogy szétveressem a pofámat, legalább egyszer. Kipróbáltam már anno, jártam is egy darabig, imádtam is, de nem fért bele az életembe.

Azt tudom, hogy profi bunyós már nem leszek, de soha nem is akartam az lenni; karriert sem fogok ebből építeni - bár lehet, hogy tudnék, amilyen fanatikus tudok lenni, ha elszánom magam valamire - méghozzá azért nem, mert alapvetően mást látok már ebben, mint azok legtöbbje, akik eljárnak gyakorolni. Én már nem legyőzhetetlen utcaji harczos akarok lenni. Nem is élsportoló, aki versenyeket nyer. Nem egy szétkokszolt gép, aki a győzelmet hajtja. Nekem a kihívás kell, a próbatétel, és a bizonyíték magamnak, hogy ebben is helyt tudok állni, ide is ki tudok állni, ha akarok. Mert ez is csak egy próbatétel, semmi több. Hogy megmérjem magam, hogy tudjam, hogy erre is képes vagyok. Érted ezt? A határaimat feszegetni, és egyre kijjebb tolni. Ez az, aminek értelmét látom így, harmincöt évesen.

A fiam még csak nyolc éves, de máris bebizonyította, hogy képes erre, és én ezért mérhetetlenül büszke vagyok rá. Lehet, hogy később ebben változni fog, de én nagyon remélem, hogy nem. Remélem ez egész életében vele marad. Lesz éppen elég más dolog, ami miatt szívni fog az életben, de legalább harcos lesz, és harcosként fog szembenézni a sok szarsággal.

És magamra is büszke vagyok, amiért erős vagyok és edzett - és amiért a sufniban is képes vagyok arra, hogy baszott keményre gyúrjam magam. Ezt a dolgot meg is akarom tartani, ameddig csak mozogni tudok, ezt a súlyzózást. Többet adott nekem, mint bármelyik harcművészet, és értelme is több volt.

De azért egyszer még odaállok a ketrecbe, hogy legyőzzem magam.

Még egy legsötétebb éjszaka

Tudom jól, hogy a téli napforduló december 21-ére esik az északi féltekén, de ha már annyi meló ment abba, hogy összekalapálják a karácsonnyal az összes pogány, sátánista szertartást, én megtisztelem ezt az elszántságot azzal, hogy ezen a napon ünneplem a legsötétebb éjszakát. (Például azzal, hogy edzek, mind minden karácsonykor. Mert nekem van saját hagyományom, öcsém!)

A világ és a lélek legsötétebb éjszakája.

Ez egy fontos időszak: a hős útjában is ez a legsötétebb pont, a legmélyebb verem, a legtávolibb, legnehezebb, legfélelmetesebb próbatétel. A halál. Ilyenkor úgy tűnik, minden remény elveszett, minden erő elfogyott. A hős helyzete látszólag kilátástalan, és ezt ő is így érzi.

Időzzünk el egy kicsit ebben az állapotban. Tudod, a gödör legmélyén, ahonnan már nem lehet tovább zuhanni lefelé. Ez az út legvége, legalábbis ebben az irányban. Megtörtént a legrosszabb, elvesztettél mindent, semmid sincs. Semmi vagy. Nincs tovább. Végig kell élned, ahogyan minden, amiben valaha is hittél, értelmét veszti. Végig kell élned, ahogyan minden, aminek eddig magadat hitted, megszűnik létezni. Azt hiszem, a mi kultúránkban ez valóban mindennek a végét jelenti, ezért jogos a félelem.

Mégis, igazán szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik valaha is eljutnak életükben idáig. Ők Isten kiválasztottjai. Lehetőségük van ugyanis az újjászületésre. Újjászületés nélkül pedig nem lehet továbbjutni az úton.

Nemrég én is rádöbbentem, hogy a picsába, egészen eddig azt hittem, hogy már megszülettem harmincöt évvel ezelőtt, de bazdmeg, még mindig nem születtem meg. Rádöbbentem arra is, hogy kurva nehéz születés lesz és én végigélem, végig fogom élni és semmi nem lesz, ami csillapítsa a szenvedésemet és a fájdalmamat, fájni fog, nagyon fog fájni, és minden, amit tehetek, az az, hogy reménykedem, hogy megérem a végét, reménykedem és imádkozom.

És gyújtok egy gyertyát, mint mindig; mindenkiért, a legsötétebb éjszakán.

Kalandok a vadonban 24.

A vadonban alapvetően minden a legnagyobb rendben.

Ez is a jó dolgok közé tartozik a vadonban, hogy ott alapvetően minden rendben szokott lenni. Végül is mi a szar romolhat el a természetben? Semmi az égvilágon. És ha valami mégis elromlik, hát rendbe jön gyorsan. Amíg egyetlen kibaszott baktérium is itt hesszel ennek a rojtosra baszott bolygónak valamelyik eldugott sarkában, addig a vadonban is minden rendben lesz.

Ezzel kellett volna kezdeni a Bibliát, nem a sok misztikus rizsával, akkor sokkal kevesebb neurotikus ember élne a földön, és a karácsony miatt sem stresszelnék szarrá magukat.

Egyébként csak mondom, én a karácsonyi előkészületekkel már meg is vagyok, hála a csajomnak és magamnak. És ez nagyon jó érzés, nem mintha annyira lelkesednék a karácsonyért, hanem mert így legalább átvehetem a vadontól azt az érzést, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Végre sétáltam is egyet tegnap, és nagyon jól esett. Jó helyen lakom nagyon, erre a vidékre mindig lehet számítani. A völgyre. A tóra. A hegyekre. Megnyugtat csak azzal, hogy van. Hogy létezik. És tudod mit? Ennek sokkal több köze van a karácsonyi életérzéshez, mint a városok rémült, veszettpatkány-szerű nyüzsgésének. Meg ahhoz a szentimentális gejlhez, amivel az emberek erőszakkal akarnak szeretni ilyenkor, de kurvára, kerül amibe kerül. Harácsony. Ez nekem visszataszító. Jézus születése a faszom. Ennek semmi köze ahhoz.

De igazából hálásnak kellene lennem azért, amiért az emberek ilyenek. Ha látod azt, ami nem tetszik, könnyebb megerősíteni magadban azt, amiben te hiszel. A rossz példa is példa, és a célnak éppen úgy megfelel.

Meg aztán tőlem mindenki úgy ünnepel, ahogyan csak akar, én próbálom nem elrontani senkinek sem az örömét. De ezt a kétségbeesett, vergődésszerű, hisztérikus haláltáncot nem értem, amit az emberek minden évben ilyenkor előadnak. Egyszerűen nem értem. És közben még szarul is érzik magukat. Biztosan meg lehetne érteni, ha valaki igazán belemászna, hogy mi is ez az őrület, de mire megérteném, szerencsére már vége is van.

Nekem az ünnep a nyugalmat jelenti, a csendet, az elmélyülést, a harmóniát és az egyensúlyt; nem a zsizsegést, a harsány, felfokozott érzelmeket, és a tökéletesnél is tökéletesebb képeslap-életérzést. Azt, amit nekem jelent az ünnep, inkább találom meg a vadonban, mint a városban, inkább az erdő mélyén magányosan, mint az emberek között a hangos tömegben. Ez van. Én ilyen vagyok.

De mondom, mindenkinek a magáét. Boldog az, aki úgy ünnepel, ahogyan az jólesik neki.

Én ezt kívánom mindenkinek.

A kis vadonjáró tovább zúz

A gyerekem tovább birkózik, és bár sokszor nyávog, hogy nincs kedve edzésre menni, én nem hagyom békén vele. És nem is fogom. Mert bármit is mondasz, ez kurva jó neki. A javára válik.

Persze benne van az is a pakliban, hogy bárcsak engem is vittek volna ennyi idősen, de már régen nem erről van szó. Amikor ezt az egészet elkezdtük, akkor még erről volt szó, de azóta sok idő eltelt, és azt hiszem, nekem lett igazam. Faszt hiszem, tudom.

A kis vadonjáró azóta két újabb ezüstérmet szerzett november 22-én, és még egy ezüstérmet december 13-án. Az edzője minden versenyre elzavarta, ami csak volt, és én is ott voltam vele, és nagyon jól éreztem magam. Magával tud ragadni azért ez a világ, még akkor is, ha gyerekverseny, még akkor is, ha nincs igazi tétje... vagy mégis van?

Aztán tegnap egy újabb díjátadón voltunk: a kis vadonjáró megkapta a jó tanuló, jó sportoló érdemérmet és emléklapot. Mondhatnám, hogy nahát, milyen büszke vagyok, de az igazság az, hogy én pontosan tudom, hogy a gyerekem mire képes, ezért aztán csak csendesen örülök magamban, és a saját vállamat veregetem. Meg az edzőét, mert nagyon sokat tett hozzá a gyerekem életéhez. És itt nem a birkózás a lényeg, ezt már leírtam, hanem az edzés. A test edzése, és ezáltal a szív és a lélek edzése is. A küzdeni tudás képessége, ami már önmagában elválasztja az élet veszteseit az élet győzteseitől. Az edzés olyan jellemvonásokat fejleszt ki, amiket nem lehet másképpen megszerezni. Jó az, ha valaki jó tanuló. Jó az is, ha valaki jó sportoló. De ha valaki mind a kettőre képes, annak biztosan nem lesz már nagy baja az életben. És ezt elég egyszer megmutatni.

Tudod miért írtam ezt? Azért, mert esetleg illúzióid lesznek azzal kapcsolatban, hogy a gyerekem most majd mindig ilyen kis mintapolgár lesz. Nem lesz az, mert én sem vagyok az. Most megmutatta, hogy képes erre, ahogyan az edzője mondta, van már egy ilyenünk is. De ennyi, nem kell ezt túllihegni. És a legkevésbé nem kell ezt elvárni. Én nem akarom, hogy a gyerekemből bárki is ilyen kis mintafaszkalapot akarjon kreálni. Akik ostobák, azok persze így lesznek ezzel, de majd pofára esnek, mikor a gyerek tizennégy évesen elköt egy autót, meg állandóan verekedni fog, és nem fogják érteni. Én fogom érteni.

És ennyi az egész.

Edzésnapló 47.

Na a legtutibb dolog, hogy egyszer csak 86.1 kiló lettem a sok gnocchi és csoki ellenére. Azt hiszem könyvet fogok írni a kakaóbab-diétáról, mert nekem kurvára bejött. Annak, hogy kurva sokat dolgozom és alig eszem semmi köze a fogyáshoz.

Szóval már csak fél kilót akarok fogyni, és ahogyan mondani szokás, az már egy izmosabb szarással megvan. Azt még nem tudom, hogy mi lesz az a nagy dolog, ami akkor lesz, ha elértem végre a 85 kilós álomcélt, de nagy dolog lesz. Majd ülök otthon vigyorogva a kandalló előtt, és... és akkor nekem jó lesz.

Ahogyan írtam enni nem eszem sokat, viszont mindennap letolok két fehérjeturmixot is ha otthon vagyok, és mostanában szerencsére sokat vagyok otthon. Igen, a múltkor felindulásomban vettem két hordó fehérjét is, az egyik a szokásos csokis, a másik viszont áfonyás bazdmeg, mert a csokit mindig hamar megunom nem is tudom miért veszek folyton azt. A fehérjével úgy vagyok, hogy biztosan jó (annyira persze nem) aztán ha már elkezdtem leerőszakolni a torkomon élvezettel inni, akkor meg alig várom, hogy elfogyjon. Ugyanis mindig tejjel kezdem el inni, aztán rájövök, hogy mekkora macera, és inkább legurítom vízzel azt kész. Egyszer tudományosan is meg kéne figyelnem, hogy van-e értelme fehérjét szlapálnom, de ez nem most lesz. A hivatalos vélemények nem érdekelnek, annyi minden azért nem jött be abból, amit a hivatalosok mondanak, inkább maradok - ebben - a személyes tapasztalatnál.

Kurva jól nézek ki még mindig, és még csak december van gecc. A következő nyáron tuti nem lesz nálam faszább gyerek az egész tóparton! What a life goal!

Az edzéstervemen persze hogy megint finomítottam, mert nem én lennék, ha nem tettem volna, de most megint beállt úgy magától az egész, olyan faszán. Vissza az alapokhoz. Jó volt kipróbálni a tolódzkodást, király gyakorlat, de sok. Akkor sok, ha fekvenyomsz, húzódzkodsz és kettlebellezel heti kétszer, és ezt meg is éreztem. Mióta elhagytam, a többi felsőtest-gyakorlatom jobb lett. Tolódzkodás helyett inkább beraktam még egy deadliftet, mert abból meg kell a heti kettő, akárki akármit mondjon is. És ezért mondtam, hogy vissza az alapokhoz, mert most megint az öt alapgyakorlatot csinálom heti kétszer, plusz egy evezés meg egy bicepsz, így jön ki a tizenkét gyakorlat, ami három napra elosztva éppen elég is. A gyakorlatok sorrendje is kialakult, és mostanában kibaszottul jókat edzek.

Azt is kőbe véshetem végre, hogy öt sorozattól éppen úgy lehet fejlődni, meg erősödni, mint hattól, ha nem jobban, ráadásul hamarabb megvan. Ebből a kevesebb - legalábbis nekem - több. Az erőm ráadásul folyamatosan növekszik, vagyis lassan újra elő lehet szedni azokat az erőszint-standardokat, és megnézni, hogy éppen most hol állok.

I have the power!

57. zen tortenet

Most egy ekezetek nelkuli zen tortenet kovetkezik, ami onmagaban egy koan, ocsem.

Egy szerzetes, felemelve egy bambuszbotot, ezt mondta az osszegyult tobbi szerzetesnek:
- Ha ezt egy botnak nevezitek, akkor a szavak csapdajaba estek, ha nem annak nevezitek, meghazudtoljatok azt, ami teny es valo. Nos, minek neveznetek akkor ezt?
Felallt egy masik szerzetes a gyulekezetbol, és elore jott. Elvette a botot, kettetorte, es a darabokat szetszorta a helysegben.

My job overloaded

Ha az alkalom kell, hogy bizonyíthasd a rátermettségedet, az elhivatottságodat, és a mindent lehengerlő problémamegoldó képességeidet, gyere hozzánk! Mi kurva sok pénzt fizetünk neked azért, hogy gátlástalanul szarrá dolgoztathassunk téged a nap huszonnégy órájában! 

Tudod, azon a helyen, ahol valaki mindig ott fog ülni a kurva gépe előtt, zölden világítva a belső kommunikátoron, hogy röhögve rejszoljon arra, hogy te azt gondolod, hogy ő dolgozik, pedig NEM.

TE viszont dolgozni fogsz, mert tudod, hogy kurva sok pénzt kapsz ezért a szopatásért. Tudod, hogy hálásnak kell lenned, mert lehetne nagyobb és vastagabb is az a fasz, amit a torkodra löknek, de ők kegyesek hozzád, és hagyják, hogy szokd egy kicsit ezt a méretet, mielőtt kicserélnék egy nagyobbra. Aztán - és ez már alkalmazott pszichológia - te azt a nagyobb faszt is ugyanilyen elszántan, hálásan és lelkesen fogod szopni.

Tudod, lehet basztatni a pornóipart, hogy borzalmas, erkölcstelen, és az emberek legalantasabb vágyait szolgálja ki, meg rombolja a családokat, és a férfiak amúgy is elbaszott egészséges lelkivilágát, meg lassan, de biztosa elrohasztja az egész társadalmat; de tudod mit? A pornó legalább egészen konkrétan az, ami. Emberek basznak, mint az állatok, vagy állatokkal basznak, vagy mit tudom én, de a lényeg az, hogy az embernek szemernyi kétsége sincs afelől, amit csinálnak.

A pornó, az pornó.

Na most a munka, az meg munka kéne hogy legyen, nem értelmes, alkotó tevékenységnek álcázott faszszopás. Kizárólag abban az esetben okés a faszszopás, ha maga a munka a faszszopás, mint például az említett pornóban. Mert tudod, van valami végtelenül egyszerű, nyílt, és igen, tudod mit? Van valami tiszta abban, amikor valaki azt mondja, hogy figyelj, nekem az a melóm, hogy csajokat baszok szanaszéjjel napi nyolc órában, néha befigyel egy melegfilm, csak a változatosság kedvéért, a múltkor meg megbasztam egy törpepónit, miközben négy űrlénynek öltözött pöcsöslány üvöltötte a fülembe, hogy "E.T hazatelefonál, E.T. hazatelefonál!", és ez csak egy átlagos munkanapom volt. Na lökd ide azt a fehérjeturmixot.

Na és te? Te mi a szart tudsz erre mondani? Hogy ülsz egy kurva irodában napi nyolc, tíz, tizenkét, tizennégy, tizenhat órát, de szart se számít, mert a telefonodon úgyis ott csipog, ha új méled jön, a laptopod otthon is felcsapódik és magához ránt, hétvégén is, bármikor ugraszthatnak, és te ugrasz, mert kell a lóvé, kell a rang, kell az elismerés, kell a bónusz. Kinyitod a szád, becsukod a szád, szétteszed a lábad, összecsukod a lábad, felállsz, leülsz, lefekszel, kúszol, mászol, rohansz, megállsz, rohansz tovább. Számítógépet bűvölsz, excel táblák, word doksik, tuti online rendszerek, amikbe nyomod, nyomod megállás nélkül a kurva sok adatot, aztán javítod, átnézed, elküldöd, visszakapod, átnézed, elküldöd, elfogadják, jóvan, mehet elölről. Ha mehet. És ha nem vagy elég jó, örülhetsz, ha csak kirúgnak, és előtte nem küldenek el ordítva a kurva anyádba, vagy máshová. És örülhetsz, ha nem perelnek be.

És bazdmeg komolyan neked van bajod a pornóval? A kurvákkal? Az olcsó celebekkel? Öcsém. Gondolkodj el ezen egy kicsit.

(Én meg még megírok gyorsan pár emailt, mert a főnököm a világ túlfelén most ébredt, és majd kicsattan az energiától hogy rágná szét az ebola a belét.)

My job reloaded

Ha mar a multkor belengettem, hogy az uj melohelyemen blogolok, akkor itt az ideje befejeznem azt a tortenetet, amit ket hete elkezdtem - vagyis hogy mikent is alakult az utolso hetem az elozo munkahelyemen, es hogyan hasitok eddig az uj helyen.

Hat a legfontosabb, hogy a reginek vegre vege. Mondom, regota toltam mar ott a szekeret, es nagyon sok szart ellapatoltam. Kicsit szaros is lettem kozben, mint az lenni szokott, es ez egyeseknek budos volt mar. Pedig a szarlapatolot mindig jutalmazni illik es nagyra becsulni, nem pedig baszogatni es szamon kerni. Mert termeszetesen nem a sajat szaromat lapatoltam ott, hanem a maset.

Es most ennek egyszer es mindekorra vege, baszki. Nem is izgat mar, kurvara orulok, hogy mogottem van, gondolni sem akarok mar vele.

Most egy egeszen mas helyen kezdem ujra. Ezek csontprofik, es sokkal jobban szervezettek. Persze be kell illeszkednem, ez meg hatravan, illetve ki kell koszorulnom azt a kis csorbat, amit a belepeskor vetettem - elbasztam egy tesztet, amit ujra kell csinalnom, de meg fogom oldani, mert maris vannak, akik segitenek.

A bemutatkozas minden ertelemben izgalmas, erdekes es tanulsagos. Sokkal nyitottabb es batrabb vagyok, mint ot evvel ezelott voltam, es magat a szakmat azt ertem es tudom; igazabol csak azt kell megtanulnom, hogy itt hogyan csinaljak amit eddig is csinaltam. Az alapjan, amit eddig lattam, egyszerubb lesz. Egyszerubb lesz, mert itt minden jobban szervezettebb es atlathatobb. Es mostanra mar en is jobban szervezett es atlathato vagyok, ja.

Az elso hetemet mar letoltam, egyelore treningelek, treningelek es treningelek. Decemberben nem is lesz mas, meg kell ismernem alaposan a rendszert, ha mar a szakmaban sok ujat nem tudnak mondani. De nem akkora etvasz a dolog, menni fog. Nem felek.

Aztan ennel tobbet meg nem latok ebbol az egeszbol. Maga az ujrakezdes kurva jo dolog, es nagyon regota vagyom mar ra. Eppen ilyennek kepzeltem, bar arra szamitottam, hogy kicsit nagyobb kozossegben fogom tolni itt is, de egyetlen szavam sem lehet, en akartam home-based lenni. Most tobbet lehetek a vadonban, tobbet edzhetek, talan tobbet gyerekezhetek, es ez jo. Csak emberek kozott lenni is jo, de majd megtalalom ebben is az egyensulyt. A lenyeg, hogy nem muszaj.

Jo lesz ez, azt erzem: ennel tobbet egy ilyen elethelyzetbol legalabbis kihozni nem lehet. Es ez a fontos. Ha mast akarok, akkor igazan mast akarok, es azt egeszen mashol es egeszen mashogyan kell, ezzel pedig egyelore meg felesleges foglalkoznom. Majd egyszer.

Az almomat pedig, amit tegnap ejjel almodtam, sajnos nem irhatom le, mert mar elfelejtettem, Barbara.

Edzesnaplo 46.

Na ezt most ekezetek nelkul fogom letolni, mert a ceges gepem ilyen globalista imperialista kapitalista mocsadek es nem tud magyarul. En meg egy lelketlen, cinikus, multis ceges geci vagyok es szarok az ekezetekre, you know.

(Es igen, blogolok a munkahelyemrol, mert en megtehetem.)

Az edzes azert megy, es ugyan eppen most meg van huzodva a csuklyasizmom meg a derekam azert lelkes vagyok. Lelkes vagyok, mert szepen beallt az edzestervem ket otthoni napra meg egy teremnapra, es ez a harom nap egyreszt eleg, masreszt valtozatos, harmadreszt izgalmas.

Mindjart leirom azt is, hogy melyik nap mit tolok es hol.

A sulyom meg legutobbi meres szerint 86.3 kilogramm ami vicces, mert eszem rendesen, de lehet hogy eppen azert. Az az egy kilo meg mar magatol is leroppen. Cukrot nem eszem egyaltalan, de mezet meg csokit igen, mert csak, kocsog.

Lassan odaig is eljutok, hogy nekialljak vegre nyujtani rendszeresen, ami a legutolso lepcsoje lesz annak, hogy kibebaszottul jol erezzem magam a testemben. Komolyan, neha arra gondolok, hogy jogazni eljarni tobb ertelme lenne, mint bunyozni, de majd meglatjuk. A robbanekonysagra meg a ruganyossagra vegre ra tudok menni, ennek elso lepese ugye az volt, hogy letoljam magamrol azt a sok zsirt, ez sikerult is, hehe.

A kovetkezo lepcso az, hogy vegre normalisan be tudtam illeszteni ezeket a cuccokat az edzestervembe, meghozza ugy, hogy minden edzes legvegen csinalok egy tabatat. Csak 4 perc, de nagyon ut, es ebbe minden olyan gyakorlatot csinalhatok, amit eddig nem csinaltam volna kulon, de most vegre kielhetem magam: medicinlabda, kettlebell, szokdelles, ugrokotel, box jump, jumping jack, mindegy csak dinamikus legyen, porgos es kurva faraszto. Eddig nagyon bejon, es igazan jo lezarasa az alapvetoen erore meno edzeseimnek. Es ami a legjobb, hogy gyorsan megvan es nem kell hozza kimenni ebben a fostalicska idoben.

A teremben egy csomo gyakorlatot teszteltem egyebkent az elmult idoszakban, igy jutottam el a mostani edzestervemhez.

A teremnapon tolodzkodassal kezdek allvanyon, az rendesen bemelegit, utana megyek deadliftezni. Igen, megis teremben csinalom, mert otthon most hideg van es sar. Meg kicsi sullyal fogom tolni egyelore, mert meg kell szoknom az uj sulyzot meg az uj sulyelosztast, es kell az a hosszugatya, mert a rud leszedi a bort a labamrol. Egyebkent azt hiszem, menni fog, es tukor elott baszott nagy sulyt emelni jo erzes. Meg jo latvany is. Utana evezek gepen, aztan meg bicepszezek egyet. Ezt is jobb teremben, mert ha a gep eppen nem szabad, amit hasznalni szoktam, akkor is legfeljebb felkapok ket kezisulyzot es tolom azzal. Az edzes legvegen tabata, ami teremben valosagos bosegzavar, annyi jo gyakorlatbol lehet valasztani, igy mindig mast csinalok.

A ket otthoni edzesnapom megegyezik, mert en ilyen kis preciz, gyakorlatias csavo vagyok. Kezdek fekvenyomassal a jo kis fedett sufniban, utana huzodzkodas a jo kis fedett teraszon, utana guggolas, ahol valamennyire meg fed a teto, vegul pedig mellre vetel es nyomas kettlebellel a teraszon a teto alatt. Gondolom erted a process lenyeget. Nem azunk szarra es nem dagasztunk sarat, mert az egyaltalan nem vicces, legfeljebb nyaron. A legvegen pedig tabata, bent a jo meleg hazban.

Es ez most igy nagyon bejon.

Legend of Zelda

El sem hiszem, hogy ezt még nem írtam meg. Annyira bennem volt, hogy már megírtam valamikor, hogy csak és kizárólag a lustaság tart vissza attól, hogy visszakotorjak a bejegyzések között, és keresgéljek.

Na mindegy, belefér hogy kétszer írjam meg.

Az érzés, amiről írni akarok, az, amikor felnőttként kurvára sajnálod, hogy valamit nem tapasztaltál meg gyerekként. Na, ilyen nekem nem sokszor volt, mert jó gyerekkorom volt. A jó alatt azt értem, hogy hagytak nyugodtan játszani a szobámban, és basztak rám. Most hogy ez tényleg jó vagy rossz azt hagyjuk a picsába a lényeg az, hogy én délutánonként hazamentem a suliból, lekúrtam a táskámat és játszottam. Hétvégén meg felkeltem és játszottam. Nem voltak különórák meg mászkálás meg nem szervezett nekem senki sem programokat.

És ez nekem jó volt így.

Na a lényeg, hogy akkortájt, amikor a kis vadonjáró megszületett, megszereztem végre emulátoron az összes kurva Nintendo, SNES és SEGA játékot ami csak létezik. Gyerekkoromban ezekből jó ha tíz darab volt, mondjuk mikor USA-ban éltem azért kölcsönöztem egy csomót is, de csak kipróbálásra.

Akkoriban nem volt időm vele játszani, de most végre a kis vadonjáróval ki tudom próbálni ezeket a cuccokat is. És találkoztam egy játékkal, amihez gyerekkoromban nem volt szerencsém. A címe Legend of Zelda, és a SNES-hez adták ki. (Illetve technikailag már a sima NES-hez kiadták, de az a verzió még elég gagyi.) Aztán azóta kiadták kismillió verzióját, de a játék, az ez a téma.

Egy kiscsávóval vagy akinek meg kell mentenie a világot meg a királylányt, megszereznie a varázskardot, és legyőznie a gonosz varázslót. Ezek klisék, azt mondod? Hát lehet bazdmeg, de az egész világon nincs ehhez fogható játék, amely ennyire hű lenne a hős útjához, és ennyire magával ragadóan mutatná be ezt az ezerszer lejáratott témát.

Kötelező játék mindenkinek, aki valaha is érzett többet magában annál, mint hogy minden hónapban befizesse szépen a számláit, és kivigye a szemetet.

És most jön az, amit egyedül sajnálok a gyerekkoromból: sajnálom, hogy ezt a játékot nem ismertem meg gyerekként. Sajnálom, mert az első pillanatban pontosan éreztem, hogy gyerekként milyen lett volna ezzel a játékkal játszani.

Most már felnőttem. Ez van. De elég van még bennem a gyerekből ahhoz, hogy emlékezzek - ezt nagy részben a kis vadonjárónak köszönhetem - és hogy érezzem, hogy milyen lett volna.

Na nem lettem volna más ember, azt nem, de egy óriási, meghatározó élménnyel több lett volna az életemben, az tuti. És most újra végig tudnám játszani ezt a játékot úgy, hogy közben emlékeznék rá, hogy milyen kurva jó volt gyerekként a szobámban gubbasztani és semmivel sem törődni az égvilágon azon kívül, hogy játsszak.

Most a kis vadonjáróval fogom végigtolni ezt a játékot. Aztán ő felnő, én megöregszem, és talán még előkerül egyszer ez a játék, és talán mind a ketten játszunk majd még vele, ő is, meg én is; és akkor majd visszaemlékezem, hogy milyen kurva jó volt a fiammal kettesben végigizgulni Link kalandjait, ő meg talán visszaemlékszik, hogy milyen kurva jó volt az apjával játszani, és semmivel sem törődni az égvilágon azon kívül, hogy játszunk.

Látod. Mégsem vesztettem semmit.

Az élet művészete

Akkor most tisztán, világosan, minden kertelés és mellébeszélés nélkül megmondom a frankót.

Az élet művészete abban áll, hogy mindig el tudd dönteni, hogy melyek azok a helyzetek, amikor küzdeni kell, kepeszteni és erőlködni, mint a kurvaélet, hogy megvalósíts egy adott helyzetet; illetve melyek azok a helyzetek, ahol hátra kell dőlni, teljesen ellazulni, és csak hagyni, hogy sodorjon a világ.

Ennek a két hozzáállásnak, viselkedésnek a megfelelő alkalmazásában áll az élet művészete.

És nincs semmi más.

Requiem egy hifiért

Végül csak kikúrtam a hifimet, 19 év után.

16 éves korom óta megvolt; azóta, hogy panelba költöztem a családi házból, és el kellett kezdenem megszokni egy új életet. Akkor kaptam az első számítógépemet is, amit rögtön összehuzaloztam a hifivel, és a következő 19 évben azon szólt a számítógép. Illetve a számítógépek jöttek és mentek, de a hifi, a hifi az maradt.

Túlélt az szilvesztert, amikor Trabantban hurcoltam, és túlélt egy csomó házibulit; folyt rajta sör, bor vér és geci, régen tönkrement már a CD lejátszója meg a rádiója, meg a két kazettája, amin még felvételeket készítettem a kedvenc számítógépes zenéimből, de a hangfalak azért működtek mindvégig.

Gyakorlatilag a számítógépem hangszórója volt az a hifi, másra nem is használtam már évek óta. Ott trónolt a számítógépasztal polcának tetején, és kreálta az atmoszférát. Végül a csajom unta meg; vett nekem két kis hangszórót, amik - döbbenet - ugyanolyan jól szólnak, mint az a barom nagy hifi, csak éppen alig fogyasztanak áramot, illetve kényelmesen elférnek a monitor két oldalán. Elképesztő a modern technika, na.

De elfelejteni nem fogom. Elvittem a roncstelepre, leadtam, még vetettem rá egy utolsó, nosztalgikus pillantást, aztán boldogan hagytam ott a picsába, hogy nem nekem kell eltökíteni azt a szart, hanem megteszi más.

Nagyon sok jó élményem kapcsolódik hozzá. Az a kurva sok számítógép előtt töltött óra, amikor játszottam, és iszonyatosan jól éreztem magam. Egy másik életszakasz volt, és mostanra mintha egy egész világ választana el tőle.

Persze ez nem is baj, azt hiszem.

Kemény dolog a melóváltás

Főleg akkor, ha olyan helyen húztál le öt évet, ahol én, és annyi szart lapátoltál, mint én, és annyit tudsz a belső dolgokról külsősként, amennyit én. Ja, és a ranglétra legalján vagy. Komolyan, szabályosan kellemetlen emberré váltam már ezen a helyen. Igazi persona non grata vagyok. De jó nekem, mi?

Persze, már megvan az új melóm, a szerződést is aláírtam már, jövő hét utáni héten kezdek, de addig még...

...addig még faszt fogok szopni, durván. Arra készültem, hogy az utolsó héten már dolgoznom sem nagyon kell, nemhogy még szivassanak - ehelyett szivatnak, betonkeményen. Na látod, most megtörtént velem az, ami csak nagyon ritkán szokott: rosszkor vagyok rossz helyen. Szerencsére már nem sokáig.

És tudod mit, a legtöbb dolog, amit veszíthetek, csak pénz. Csak pénz. A pénz meg lószar, csak mondom. Annyi minden más van, ami ezerszer fontosabb, és amit kevésbé szívesen veszítenék el. A pénz az pótolható.

És légy erős, akár olyat is veszíthetnék, ami nem pótolható. De nem ezúttal, és ezért hálásnak kell lennem.

Kemény lesz a jövő hét. Keményen meg kell küzdenem ezért a váltásért, és csak remélni merem, hogy amin vagyok, az a hero's journey, nem pedig a highway to hell.

Úgyis elválik, nem igaz?

Lumbersexual

Avagy a favágószexuális férfi. Nem röhög, olvas. A személyes kedvencem a következő mondat volt a favágószexuális férfi ismertetőjegyei közül: "Általában véve olyan kisugárzás, mintha favágásból jönne, vagy épp oda indulna."

Most idekívánkozna egy Wolverine kép, mert az a ravasz Rozsomák mégiscsak tudott valamit.

Na jó, nesztek:

Nem tudom egyébként, hogy hangosan sírjak, hangosan röhögjek, vagy csak megvonjam a vállam és hasogassam tovább a fát kint, a sufniban. Mert én eddig is azt tettem. És lám, a divat utólért. Itt, a kibaszott semmi közepén.

Nem sok választásod van, ha a vadonban élsz, és egy kigyúrt, szakállas, vadonjáró szerzetes vagy, aki fával fűt, kútból meri a vizet ha épp szar a szivattyú és minden reggel komor képpel nézi a háza elől az eget, hogy aznap vajon milyen idő lesz ebben az istenhátamögötti kis völgyben. És persze átkozódik, ha nem süt ki a nap, amikor megébred.

Aztán egyszercsak azt veszed észre, hogy az emberek elkezdenek úgy öltözködni és viselkedni, mint te, mert most éppen ez lett a divat. Hát eszem-faszom megáll. És persze nem lesznek olyanok, csak úgy néznek ki. Ez a kemény.

Mi a faszomért akarna bárki is úgy kinézni, mint én? Vagy mint egy kanadai favágó?

Sosem fogom megérteni a divatot, meg sem próbálom. Szarok bele. Most majd egy kicsit mainstream leszek, csak egy darabig, aztán meg nem, és megint csak egy koszos surmó leszek a vadonban.

De jó is lesz bazdmeg.

Edzésnapló 45.

Gyúrok tovább vazze.

A súlyomat egy ideje nem mérem, mert már nincs nyár és nem hesszelek a strandon, így aztán nem érdekel, mennyi az annyi. Olyan 86-87 kiló körül vagyok, ami tavaszig elég is lesz. Az a helyzet, hogy ennél jobban nem akarom már magam gyötörni a kajálással, ahhoz túl sok örömet okoz az evés nekem öcsém. És szerencsére továbbra sem a testemből élek, ezért valójában nem túl nagy a tétje annak, hogy hogyan is nézek ki, meg hogy hány kiló vagyok. Arra életem végéig figyelni akarok, hogy mit és mennyit eszem, de nem fogok ebbe belebolondulni. Nem ér ez annyit.

Egyébként kurva jól nézek ki csak mondom, és ennyit akartam elérni, a többi már csak torma a lófasz mellé.

Majd fogyok még, ha okom lesz rá, mondjuk, hogy be kell férnem valamelyik bunyós verseny súlycsoportjába, de azért lássuk be, ennek egyelőre elég kevés a reális esélye. Maradok csak a gyúrásnál, még egy jó darabig.

Ennyit a súlyomról.

Továbbra is sokat edzek teremben, és továbbra is élvezem. Könnyebb is, bár hetente egyszer-kétszer úgyis otthon edzek a sufniban. Viszont arra rájöttem, hogy deadliftezni csak otthon fogok. Teremben nem érdemes. Egyrészt ott nem hosszúgatyában vagyok, ami így kurvára fájdalmas élmény. Mármint rövidgatyában deadliftezni. Másrészt más a rúd, mások a súlyok, és nagy súlyos gyakorlatnál ez baszottul zavaró tud lenni. Ráadásul múltkor meg is akartam mutatni a sok kis takonynak, hogy ki a jenő a teremben, aminek az lett az eredménye, hogy jól meghúztam a derekamat, de legalább nem látta senki. Mivel látták, mekkora tárcsákat lökök fel a rúdra, és mennyit, a közelembe se mertek jönni.

De a lényeg, hogy deadliftezni csak otthon, a sufni rejtekében.

Igyekszem kihasználni a termet, amennyire csak tudom, és az alapgyakorlataim leghasznosabb variánsait végezni, hogy amikor visszatérek a városból a vadonba, elmondhassam, hogy megérte.

Fekvenyomásnál például vannak jó gépek, meg ott a tolódzkodás, bár azt előbb-utóbb a vadonban is meg akarom oldani, mert kurva jó gyakorlat. Van még ferdepad, meg az egykezes súlyzók minden méretben és formában. Mindegyik nagyon jó alternatíva néha.

Evezni meg csak gépen szeretek például, a döntött törzsű evezést rúddal még meg kell tanulnom rendesen.

A guggolásnak, a húzódzkodásnak és a deadliftnek nincsenek alternatívái az én világomban, még a legjobban felszerelt edzőteremben sem.

Vállból nyomásra viszont vannak jó gépek, meg a legtutibb kedvencem, a két egykezes súlyzós megoldás. Na erre jó a terem, öcsém.

Bicepszezni is jobban szeretek gépen, mint szabadsúllyal, meg az úgyis strandizom, úgyhogy annak mindegy.

Elkezdtem good morningozni is na jó eddig egyszer kipróbáltam, és azt mondjuk kétkezes rúddal csinálom mindenhol, de teremben az is egyszerűbb.

Meg mondom, vannak még gyakorlatok, amikre rá akarok rabolni a teremben, csak tudomásul kell vennem, hogy mind az időm, mind az energiám véges. De álmodozni szabad, és kell is, jó? A végén úgyis visszatérek a minimalizmushoz, meg a sufnihoz, mint mindig, de most még kalandozok egy kicsit a nagyvilágban.

Az elérendő erőszinteket most úgy lőttem be - mert célok kellenek - hogy húzódzkodásban húsz ismétlésig akarok eljutni saját súllyal, vállból nyomásban saját testsúly (90 kilogrammal számolok az egyszerűség kedvéért), fekvenyomásban a súlyom másfélszerese, guggolásban a súlyom 1.75-szöröse, deadliftben pedig kereken a kétszerese. (Ezek egyismétléses maximumok a gyengébbek kedvéért.) Mindez a 85-88 kilós testsúlyom mellett, amit ameddig lehet, megtartok, hacsak az AIDS vagy a rák közbe nem ugat.

Ezek mind reális dolgok, van ami már meg is van belőle, de az a célom, hogy mind meglegyen. Akkor pezsgőt bontok, mert az a menő, de ki is öntöm az árokpartra, mert utálom, mint a szart és elégedetten fogok hátradőlni. Hogy aztán eddzek tovább, persze, mint mindig.

Mint mindig.

A mostani életérzés

Most ez a pálya, ez a vers. Nem mesélem el, és nem magyarázkodom, mert annyi minden van. És ne izgulj, jól vagyok, ez csak olyan artisztikum, baszodalássan.

Én fekszem itt
(Nagy László)

Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak
Érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban.

És most már aztán igazán ősz van, gecik. Már nekem is muszáj észrevennem a lehulló, színes falaveleket. Már nekem is muszáj.

De mondom, jól vagyok.

56. zen történet

Egy egyetemi professzor meglátogatott egy híres zen mestert. Míg a mester csendben felszolgálta a teát, a professzor a zenről beszélt. A mester teletöltötte a látogató csészéjét, majd folytatta tovább az öntést. A professzor nézte a kifolyó teát, végül nem tudta visszafogni magát, és így szólt:
- De hát ez tele van! Ne önts többet bele!
- Látod, te hasonlatos vagy a csészéhez - mondta erre a mester, - Hogy tudnám megmutatni neked, hogy mi a zen, amíg ki nem ürítetted a csészédet?

Hangover

Egy régi álmom vált valóra, amikor most pénteken végre igazi kalózszerkóban bulizhattam Picurral*.

Egy elkésett Halloween-buliban voltunk, amit Picur cége szervezett, de engem nem érdekelt, hogy rajtam kívül senki sem grasszált jelmezben Budapest belvárosában, legkevésbé kalóznak öltözve, mert:

Én kibaszottul élveztem.

Volt még pár ötletünk, hogy minek öltözzünk, nekem bejött volna a római tógás nemes pár, az arab sivatagi rabló és a hastáncosnő, esetleg királylány és királyfi, de végül a kalóz győzött, és nem bántuk meg. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy veszek otthonra is egy ilyen szerelést és néha kiállok pózolni vele a lépcső tetejére, mert mennyire király kalóz vagyok már, öcsém.

A buli nagyon jó volt, mert ittunk és táncoltunk a csajommal, és megismerkedtem Allannel a Másnaposok című filmből. Most persze röhögsz, hogy ja, biztos hasonló a karakter, de nem. Nem bazdmeg. Én tényleg Allannel ismerkedtem meg. Tetőtől-talpig. Össze is haverkodtunk, mert én sem vagyok egy kompatibilis karakter, ezért az első pillanattól fogva kiválóan megértettük egymást. A kokófutárját ugyan nem vártam meg vele, mert olyan mocskosul bebasztam (meg Picur is), hogy jobbnak láttam véget vetni az éjszakának, és hazazúzni. Hajnalban hazafelé már nagyobb lelkesedést váltott ki az emberekből a jelmezem, de tajtrészegen nem volt kedvem meg-megállni, és kalózmód morogni meg pózokat vágni a sétálóutca közepén.

Józanabbul feltehetőleg megtettem volna.

Másnap aztán kurvára másnaposak voltunk, főleg én, aki este is alig bírtam elaludni a véremben zubogó alkoholtól, de másnap délre már egészen jól kezdtem érezni magam. Picur ezt most rosszabbul viselte, de persze az egésznek Allan volt az oka, aki addig itatott bennünket gin tonikkal (szigorúan dupla), amíg már számolni sem voltunk képesek, hogy mennyit is ittunk tulajdonképpen.

Mondjuk amikor Allan húgának a kocsmájában lehúztam az első vodkát, már akkor sejthettem volna, hogy mi lesz ebből, de én az az ember vagyok, aki nem szereti előre számítgatni hogy mi vár rá. Come what may.

Allannel a hajnali elváláskor megállapítottuk, hogy this is the beginning of a beautiful friendship. Majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. A másnaposságom mára végleg elmúlt, és maradt a tudat, hogy kurva jó kalóz lenne belőlem igazából is. Meg a csajomból is. És átkozottul jó buli volt; nem vagyunk még öregek hozzá, hogy néha durván odarakjuk magunkat az éjszakába. Feltéve, ha másnap nyugodtan kialhatjuk, az nagyon fontos.

Arrrghhhh!

*Picur nem a kiscsaj a Pom Pomból, hanem a csajom.

Harci tetoválást a szakállas szerzetesnek!

Akár ezt is megtehetem végre, érted?

A kopasz, kigyúrt szakállas szerzetesről már csak a tetoválás hiányzik a teljességhez. Tudod, eddig egyetlen dolog volt, ami miatt mindig is húzódoztam a tetoválástól - azt hittem, hogy ha valami olyan dolgot tetováltatok magamra, amit később már nem tudok vállalni, az tragédia.

De rájöttem, hogy ez hülyeség. Bánni azt, hogy valami veled marad, amit valaha fontosnak hittél? Csak a hülye bánja, meg a gyáva. Én pedig se hülye, se gyáva nem vagyok. Hallod?

Nem kell attól félni, ha a történeted ott van a bőrödbe vésve; inkább büszkének kell lenni arra, hogy vállalod. Én szeretnék büszke lenni arra, hogy vállalom a történetemet. Felkerülne rám a farkas, a zen kör, az angyal a karddal, meg a vadkan, meg minden, minden, amit valaha is megálmodtam. Ahogyan valaha is megálmodtam magam.

Van egyáltalán ennél bármi fontosabb? Bármi királyabb?

A tetkó felelősség, legalábbis nekem; persze nem faszokat, meg baszó ördögöket, meg miki egereket fogok magamra varratni, de ha már varratok, többé nem tehetem meg, hogy ne ügyeljek a lelkem templomára. Ha már így feldíszítem, gondoskodnom kell róla, hogy ne csak funkcionálisan, hanem esztétikailag is ott legyen. És ott is lesz, ha rajtam múlik, a kurva életbe. Én olyan tetkót akarok, ami műalkotás, de velem együtt az. Az én testem teszi azzá. Olyan, mint egy különösen kiváló, személyre szabott ékszer, csak ez mindig veled van.

És jó, hogy veled van; kellenek azok a dolgok, amik segítenek az úton maradni. Azon az úton, amit te, és egyedül te kijelöltél magadnak.

A stílus a törzsi tetoválás, naná, innen fogok elindulni. Aztán meglátjuk, hogy merre és meddig jutok. Kell hozzá egy mester, aki megálmodja és felvarrja rám a cuccot, de ha ez a dolog így kell, hogy legyen, akkor úgyis előkerül az a mester.

Tudod már, hogy így mennek ezek a dolgok.

Edzésnapló 44.

Képzeld, most nem mérem meg magam a mérlegen. Na nem azért, mert végre elértem a 84-85 kilót, hanem mert az elmúlt napokban annyi csokit zabáltam, hogy rá sem merek állni a mérlegre. De komolyan, hatalmas táblákat nyomtam a pofámba, és szinte rágás nélkül nyeldekeltem be az összeset. Mwuhhahhha!

A dolognak annyi értelme volt, hogy beelegeltem magamra, és a mai naptól végre elhagyom a cukrot és az édességeket is a picsába. Aztán meglátom, hogy a napi fél vödör cukor nélkül fogok-e tudni funkcionálni. Az biztos, hogy még ennél is sokkal elviselhetetlenebb leszek. Akárhogy is, letolom azt a kurva pár kilót most már, és megpróbálom megszokni hogy nem zabálok édességet. Előbb-utóbb úgyis el kellene hagynom az életemből, hát legyen most.

(Egyébként kurva jól nézek ki és kurva jól is érzem magam, de az az utolsó egy-két kilócska már nem akar leolvadni magától, ezért született ez a világrengető döntésem. Halleluja.)

Az az érzésem, hogy - döbbenetes módon - már csak ennyi hiányzik az ultimate victory életérzéshez. (Tudod, mikor ott állok a tengerparton és feszítek, körülöttem boldog emberek, a háttérben pedig ilyen menő zene szól.) Mert egyébként az edzésemmel minden zsír. Végre nem fáj semmim sem sehol, minden gyakorlat nagyon hasít, és imádok néha edzőteremben edzeni. Volt egy időszak, amikor kifejezetten utáltam, de mostanában kezdenek visszatérni a régi edzőtermes emlékeim. Tényleg öcsém, gyakorlatilag még mindig többet edztettem teremben, mint nem, és annak ellenére hogy az akkori edzésem a mostanihoz képest nem sok kalap szart ért, azért jó idők voltak azok.

Ha már csak erre az egy hobbira van időm, akkor az legyen változatos. És nekem régóta volt már ilyen szórakoztató és változatos az edzésem. Az izmaim is hálásak a teremben edzésért, meg a változatosságért. Nagyon szeretem az egyes gyakorlatok variánsait is használni, mint a legutóbbi edzésnaplóban írtam.

Még mindig kurvára bejön a heti három edzésnap, egyáltalán nem érzem kevésnek, főleg hogy többnyire egyben tolom le az edzéseimet, így kell is a következő nap a renegeráródásra geci, ahogyan a teremben mondanák az arcok.

Az edzéstervem változatlan a múltkorihoz képest - döbbenet, mi? Egyetlen gyakorlatban próbáltam ki újat, a vállazásban, mert azzal nem voltam megelégedve. Most úgy tolom, hogy leteszem egymás mellé a 16 kilós, a 24 kilós meg a 32 kilós kettlebellt, és egy sorozat a következőképpen néz ki: 3-3 mellre vétel és nyomás a 16-ossal, aztán 3-3 a 24-essel, aztán 3-3 a 32-essel. Aztán pihenő, és szokás szerint 3 percenként tolok le egy sorozatot. 5 sorozat megy belőle mint mindegyik gyakorlatból. Eddig bejött a dolog, a vállam szereti.

A többi dolgot hagytam úgy, ahogyan volt. Mivel hagyok magamnak teret a variálásra az egyes gyakorlatokban, ezért nem is érzem azt, hogy unalmas és behatárolt lenne az edzésem. A tolódzkodást szeretném mostanában nagyon kipróbálni mellre/tricepszre, csak meg kell néznem, hogy melyik teremben van jó tolódzkodópad.

Szóval megy az élet, na.

Egy vadonjáró tanácsai 1. - A tökéletes hasizom

Új sorozatomban arról fogom osztani az észt, hogy miként lehet egy adott területen tökéleteset létrehozni.

Az első részben a tökéletes hasizomzatról mondom el a frankót. A tökéletes hasizomzat létrehozásához három dolgot kell tenned:

1, eddz nehéz súlyokkal, te lusta geci! Ha nehéz súlyokkal guggolsz és húzódzkodsz heti kétszer, kurvára meg fog erősödni a törzsizomzatod. Mástól nem, sajnálom.

2, diétázz, te dagadt geci! Ha megerősítetted a hasad a fenti két gyakorlattal, és mégsem nézel úgy ki, ahogyan szeretnél, akkor az a baj, hogy túl sok rajtad a zsír. Ha szerencsés alkat vagy, egy kis étrendváltoztatás elég lesz ahhoz, hogy lapos, feszes hasad legyen. Ha olyan alkat vagy, mint én, akkor rábasztál, és az utolsó kibaszott dekányi zsírt is le kell szenvedned magadról a tökéletes hashoz. Sok szerencsét, lúzer!

3, hasazz, te nyámnyila fasz! Ha már erős a hasad és lapos is, de még mindig nem domborodnak eléggé a hasizmaid, akkor nincs mese, te vagy a vesztesek vesztese! Háháhá! De ne aggódj, erre is van megoldás: meg kell vastagítani azokat a hasizmokat, hogy jól kiálljanak és mindenki téged bámuljon a strandon. Ennek funkcionális hatása nem lesz, mert a hasizmaid máris erősek a guggolástól és a húzódzkodástól, igaz? De tudom én, hogy neked az esztétikai hatás legalább ennyire fontos, úgyhogy: hasazz! A legjobb gyakorlatok a lábfelhúzás és a római szék, ha már mindenáron hasaznod kell. És ne izgulj, ha már egyszer megvan a sixpack, és nem változtatsz túl sokat az étrendeden és az edzéseden, akkor meg is fog maradni.

Én rövidesen jelentkezem is a következő résszel, te pedig takarodj edzeni. Azt a csokit meg tedd le. Láttalak, dagi!

Save/load

Mostanában újra sokat játszom a Morrowinddel. Na jó, a sokat az túlzás, de a kis vadonjáróval szoktunk vele rendszeresen játszani. Ez egy CRPG, ráadásul olyan fajta, amit a végtelenségig lehet játszani, mert gyakorlatilag nincsen vége, ráadásul egy akkora világban játszódik, annyi küldetéssel, hogy aztakurvaélet.

(Mindössze 12 évvel vagyok elcsúszva amúgy, mert ez egy 2002-es játék, de sebaj. Sosem voltam annyira tech-savvy, mate. Én a "régi" játékokat is halálosan tudom élvezni, akárcsak a gyerekem. Azt meséltem már, hogy van egy Playstation 2-esünk? Igen, 2, jól olvasod. És játszunk is vele, öcsém.)

Azért akartam ezt elmondani, mert ez a játék is olyan, hogy bármikor el lehet menteni, ahol éppen állsz, és ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretted volna, akkor egyszerűen visszatöltöd és kész. Sőt, több lehetőséged is van a kimentésre, illetve van gyorsmentés is és gyorstöltés is.

Na, gyerekkoromban gyakran eljátszottam a gondolattal, hogy a való életben is kurva nagy hasznát látnám egy ilyen feature-nek. Nem lennék telhetetlen, mindössze három slotot kérnék - na jó, már egy is elég lenne - ahová menthetek, illetve ahonnan visszatölthetek, ha akarok. És persze akárhányszor használhassam.

Igazából egyetlen dologról szólt ez: hogy ha megpróbálok valamit, és nem sikerül, akkor próbálkozhassak újra a kudarc elkerülésével. És kipróbálhassak bármit, valódi tét nélkül.

Sokáig voltam úgy vele, hogy ha lesz valaha is egyetlen kívánságom, ezt fogom kívánni, mert egyedül ezt érdemes. A korlátlan lehetőséget arra, hogy bármit megpróbáljak. Veszíteni? Így nem lehet veszíteni. Elbukni? Így sosem bukom el. Csodát tenni? A matematikai valószínűsége bárminek megvan. Ügyesen használva ezt a képességet az ember gyakorlatilag mindenható lehet.

Nagyon szerettem volna így élni. Vagy legalább kipróbálni.

Aztán felnőttem, talán több eszem is lett, mindenesetre rájöttem, hogy a trial-and-error sokkal többre megtanít, mintha folyton csak nyerésre játszanánk, és megpróbálnánk mindenáron elkerülni, hogy ne úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan mi elképzeljük. Még pedig egyszerűen azért, mert halandó, véges és korlátolt lények vagyunk; nem tudjuk felmérni a következményeket eléggé. Ha létezne a save/load módszere az életemben, akkor sokkal kevesebbet tudnék valójában fejlődni. És tudom, hogy olyan dolgokról maradnék le, amikről később kiderül, ezekről szólt az egész, nagy kaland. Arról nem is beszélve, hogy tét nélkül játszani nem játék, és ha nincs tét, előbb vagy utóbb az egész dolog az értelmét veszti. Mert izgalom és kockázat nélkül nincs valódi siker sem. Ehhez felnőni pedig sokkal többet ér.

Most már nem félek nekivágni. Nem félek attól, hogy nem sikerül, mert ha nem sikerül, akkor is jó lesz, és biztosan tudom, hogy ha az ember jó irányba tart, akkor minden, ami vele történik, végeredményben jó. (Ja, végeredményben. És csak addig kell kihúzni valahogy a szarban vergődve, mi?)

És azt is tudom, hogy minden olyan feature-nek a birtokában vagyok, ami ahhoz kell, hogy elérjem a célomat. Ha meg kiderül, hogy mégsem, akkor sincs gáz; ami hiányzik azt megszerzem.

Mert az én történetemben a főhős én vagyok.

Kalandok a vadonban 23.

Lassan megritkulnak majd a kalandjaim a vadonban.

Na nem azért, mert itthagyom a vadont, hanem mert behúzódom a házamba a hideg elől és csak edzeni megyek ki a kertbe, ha éppen itthon edzek. A kertrendezéssel lassan megvagyok, jöhet a hó. Megint sokat tudtam haladni, de döbbenet hogy mennyi mindent lehetne még csinálni, ha akarnám. Tényleg át lehet baszmorogni ezt az egész életet, ha valaki csak úgy ellenni akar, és nem élni.

Ami engem illet, én élni akarok. Rájöttem végre. Úgyhogy meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket ennek érdekében.

Kint hideg, ködös idő van, filozófusoknak és sorozatgyilkosoknak való; valószínűleg én is ezért elmélkedek mostanában annyit, mert gyilkolni azt éppen nincs kedvem. Tényleg megvan ez a hangulat-dolog az életben, és a vadonban sokkal inkább, mint a városban. A városban is van a különböző évszakoknak és időpontoknak hangulata, de másképpen. Itt természetközelibb a dolog, és ezért nyersebb. Vagy mittudomén milyenebb.

Kint hideg, ködös idő van, de ez most nem esik rosszul. Persze, ki kell kászálódni az ágyból, hogy begyújts, és nincs időd meg kedved baszarogni, mert fel kell öltözni és le kell dönteni egy csésze izmos kávét hogy érezd magad valahogyan, de hangulat az akkor is van.

A kis vadonjáró is megjegyezte valamelyik nap, hogy milyen csönd van kint. Bezzeg nyáron, akkor meg milyen hangzavar meg nyüzsgés van folyton. Nem mondom hogy nem hiányzik, de azért ez is valami. Ez a nedves, ködös, lusta idő. Nyáron minden egyértelmű, ősszel meg minden olyan misztikus kicsit, ebben az időben. Kéne vennem a hátizsákomat, jól felöltözni, és elmenni járni egy nagyot az erdőben. Már csak a hangulat miatt is.

Élnék olyan helyen, ahol mindig nyár van, ez nem vitás. Az a legkönnyebb nekem.

De talán nem baj, hogy nem mindig a legkönnyebb.

Szívet melengető érzés...

...hogy van annyi alkohol a lakásodban, hogy bármikor tajtrészegre tudod inni magad anélkül, hogy el kelljen botorkálni a legközelebbi vegyesboltig. Vagy, az én esetemben, a legközelebbi településig.

Nekem van itthon viszkim, jégermájszterem (a magyaros írásmód indokolt), meg még három üveg pezsgőm is, mondjuk azokat csak végső kétségbeesésemben innám meg. Komolyan. Egyszerűen ki kéne locsolnom azt a szutykot, az üveget meg kidobni a kukába, de annyira utálok pazarolni, még a szart is habozva húzom le a klotyóban.

Erős piára minden háztartásban szükség van, ahol férfiak élnek, mert egy férfi életében néha bizony eljön az a pont, amikor mocskosul be kell baszni; vagy mert annyira jó, vagy mert annyira rossz, vagy mert. És az az ember, aki az otthona biztonságában leihatja magát, az az ember boldog.

A pia a lakásodban olyan, mint a mentőöv a csónakban. És azzal is vagyunk úgy néha, hogy szeretnénk kipróbálni. Szeretnénk látni, megtapasztalni, hogy milyen az, ha kell.

Volt már pár alkalom az életemben, mikor csak az segített, ha leittam magam. És ez így van rendjén. Ez nem egy szégyellnivaló dolog, mint a füves cigi. Annyi alkoholom van itthon, amennyivel meg tudnám ölni magam, de legalább nem vagyok egy utolsó szemét drogos, érted...

És néha bemegyek a spájzba és végigsimítok a viszkisüvegen és arra gondolok, hogy jól van. Jól van, öcsém. Te itt vagy nekem, ha minden kötél szakad. Más a templomba megy, meg a családjához rohan, én bazdmeg felülök a hátsó kertem legfölső rézsűjére a fűbe, és iszom.

Mondom, boldog ember vagyok.

A lány a malával

Még mindig a céges gecit játszom, emlékszel? Eltelt közben egy csomó év, és én észre sem vettem, mert bevallom, kurva jól éreztem magam játék közben. És mivel végig arra tartottam, amerre tartani akartam, és mindvégig az voltam, aki mindig is lenni akartam, nem zavartak a múló évek. Ha van célja annak az életkorszaknak, amiben én most vagyok, akkor azt a célt elértem, az a nagy büdös helyzet.

Most váltani készülök, tudod, írtam már, második szintű céges geci leszek, és még mindig élvezem. Jó játék ez, és minden benne van, amiért ezt csinálni akartam. Még mindig fejlődöm minden értelemben, és még mindig őszintén azt tudom mondani, hogy a javamra válik.

Arra kell csak odafigyelnem, hogy ez mindig így legyen. És amikor már nincs így, akkor tudjam abbahagyni. És erről jutott eszembe a lány a malával.

A mostani munkahelyemen találkoztam vele, az egyik távozni készülő munkatársamnak segített. Láttam a csuklójára tekert malát, és megkérdeztem tőle, hogy csak dísznek hordja-e, vagy használja is. Azt mondta hogy használja, és csodálkozva nézett rám. Mondtam hogy tudom jól, mi az, és elmondtam, hogy a buddhista egyetemre járok éppen. A lány most már döbbenten nézett rám, és azt kérdezte:

És akkor te mit keresel itt?

Néha az élet felteszi neked a nagy kérdéseket, és soha nem az a fontos, hogy kinek a szájával; ezt a lányt sem láttam azóta sem, de nem is ő volt a fontos, hanem a kérdés. A kérdésnek néha el kell hangoznia. És neked kötelességed válaszolni rá. Na nem annak, aki a kérdést felteszi, hanem magadnak. És az egyik legfontosabb kérdés a világon, amire minden élethelyzetben tudni kell válaszolni, hogy mi a kirojtosodott, búbánatos kutyaszart keresel te itt?

Ezt meg kell tudnod mondani. Ha nem tudod megmondani akkor valószínűleg az égvilágon semmi értelme nincs annak, amit éppen csinálsz. És ez az én esetemben is így van, én sem vagyok kivétel.

Oka van annak, hogy most nem egy buddhista kolostorban ülök. Fogok még ülni eleget egy buddhista kolostorban, vagy nem; ki tudja? Hogy mit keresek itt? Az a nagy áldás és átok az életemben, hogy folyton önmagamat keresem, és soha a büdös életben nem fogom megtalálni magam, mert nincs mit megtalálnom. De azért keresek kitartóan a kurva életbe. És az a nagy gyanúm, hogy maga a keresés lesz a végén a lényeg, nem pedig az az öreg fasz, aki majd a végén visszanéz rám a tükörből.

Ott vagyok, ahol most éppen lennem kell. És hidd el, abban a pillanatban, ahogyan ez nem így lesz, egyszerűen felállok és elindulok kifelé.

És köszönöm, hogy néha megkérdezed tőlem, hogy mi a szart is keresek itt.

Köszönöm, hogy nem hagysz békén sohasem.

Köszönöm.

Buddham szaranam gaccshámi. Dhammam szaranam gaccshámi. Szangham szaranam gaccshámi.

Öreg fasz nem vén fasz

Későn érő típusnak lenni akkor is jobb.

Azért jobb, mert ugyan eszeveszett erővel kell pótolni azt, ami korábban kimaradt, ráadásul kevesebb időd is van arra, hogy megéld azt, amit addig csak megálmodtál, de míg a kortársaid már kiégtek/elfáradtak, benned még mindig kurva erősen lobog a tűz. Sőt, lehet, hogy erősebben, mint bennük valaha is.

És végül te érsz messzebbre.

Edzésnapló 43.

Nagyon megy most az edzés öcsém.

Áttértem a három edzésnapra hetente, és eddig nagyon bejön. Sokat edzek teremben is, és mivel az alapgyakorlataimat megtartottam, de variálom őket, ezért izgalmasabb is az egész. Mindjárt leírom az edzéstervemet, meg hogy mivel szoktam feldobni a gyakorlatokat.

Teremben jó edzeni. Főleg most, hogy hidegebb van. Jobban bemelegszem, és bár mindig sok a köcsög körülöttem, erősebb és izmosabb vagyok náluk, ráadásul a sok seggfej engem arra motivál, hogy keményebben eddzek. Ettől még maradok én a minimalista vadonban edző csávó, de most nagyon jól esik egy kis civilizáció az edzésben. Elmondom, hogy mi a lényeg: annyi a lényeg, hogy maradj meg az alapgyakorlatoknál: mindig legyen a heti edzésedben guggolás, deadlift, húzódzkodás, fekvenyomás, fej fölé nyomás. De ezt variálhatod ahogyan akarod, csak az alapok legyenek a helyükön és menő gyerek leszel. Ezen felül edzhetsz amit akarsz meg amit bírsz, de ezek meglegyenek. Úgysem nagyon fogsz tudni faszarogni mással, mert ezektől éppen eléggé el fogsz fáradni. A több flanc meg csak a fejlődésedet lassítja.

Ja, még mindig 86.5 kiló körül van a legjobb súlyom; azt az utolsó egy-két kilót szó szerint le kell majd faragnom bazdmeg, csak az a baj, hogy jön az ősz, meg a hideg és olyankor nekem több csokit kell ennem a kurva életbe. Mondjuk sokat nem oszt, nem szoroz a végeredmény szempontjából, legfeljebb kicsit lelassít. De ettől még gyakorlatilag célnál vagyok, és maradok is. Kajálásban még mindig rengeteg tervem van, amit valóra akarok váltani, úgyhogy semmi pánik, haladunk.

Na, az edzéstervem most így néz ki (minden gyakorlatból 5 sorozatot csinálok, a sorozatok között 3 perc pihenővel, csak mondom):

Hétfő - fekvenyomás, sorozatonként 5 ismétléssel, illetve teremben néha 8-akat tolok, mert ott vannak jó kis alternatívák erre a gyakorlatra: tolódzkodás, ferdepad, meg egy jó kis gép, amit most találtam:

A Hodge-tesók is használják ezeket a típusú gépeket, és mondjuk ők testépítenek, azért egy magamfajta cross-traininget nyomó arcnak is jó ez a cucc néha. Mondom, néha.

Fekvenyomás után guggolok 5-öket, erre nincs alternatíva köcsög, ráadásul a guggolóállvány a teremben is mindig szabad.

Utána vállból nyomást csinálok, na ezt lehet kétkezes rúddal, kettlebellel, két egykezes súlyzóval meg géppel is: ebben élvezem ki igazán az edzőtermet, mert ebben aztán lehet variálni rendesen. Ebből 8-akat tolok sorozatonként, hadd dagadjon a vállam.

Legvégül evezek. Ebben is több választásom van: T-rudas evezés, evezőpad (többféle), döntött törzsű evezés kétkezes rúddal, egykezes súlyzóval, kettlebellel. 8-akat tolok belőle.

Utána has.

Szerda - fekvenyomással indítok, mint hétfőn. Utána deadliftezek 5-öket, erre nincs alternatíva. Utána húzódzkodok 8-akat, ezt sem variálom, tornászgyűrűket használok mindenhol. Legvégül bicepszezek 8-akat, amit nagyon szeretek teremben gépen tolni, meg Scott-padon, otthon pedig egykezes súlyzóval. A lényeg, hogy vastagodjon az a kar, geci! És persze edzés végén hasazás.

Péntek - húzódzkodással indítok, mint szerdán. Utána vállból nyomás mint hétfőn. Utána guggolás mint hétfőn. Legvégül bicepsz mint szerdán. Végén has.

Ennyi.

Többnyire egyben tolom le az edzéseimet, és így is megvagyok egy óra alatt, ami tökéletes. Ennyi most elég is, sőt szépen fejlődök. Pár hónapig szeretném ezt az edzéstervet tolni, a többi napon meg futni, bunyózni, ahogyan tudok, semmi izgalom, csak nyugisan.

Királyság ez így. És jó tudni, hogy bármi történjék is ebben az elcseszett, szájbabaszott életben, az edzésem az kurvára rendben van.

Peace.

Kalandok a vadonban 22.

A vadonban sohasem unalmas az élet.

Minden évszakban lehet valamivel foglalatoskodni, és ehhez jön még hozzá, ha néha elkúródik valami, mert akkor még azzal is baszakodhatsz.

Most elkezdtem rendbevágni a kertet télire - október végére szeretnék is végezni mindennel. Lenyírom a füvet felül és alul, kigazolok még egyszer alaposan mindenhol, és mindent elrámolok odakint, vagy a fészerbe, vagy a padlásra. Ez a pár langyos őszi nap éppen ideális erre. Ha ezzel megvagyok, akkor egészen tavaszig minden okés lesz a kertben, csak a fát kell hasogatnom és fűtenem ha éppen otthon vagyok (és nem a csajomnál). Ez jó, mert a mozgalmas nyár után jó lesz egy kicsit nem kertészkedni.

Közben elkúródott a mosogatógépem, de a csajommal megszereltük; elkúródott a mosógépem, de a csajommal azt is megszereltük; valamint elkúródott a nyomáskapcsolóm a kútban, de... hát, azt még nem szereltük meg, de azt is meg fogjuk. Azért vizem van, és ez a lényeg, még ha a módszer, amivel vizet csiholok, körülményes is, a vadonban az ember nem finnyáskodhat és nem puhánykodhat, mert felzabálják a vérvakondok. Kell néha az a kis kihívás az élettől, ha nem akarsz elpuhulni.

Most, hogy végiggondolom, nyáron volt még egy bojlerszerelés, meg egy fűnyírójavíttatás is... volt egyáltalán valami bazdmeg, ami rendesen működött végig? Ja, a hűtőm még megy kitartóan. Meg a kocsim. Egyébként öcsém, ami bonyolultabb egy súlyzótárcsánál, abban nem szabad megbízni. Az internet is olyan amilyen, meg az áram is, bár ez utóbbiakra mostanában nem volt panasz.

Egyébként elképesztő, hogy mennyi szarral vesszük körül magunkat, mennyi gép meg szerkezet van körülöttünk, ami ha elromlik, nem tudunk vele mit kezdeni, és csak reméljük, hogy kitart addig, amíg nem tudunk újat venni belőle. Ilyenkor irigylem a régi vadászó-halászó társadalmakat, ahol annyival egyszerűbb volt az élet. Na nem volt könnyebb; csak egyszerűbb.

A kert rendben lesz most egy darabig, nekem meg annál több időm lesz edzeni. Tuti. És legalább meleget mindig tudok csinálni a hidegben, mert a fatüzelésű kandallóm nem tud elromlani. A többit meg megtanulom most már, mert nem fogok én pár szerkezet kedvétől függeni. Gyűlölöm a függést. És ha ehhez az kell, hogy villanyszerelést tanuljak, akkor azt fogok.

Vagy elzúzok a dzsungelbe vadászni-halászni, bazdmeg.

Szintet lép a céges geci

Minden férfi életében eljön az a pillanat, amikor munkahelyet vált; vagy kirúgják leépítik, vagy új városba költözik, vagy több pénzre van szüksége, vagy szakmát vált teljesen, vagy - és ez a legjobb eset - feljebb lép végre a melójában.

Szintet lép, érted. Mint a szerepjátékban.

Csak néha van olyan, hogy egy adott helyen már nincs hová feljebb lépni - olyankor le kell lépni máshová, ahol még a fű is zöldebb. Én most éppen erre készülök.

A mostani melóhelyem gyakorlatilag életemben a második pénzkereső munkahelyem, de igazából az első rendes hely, ahol valaha is dolgoztam. Nehéz is nekem ez az egész macera. Ha nem tudnám száz százalékig biztosan, hogy ezt akarom, nem is vágnék bele. Ha minden jól megy, a jövőben ugyanezt a céges melót fogom tolni, csak több pénzért és jobb körülmények között - ennél többet pedig jelenleg nem is kívánhatnék. (Elvégre az, hogy hajóskapitány legyek a Karib-tengeren, vagy személyi edző Hollywoodban, vagy buddhista szerzetes egy kolostorban, nem reális továbblépési lehetőség. Most még.)

Két új helyen is elindítottam a folyamatokat, most pedig várom, hogy "forduljon a tan kereke", és valahonnan végső választ kapjak. Idén mindenképpen le akarom zárni ezt a váltás dolgot, hogy a jövő évem már az új helyen találjon.

Nem lesz könnyű lelépni az eddig helyről, ami valójában két hely; de én nagy spíler vagyok, megoldom. Nyilván nem fognak egyik helyen sem örülni, és őszintén szólva az én örömöm sem felhőtlen, mert mondom, nincs nekem még ebben gyakorlatom. De fejlődni kell, fejlődni muszáj. Szintet lépni muszáj. Új dolgokat kipróbálni muszáj. Mert az élet célja végső soron az, hogy az ember jól érezze magát és valóra váltsa az álmait, ehhez pedig haladni kell.

Ismered, ugye, a mondást, hogy a problémákat nem lehet azon a tudatszinten megoldani, amin létrehoztuk őket? Hát az álmokat sem lehet azon a szinten valóra váltani, ahol először megálmodtuk őket, hiszen ott csupán álmok. Valósággá majd egy másik szinten válnak. És én most éppen arra a szintre tartok.

Kívánj jó utat nekem.

55. zen történet

Egy taoista történet elmeséli, miként esett bele egy öregember a veszélyes vízeséshez vezető, gyors sodrású folyóba. A jelenetet figyelő emberek már az életéért kezdtek aggódni, de csodálatosképpen élve, és egy karcolás nélkül élte túl a hatalmas zuhanást.
Az emberek megkérdezték tőle, miként sikerült túlélnie, ő pedig így válaszolt:
- Én idomultam a vízhez, nem a víz énhozzám. Gondolkodás nélkül hagytam, hogy alakítson. Alámerültem az örvénybe, és felmerültem az örvényből. Ez az, ahogyan megmenekültem.

Edzésnapló 42.

Na újra pörög az edzésem; most éppen azért, mert úgy néz ki, hogy hetente egyszer a csajomnál fogok edzeni a nagyvárosban, ami azért jó, mert az az edzőterem egy magamfajta csávónak mennyország.

Méghozzá azért, mert kurva jó cuccok vannak ott, például egy fullra felszerelt crossfit doboz, egy csomó kettlebell, gyűrűk, mászókötél, medicinlabdák, és hasznos gépek, tehát minden, amire csak szükségem lehet a minimalista vadon mellett. A nyálam kicsordult, komolyan. Azt mondjuk nem tudom, hogy azt a sok szart mikor fogom tudni mind használni, de hagyok időt annak hogy ez a dolog kialakuljon. És az kurvaélet hogy én lehetőséget nem hagyok kihasználatlanul.

Bajban is vagyok, mert ugyan heti háromra akarom redukálni az edzéseim számát - egyrészt mert így több időm van pihenni, másrészt ettől a gyakorlatok száma nem változna (az marad 12, csak nem 4 x 3, hanem 3 x 4 lenne), harmadrészt mert így végre talán eljuthatnék bunyózni is, negyedrészt pedig mert jön a hideg, és ilyenkor jobb minél kevesebbet kint lenni - de nem akarok órákig sem edzeni, bár mint megfigyeltem, ez teremben könnyebb, mint a sufniban.

Mindegy, ez majd kialakul. A lehetőségnek mindenesetre kurvára örülök.

A legjobb súlyom mindezidáig még mindig 86.4 kiló, de most már szinte egyáltalán nem pörgök azon, hogy hány kiló vagyok. Eszem ahogyan eddig, figyelek mindenre, majd 84 kilónál esetleg elkezdek parázni, mert annál lejjebb nem akarok menni, de addig nem. A súlyom most már egyre lassabban változik, és ez jó így. A lényeg úgyis az, hogy ne zsírosodjak, az izom az mindig jöhet.

A gyakorlataim változatlanok, csakis a teremben fogok pár jó kis pluszcuccot beiktatni, főleg a medicinlabdák érdekelnek, mert olyat szeretnék itthonra is, csak előtte ki akarom próbálni. Van kurva jó bicepszgép is, meg evezőgép, ezek nincsenek itthon, de azért élvezettel edzenék rajtuk. Meglátjuk majd hogy időben és energiában mit tudok még hozzácsapni a szigorúan minimalista edzéstervemhez. Az extra az mindenesetre extra marad, mert a legfontosabbak továbbra is az alapgyakorlatok. És a heti három edzésből szeretném a lehető legtöbbet kihozni. (A többi nap kell a futásra meg a bunyóra.)

Szóval itt a hideg, és ezt kurvára fájdalmas volt megtapasztalnom, amikor bemelegítés nélkül nekiálltam cibálni a kettlebellt egyik kora reggel. Azóta is fáj a hátam, és csak óvatosan adok neki még a teremben is. A tanulság: hideg van és öregszel, igenis bemelegítesz bazdmeg! Minden gyakorlat előtt az üres rúddal, vagy amivel éppen tolod. Fél percet megér ez a szar, mert hosszabban nyilván nem fogok előkészülgetni, de ennyi kell. A faszom sem akar sérüléssel kínlódni.

Újabban észrevettem, hogy a hátam meg a derekam a gyenge pontom, ezért rá fogok menni arra, hogy ezeket megerősítsem.

Mind a kettőre szükségem lesz még jó darabig.

Kis vadonjáró a szőnyegen

Méghozzá birkózószőnyegen, mint bajnok!

Írtam még régebben, hogy a kis vadonjáró elkezdett birkózni, mert egyrészt ezt én is szerettem volna csinálni így utólag gyerekkoromban, másrészt meg mert valamit muszáj volt már mozognia a kis dagadéknak. Mindenki rinyált a családban, de persze edzésre senki sem vitte volna el, ezért fogtam magam, és amint jött a lehetőség, megtettem én.

Azóta sem bántam meg, és bár olyan volt, mint széllel szemben hugyozni, akkor is megérte. Mert a kis vadonjáró, aki május óta birkózik, volt most szombaton versenyen, és egy bornzéremmel jött haza, bár senki nem hitt benne, hogy lesz bátorsága egyáltalán kiállni.

Senki nem hitte, még az edzője sem, hogy ilyen jól fog szerepelni. Ismerős, vadonjáró? Ismerős érzés, hogy te pontosan tudod, hogy jóval több van benned, mint ami látszik, de mert nem nagy a pofád állandóan, hogy te mekkora istencsászár vagy, ezért senki sem hisz benned? Ó, a kurva életbe, mennyit tudnék erről mesélni.

Igen, a fiam éppen olyan mint én, de miért csodálkozol ezen? Azért mert hivatalosan nem velem él, azért? Az szart sem számít ezekben a dolgokban. És nem tud változtatni sem semmin, ami már kialakult, és jó. A fiam éppen olyan, mint én, és ha csak két dolgot örökölt tőlem, a testedzés meg a játék szeretetét, már boldogan fogok meghalni. A többit őszintén szólva leszarom. Nem vagyok én sem tökéletes, meg teljes, tőle sem várom el egyiket sem. Csak azt szeretném, ha szeretne edzeni, és szeretne játszani. Azt gondolom ugyanis, hogy ez elég lehet a boldogsághoz.

Azt mesélte az edzője, hogy amikor komor fejjel odaállt a birkózószőnyegre az első meccsén, a vele szemben álló kisfiú elsírta magát. Ez ismerős. Tőlem is sokszor féltek, és én sem értettem, hogy miért. Aztán a kis vadonjáró persze megsajnálta, és majdnem hagyta nyerni. Nagy szíve van. Az edzője szerint túlságosan is nagy, és meg fogja szívni az életben, és én tudom, hogy igaza van. Mégis sajnálni fogom, ahogyan felnő, ahogyan megkomolyodik, ahogyan megkeményedik - mert ezt sajnos nem fogja elkerülni ő sem. Én sem tudtam, bármennyire akartam is. És az ő gyerekkorának a végét éppen úgy meg fogom siratni, mint a magamét. Talán neki könnyebb lesz, mert végig mellette leszek, és néha elmondom, hogy mi a helyzet ezzel az élettel.

Végtelenül büszke vagyok rá, még akkor is, ha nem lesz belőle sohasem igazi bajnok. Nekem már most is az.

Nekem már mindig az marad.

Vadtúra az isten háta mögött

Jó volt kiszakadni egy kicsit. Jó volt a vadonban egy kurva nagyot gyalogolni, még akkor is, ha a barátaim mind a távolságot, mind az időzítést, mind a csapatot rosszul mérték föl egy kicsit. Ha gyalogolni mész öcsém, csak arra ügyelj, hogy ne számíts arra, hogy haza majd busz visz; a menetrend ebben az országban szart sem számít. Na de cseszni rá, mert jól éreztük magunkat. Ittunk, ettük, játszottunk, pörköltet főztünk, elvoltunk, mint a befőtt.

Ha őszinte akarok lenni, nagyon kevés volt kiszakadni ilyen kicsit. Most több kellett volna. Éppen most egy kicsivel több. De ennek is tudok örülni, mert az ilyen alkalmakon mindig sokat tudok töltődni. És nem csak pálinkával.

Tudod mi a legérdekesebb abban, amikor régi barátokkal vagy együtt pár napot? Hogy folyamatosan azt kérdezed magadtól, hogy minden rendben van velem? Ott vagyok, ahol lenni akartam? És persze legfőképpen: boldog vagyok? Ezt az életet akartam? Olyan jó néha megállni, és ránézni a saját életemre, főleg most, amikor megint váltani, változtatni készülök.

A válasz pedig nem jön meg azonnal, és tulajdonképpen nem is az a fontos, hogy megnyugtasd magad, hogy igen, persze, minden kibebaszottul tökéletes, hanem az a fontos, hogy még képes vagy önmagad szemébe nézni a tükörben, és úgy feltenni a kérdéseket. Hogy nem félsz a válaszoktól, és nem félsz attól, hogy őszinte légy önmagaddal.

Olyan jó néha lelassulni, és csak egy nagyot gyalogolni a vadonban. Megtisztít. Rákényszerít, hogy magamba nézzek. Emlékeztet arra, hogy nem csak annyi az élet, ami most éppen a hétköznapjaimban van. És ha arra jutok, hogy valami hiányzik... hát kiderítem mi az, és megszerzem.

Or I'll die tryin'.

Az edzésről egy igazság

A kis picsa súlyok, amikből tizet-tizenkettőt ki bírsz nyomni, egy kis koksszal jobban feltolják az izmaidat, mint a baszott nagy súlyok, amiktől meg valóban erős leszel. És ezért aztán a felpumpált girnyók nagyon erősnek és edzettnek néznek ki, az erőemelők pedig lusta, dagadt geciknek.

És ami a legrosszabb, hogy én meg egyik sem akarok lenni.

Igazságtalan egy világ ez.

Álmoskönyv 15.

Na végre volt egy jó kis fantasy álmom. Már olyan régen álmodtam egy jót, de ez a tegnap éjjeli most vége mindenért kárpótolt.

Nagyon rám fért már egy jó álombéli kaland; most megkaptam.

Eleve azzal kezdődött, hogy vadonjáró - igazzy D&D ranger öcsém - voltam egy királyságban. Ráadásul nem ilyen kis senki surmó egy fejszével, hanem a legjobb ranger. Éppen háborúban álltunk egy szomszédos királysággal, tehát necces idők voltak, és mint tudjátok, ilyenkor a rangerek a katonaság felderítőiként szokták szolgálni a hazát a maguk szabadelvű módján.

Én is többnyire kémkedtem meg a vadont jártam ellenséges felderítők után kutatva, amikor tudomásomra jutott, hogy az ellenséges sereg megindult az ellen a vár ellen, amelynek a közelében én is erdőt jártam. Visszatértem hát a várba, és közöltem az elképzelésemet a vár parancsnokával: a háború egy baromság, hadd lopakodjak én az ellenség közelébe és hadd nyilazzam le lesből a tábornokokat; vezérek híján egyetlen sereg sem vonul harcba, és talán ez eléggé demoralizálja az ellenséges sereget ahhoz, hogy az egész háború elkerülhető legyen.

Persze ellenezték a tervemet, mert a tömegmészárlás egy harcmezőn valami módon erkölcsösebb és nemesebb dolog, mint pár katona legyilkolása orvul. A csajom - aki szintén a várban lakott álmomban, de arra már nem emlékszem, hogy pontosan mit is csinált ott azon kívül, hogy éppen úgy nézett ki mint a való életben a félkopasz fejével, meg a pofátlanságával - szintén ellenezte a tervemet. Igaz, ő más indokból: ő egyszerűen nem szerette volna ha ottpusztulok valami vakmerő, öngyilkos küldetésben. Normális esetben meg tudtam volna érteni, de ezúttal lehetőséget láttam arra - mint kurva jó lövész - hogy az erdőben, az én erdőmben vonuló ellenséges sereget egyetlen csapással megbénítsam. Ezt a lehetőséget nem akartam kihagyni; ezen ordítottunk egy sort a csajommal. A "feletteseim" véleménye nem annyira érdekelt, mert nem voltam katona, csak ideiglenesen, de a csajommal nem akartam volna összekapni.

Végül beleegyezett, hogy nekiindulhatok, de csak akkor, ha elkísér néhány válogatott harcos is, akik szükség esetén segítenek abban, hogy megpucoljak az ellenség elől. Végül rábólintottam a feltételére, mert az idő fogyott, nekem meg elegem volt már a picsogásából. Elindultunk a harcosokkal, akiket indulás után nem sokkal szépen és alaposan, amúgy ranger módra elveszítettem az erdőben -. esélyük sem volt, hogy rám találjanak, ha én nem akarom. És én ezúttal nem akartam, úgyhogy egyedül folytattam az utamat.

Végül egy nagy tóhoz értem, amelynek a túlpartján - a ködös vízen át láttam is halványan - ott állt az ellenséges tábor. Tudtam, hogy ott lesznek azok a vezérek is, akiket le akartam szedni. Lesétáltam a vízpartra, és ekkor észrevettem, hogy az egyik fűzfa, amelyik a vízben áll, ilyen furcsa füttyögő hangot ad ki. Álmomban tudtam, mi ez a hang: ugyanis a növények egy része ebben a világban elvarázsolt volt, és ezekkel a növényekkel lehetett "beszélgetni", már annak, aki érzékeny volt rájuk, és meghallotta a hívásukat. Még emlékeztem is arra, hogy álmomban a kis vadonjárót is tanítottam, hogyan ismerje fel és használja ki ezeknek a növényeknek a különlegességét. Mert álomomban a gyerekem is vadonjárónak tanult, naná.

Odamentem az elvarázsolt fűzfához, a törzsére tettem a kezem, és "beszélgetni" kezdtem vele. Emlékszem, milyen nehéz volt áttörni számomra unalmas fa-életének mindennapi érzésein, és megtudni tőle azt, ami engem érdekelt - hogy mikor érkeztek az emberek a tó túlodalára, mit csináltak ott eddig, satöbbi. Végül megtudtam, amit akartam, és levettem a kezem a fűzfáról.

Sajnos ekkor fel is ébredtem, így a történet többi része örökre rejtély marad. Azt hiszem, ha tudtam volna irányítani az álmot, azt választottam volna, hogy véghezviszem, amiért elindultam, vállalva a következményeket. Mondom, kurva jó lövész voltam, le tudtam volna lőni a sereget vezető katonákat, és az ellenség nem is feltétlenül gondolta volna azt, hogy az orvlövész azokat szolgálja, akik ellen vonultak. A csajom persze átkozottul pipa lett volna, hogy átkúrtam, de ha olyan, mint a való életben, úgyis megbocsátott volna végül...

Szóval mondom, király egy álom volt.

Önmagunk

Érdekes dolog ez az önmagunk keresése, mi? Mindig olyan jól hangzott és mindig is azt gondoltam, hogy van értelme - már nem a keresésnek, azt most is értelmes dolognak tartom - hanem ennek az önmagamnak.

Mostanában kezdek rájönni, hogy a zen történeteknek igazuk van - ez az önmagam, ez egy átbaszás. Nem úgy átbaszás, hogy valaki beadja neked, hogy van ez az önmagad, és akkor ő segít megkeresni, és te ezért adjál pénzt; bár van ilyen is, de én most nem erre gondolok. Az átbaszás abban van, hogy te magad is abban nősz föl, hogy te vagy, mert neked lenned kell. És ez a te, ez nyilván valami állandó dolog, mert hogy a faszban is lehetne másképpen, ezért nekiállsz keresni.

Hát öcsém, én harmincöt éves vagyok, még nem találtam meg önmagamat, de önmagamat már nem is keresem. Mást keresek inkább helyette.

Tudod, én nagyon régóta élek már. Ha annyi ezresem lenne, ahányszor azt hittem, hogy most már megtaláltam magam, és igen, ez vagyok én, kurva gazdag lennék. Aztán eltelt egy kis idő, és rájöttem, hogy nem, az mégsem én vagyok, én ez a másik vagyok, de tényleg. Vagy nem, nem is az, hanem amaz, de most már tényleg tuti, amaz vagyok én.

Nem. Nem, és újra csak nem. Haladok egyre csak tovább, és az önmagamok meg sorra maradnak el mögöttem. Egyik sem maradt túl sokáig velem. Mert folyton változom. Én, önmagam leglényegéig, a legutolsó atomomig és a gondolataim és érzéseim legmélyebb bugyráig, változom. És legvégül nincs is bennem semmi, ami valamikor az úton meg ne változott, vagy ki ne cserélődött volna. Hétévente kábé lecseréljük az atomjainkat, így szól az urban legend, vajon hány évente cserélünk hitet, gondolatokat, érzéseket, meggyőződéseket? És ez jó vagy rossz?

Nem, nincs ott legbelül semmi sem; illetve mindig van ott valami. Na ezt rakd össze. Ráadásul ha megpróbálod megragadni, úgy jársz, mint az egyszeri ember, aki nekiindult, hogy lecsússzon a szivárványon. A szivárvány csalóka dolog. Három dolog kell hozzá: fény, vízpára, és egy külső szemlélő, akinek számára a vízpárán megtörő fény megjelenik. Bármelyik hiányzik e háromból, nincs szivárvány. Maga a szivárvány nem létezik, sohasem létezett, csak a körülmények egy csodálatos összjátéka. Az ember vajon más? Maga az ember. És ez jó, vagy rossz?

Azt akartam mondani, hogy nem hiszek az örökkévaló, változatlan és állandó lélekben, és nem hiszek a lényegben sem, amely minden dologban külön-külön benne van. Én ennél sokkal természetesebbnek, sokkal organikusabbnak képzelem el a világot. Egy magban például benne van a növény, amely ki fog hajtani belőle. Benne vannak azok a magok, amelyeket az a növény terem majd, és mindazon növények, amelyek azokból a magokból hajtanak majd ki; de ezek közül egyik sem azonos az eredeti maggal, mindössze következnek belőle a természet törvényeinek megfelelő módon. És maga a mag sem állandó; a mag is állandó változásban van. Az evolúció törvényeinek megfelelően idővel a belőle kihajtott magok alkalmasint nem is fognak rá hasonlítani, pedig tőle származnak. Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy belőle következnek mégis?

Az ember gondolatai, érzései is ilyenek. Mi az, ahonnan a gondolatok jönnek? Ha változatlan, akkor a gondolatok és érzések hogyan képesek változni? Ha állandó, egységes oszthatatlan és örökkévaló, akkor hogyan képes kapcsolatba lépni bármi más létezővel a világban? Gondolj bele; a valóban oszthatatlan, önmagában való létező mivel és hogyan kommunikálna? A kommunikáció változást feltételez, hiszen bármely információ felvétele vagy leadása is változással jár, vagyis az állandó, oszthatatlan és örökkévaló létezőnk vagy egy önmagába zárt kör, amely a külső világ számára elérhetetlen - és amely számára a külső világ is elérhetetlen, ily módon - vagy pedig nem is oszthatatlan, ennélfogva nem állandó, és ennélfogva nem is örökkévaló önmagában.

Még tudnám fokozni, mert bölcsész vagyok, de azt hiszem, ennyi elég egyszerre.

A lényeg, hogy felesleges valami olyan dolog után kajtatni, aminek az elérésével nem is érünk el semmit. Át kell engednünk magunkat a változásnak, és hagyni kell, hogy magával sodorjon. Így talán valóban eljutunk valahová. Anélkül, hogy bárhol is leragadnánk.

Aztán hogy ez jó vagy rossz, azt én nem tudom.

Edzésnapló 41.

Mostanában döbbenetesen kevés edzéssel tudok döbbenetesen jól fejlődni. Valószínűleg még azt is megtehetném, hogy ennél is kevesebbet eddzek, de azt már én is csalásnak érezném. De működne bazdmeg.

Még mindig nem sikerült alámenni az eddigi legkevesebb 87.5 kilómnak, de hát öcsém, még 3 lezúznivaló kilóról beszélünk, és még mindig nem kardiózok keményen, tehát ezért sem esek kétségbe. Hízni úgysem fogok, mert szénhidrátot alig eszem. Mondjuk lehet, hogy éppen ezért nem fogyok tovább... na mindegy, eljátszom ezzel még egy darabig, mert megtehetem. Kurva jól nézek ki, kurva jól érzem magam, a többi meg úgysem számít. Csak a célok, ugye, a célok meg a listák, amiket pipálgatni kell.

Az edzéseim intenzitását most egy darabig tuti nem fogom növelni; főleg, mert lehet, hogy végre beindul a bunyó, és akkor nem kell a kardióval sem foglalkoznom többet, majd kihajtják belőlem a maradék zsírt és a szart is edzésen.

És akkor a jelenlegi edzéstervem:

Hétfő - 5 sorozat fekvenyomással indítok, sorozatonként 4 ismétlés. Sorozatok között 3 perc szünet. Utána hasazok. Utána 5 sorozat húzódzkodás, sorozatonként 8 ismétlés. A sorozatok között itt is 3 perc pihenő. A végén guggolás - ezt figyeld - 1 sorozat 20 ismétléssel. Jelenleg ezt 65 kilóval csinálom, de most már rövidesen feltolom a súlyt 70 kilóra, amivel legutóbb is csináltam, amikor ezt a protokollt toltam. Kurva jó cucc egyébként, rendesen vastagodik tőle a lábam, szeretem.

Kedd - 5 sorozat deadlift, sorozatonként 4 ismétlés. Sorozatok között 3 perc pihenő. Utána has. Utána 5 sorozat mellre vétel és nyomás a 24 kilós kettlebellel. Sorozatonként 8 ismétlés, pihenőidő a szokásos 3 perc. Legvégül 1 sorozat guggolás 20 ismétléssel, mert az igazi férfiak mindennap guggolnak.

Szerda - pihenőnap öcsém.

Csütörtök - mint hétfőn.

Péntek - mint kedden.

Hétvégén pihenő, mert hétvégén nem edzek.

Ennyi a nagy varázslat. 45 perc alatt végzek is vele kényelmesen, és nekem most nem kell több, mert ebben minden benne van. Milyen jó, hogy nem vagyok testépítő bazdmeg, akkor rohadhatnék valami edzőteremben napi több órát.

És a durva az, hogy nem lennék erősebb, mint most vagyok.

A tónál nyaralni

Most nem a Balatonra gondolok, hanem arra a tóra, ami itt van nem messze tőlem. Nem is írtam le a nyáron, hogy milyen kurva jókat hesszeltünk ott. Na de majd leírom most.

(Igen, jól érzed, még csak szeptember közepe van de én már könnyes szemmel nosztalgiázok a nyárról.)

Mikor kisebb voltam, sokat jártunk ehhez a tóhoz apámékkal, de sosem a strand részre, hanem a susnyásba mert az ingyen van. Igen, apám mindig is egy sóher geci volt. De én azért ott is mindig jól éreztem magam. A víz mindenhol nagyon tiszta, a part homokos. Igazi bányató, gecc. Aztán amikor ideköltöztünk a kisvárosba, valahogyan nem jártunk oda évekig. És durva, de egy budapesti kollégámnak kellett felhívnia a figyelmemet arra, hogy az a tó még mindig milyen kurva jó hely.

Elmentünk, kipróbáltuk - és tényleg kurva jó. Majdnem Balaton. De tényleg, egy kemény második hely, és sokkal kevesebb a köcsög, annak ellenére, hogy a tó full dakota környéken van. Mikor a csajommal először kerestük a lejáratot a főútról a tóhoz, be is tévedtünk a gettóba, hát kemény volt, öcsém. Már kotorásztam a késem után amit a kocsiban tartok, olyan arcok mellett döcögtünk el a kátyús földúton. De túléltük, megtaláltuk a tavat, és én már alig várom, hogy újra nyár legyen, és megint mehessünk. Most hogy az orfűi strandot így szétmodernizálták, egyre kevesebb nyugis hely van, ahol még úgy igazán lehet strandolni. De ez a hely ilyen, a kurva életbe.

A jegeskávéról nem is beszélve; olyan kurva jó jegeskávét, mint amit ott csinálnak, még sohasem ittam. És a kaja is jó.

El is döntöttem öcsém szent esküvéssel, hogy jövő nyáron, amikor nem kell melóznom és jó idő lesz, egész álló nap ott fogok fetrengeni a tóparton jeges kávét szürcsölgetve.

Mert megérdemlem.