Végül csak kikúrtam a hifimet, 19 év után.
16 éves korom óta megvolt; azóta, hogy panelba költöztem a családi házból, és el kellett kezdenem megszokni egy új életet. Akkor kaptam az első számítógépemet is, amit rögtön összehuzaloztam a hifivel, és a következő 19 évben azon szólt a számítógép. Illetve a számítógépek jöttek és mentek, de a hifi, a hifi az maradt.
Túlélt az szilvesztert, amikor Trabantban hurcoltam, és túlélt egy csomó házibulit; folyt rajta sör, bor vér és geci, régen tönkrement már a CD lejátszója meg a rádiója, meg a két kazettája, amin még felvételeket készítettem a kedvenc számítógépes zenéimből, de a hangfalak azért működtek mindvégig.
Gyakorlatilag a számítógépem hangszórója volt az a hifi, másra nem is használtam már évek óta. Ott trónolt a számítógépasztal polcának tetején, és kreálta az atmoszférát. Végül a csajom unta meg; vett nekem két kis hangszórót, amik - döbbenet - ugyanolyan jól szólnak, mint az a barom nagy hifi, csak éppen alig fogyasztanak áramot, illetve kényelmesen elférnek a monitor két oldalán. Elképesztő a modern technika, na.
De elfelejteni nem fogom. Elvittem a roncstelepre, leadtam, még vetettem rá egy utolsó, nosztalgikus pillantást, aztán boldogan hagytam ott a picsába, hogy nem nekem kell eltökíteni azt a szart, hanem megteszi más.
Nagyon sok jó élményem kapcsolódik hozzá. Az a kurva sok számítógép előtt töltött óra, amikor játszottam, és iszonyatosan jól éreztem magam. Egy másik életszakasz volt, és mostanra mintha egy egész világ választana el tőle.
Persze ez nem is baj, azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése