A kopasz, kigyúrt szakállas szerzetesről már csak a tetoválás hiányzik a teljességhez. Tudod, eddig egyetlen dolog volt, ami miatt mindig is húzódoztam a tetoválástól - azt hittem, hogy ha valami olyan dolgot tetováltatok magamra, amit később már nem tudok vállalni, az tragédia.
De rájöttem, hogy ez hülyeség. Bánni azt, hogy valami veled marad, amit valaha fontosnak hittél? Csak a hülye bánja, meg a gyáva. Én pedig se hülye, se gyáva nem vagyok. Hallod?
Nem kell attól félni, ha a történeted ott van a bőrödbe vésve; inkább büszkének kell lenni arra, hogy vállalod. Én szeretnék büszke lenni arra, hogy vállalom a történetemet. Felkerülne rám a farkas, a zen kör, az angyal a karddal, meg a vadkan, meg minden, minden, amit valaha is megálmodtam. Ahogyan valaha is megálmodtam magam.
Van egyáltalán ennél bármi fontosabb? Bármi királyabb?
A tetkó felelősség, legalábbis nekem; persze nem faszokat, meg baszó ördögöket, meg miki egereket fogok magamra varratni, de ha már varratok, többé nem tehetem meg, hogy ne ügyeljek a lelkem templomára. Ha már így feldíszítem, gondoskodnom kell róla, hogy ne csak funkcionálisan, hanem esztétikailag is ott legyen. És ott is lesz, ha rajtam múlik, a kurva életbe. Én olyan tetkót akarok, ami műalkotás, de velem együtt az. Az én testem teszi azzá. Olyan, mint egy különösen kiváló, személyre szabott ékszer, csak ez mindig veled van.
És jó, hogy veled van; kellenek azok a dolgok, amik segítenek az úton maradni. Azon az úton, amit te, és egyedül te kijelöltél magadnak.
A stílus a törzsi tetoválás, naná, innen fogok elindulni. Aztán meglátjuk, hogy merre és meddig jutok. Kell hozzá egy mester, aki megálmodja és felvarrja rám a cuccot, de ha ez a dolog így kell, hogy legyen, akkor úgyis előkerül az a mester.
Tudod már, hogy így mennek ezek a dolgok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése