Jó volt kiszakadni egy kicsit. Jó volt a vadonban egy kurva nagyot gyalogolni, még akkor is, ha a barátaim mind a távolságot, mind az időzítést, mind a csapatot rosszul mérték föl egy kicsit. Ha gyalogolni mész öcsém, csak arra ügyelj, hogy ne számíts arra, hogy haza majd busz visz; a menetrend ebben az országban szart sem számít. Na de cseszni rá, mert jól éreztük magunkat. Ittunk, ettük, játszottunk, pörköltet főztünk, elvoltunk, mint a befőtt.
Ha őszinte akarok lenni, nagyon kevés volt kiszakadni ilyen kicsit. Most több kellett volna. Éppen most egy kicsivel több. De ennek is tudok örülni, mert az ilyen alkalmakon mindig sokat tudok töltődni. És nem csak pálinkával.
Tudod mi a legérdekesebb abban, amikor régi barátokkal vagy együtt pár napot? Hogy folyamatosan azt kérdezed magadtól, hogy minden rendben van velem? Ott vagyok, ahol lenni akartam? És persze legfőképpen: boldog vagyok? Ezt az életet akartam? Olyan jó néha megállni, és ránézni a saját életemre, főleg most, amikor megint váltani, változtatni készülök.
A válasz pedig nem jön meg azonnal, és tulajdonképpen nem is az a fontos, hogy megnyugtasd magad, hogy igen, persze, minden kibebaszottul tökéletes, hanem az a fontos, hogy még képes vagy önmagad szemébe nézni a tükörben, és úgy feltenni a kérdéseket. Hogy nem félsz a válaszoktól, és nem félsz attól, hogy őszinte légy önmagaddal.
Olyan jó néha lelassulni, és csak egy nagyot gyalogolni a vadonban. Megtisztít. Rákényszerít, hogy magamba nézzek. Emlékeztet arra, hogy nem csak annyi az élet, ami most éppen a hétköznapjaimban van. És ha arra jutok, hogy valami hiányzik... hát kiderítem mi az, és megszerzem.
Or I'll die tryin'.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése