Save/load

Mostanában újra sokat játszom a Morrowinddel. Na jó, a sokat az túlzás, de a kis vadonjáróval szoktunk vele rendszeresen játszani. Ez egy CRPG, ráadásul olyan fajta, amit a végtelenségig lehet játszani, mert gyakorlatilag nincsen vége, ráadásul egy akkora világban játszódik, annyi küldetéssel, hogy aztakurvaélet.

(Mindössze 12 évvel vagyok elcsúszva amúgy, mert ez egy 2002-es játék, de sebaj. Sosem voltam annyira tech-savvy, mate. Én a "régi" játékokat is halálosan tudom élvezni, akárcsak a gyerekem. Azt meséltem már, hogy van egy Playstation 2-esünk? Igen, 2, jól olvasod. És játszunk is vele, öcsém.)

Azért akartam ezt elmondani, mert ez a játék is olyan, hogy bármikor el lehet menteni, ahol éppen állsz, és ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretted volna, akkor egyszerűen visszatöltöd és kész. Sőt, több lehetőséged is van a kimentésre, illetve van gyorsmentés is és gyorstöltés is.

Na, gyerekkoromban gyakran eljátszottam a gondolattal, hogy a való életben is kurva nagy hasznát látnám egy ilyen feature-nek. Nem lennék telhetetlen, mindössze három slotot kérnék - na jó, már egy is elég lenne - ahová menthetek, illetve ahonnan visszatölthetek, ha akarok. És persze akárhányszor használhassam.

Igazából egyetlen dologról szólt ez: hogy ha megpróbálok valamit, és nem sikerül, akkor próbálkozhassak újra a kudarc elkerülésével. És kipróbálhassak bármit, valódi tét nélkül.

Sokáig voltam úgy vele, hogy ha lesz valaha is egyetlen kívánságom, ezt fogom kívánni, mert egyedül ezt érdemes. A korlátlan lehetőséget arra, hogy bármit megpróbáljak. Veszíteni? Így nem lehet veszíteni. Elbukni? Így sosem bukom el. Csodát tenni? A matematikai valószínűsége bárminek megvan. Ügyesen használva ezt a képességet az ember gyakorlatilag mindenható lehet.

Nagyon szerettem volna így élni. Vagy legalább kipróbálni.

Aztán felnőttem, talán több eszem is lett, mindenesetre rájöttem, hogy a trial-and-error sokkal többre megtanít, mintha folyton csak nyerésre játszanánk, és megpróbálnánk mindenáron elkerülni, hogy ne úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan mi elképzeljük. Még pedig egyszerűen azért, mert halandó, véges és korlátolt lények vagyunk; nem tudjuk felmérni a következményeket eléggé. Ha létezne a save/load módszere az életemben, akkor sokkal kevesebbet tudnék valójában fejlődni. És tudom, hogy olyan dolgokról maradnék le, amikről később kiderül, ezekről szólt az egész, nagy kaland. Arról nem is beszélve, hogy tét nélkül játszani nem játék, és ha nincs tét, előbb vagy utóbb az egész dolog az értelmét veszti. Mert izgalom és kockázat nélkül nincs valódi siker sem. Ehhez felnőni pedig sokkal többet ér.

Most már nem félek nekivágni. Nem félek attól, hogy nem sikerül, mert ha nem sikerül, akkor is jó lesz, és biztosan tudom, hogy ha az ember jó irányba tart, akkor minden, ami vele történik, végeredményben jó. (Ja, végeredményben. És csak addig kell kihúzni valahogy a szarban vergődve, mi?)

És azt is tudom, hogy minden olyan feature-nek a birtokában vagyok, ami ahhoz kell, hogy elérjem a célomat. Ha meg kiderül, hogy mégsem, akkor sincs gáz; ami hiányzik azt megszerzem.

Mert az én történetemben a főhős én vagyok.