Tudom jól, hogy a téli napforduló december 21-ére esik az északi féltekén, de ha már annyi meló ment abba, hogy összekalapálják a karácsonnyal az összes pogány, sátánista szertartást, én megtisztelem ezt az elszántságot azzal, hogy ezen a napon ünneplem a legsötétebb éjszakát. (Például azzal, hogy edzek, mind minden karácsonykor. Mert nekem van saját hagyományom, öcsém!)
A világ és a lélek legsötétebb éjszakája.
Ez egy fontos időszak: a hős útjában is ez a legsötétebb pont, a legmélyebb verem, a legtávolibb, legnehezebb, legfélelmetesebb próbatétel. A halál. Ilyenkor úgy tűnik, minden remény elveszett, minden erő elfogyott. A hős helyzete látszólag kilátástalan, és ezt ő is így érzi.
Időzzünk el egy kicsit ebben az állapotban. Tudod, a gödör legmélyén, ahonnan már nem lehet tovább zuhanni lefelé. Ez az út legvége, legalábbis ebben az irányban. Megtörtént a legrosszabb, elvesztettél mindent, semmid sincs. Semmi vagy. Nincs tovább. Végig kell élned, ahogyan minden, amiben valaha is hittél, értelmét veszti. Végig kell élned, ahogyan minden, aminek eddig magadat hitted, megszűnik létezni. Azt hiszem, a mi kultúránkban ez valóban mindennek a végét jelenti, ezért jogos a félelem.
Mégis, igazán szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik valaha is eljutnak életükben idáig. Ők Isten kiválasztottjai. Lehetőségük van ugyanis az újjászületésre. Újjászületés nélkül pedig nem lehet továbbjutni az úton.
Nemrég én is rádöbbentem, hogy a picsába, egészen eddig azt hittem, hogy már
megszülettem harmincöt évvel ezelőtt, de bazdmeg, még mindig nem születtem meg. Rádöbbentem arra is, hogy kurva nehéz
születés lesz és én végigélem, végig fogom élni és semmi nem lesz, ami csillapítsa a szenvedésemet és a fájdalmamat, fájni fog, nagyon fog fájni, és minden, amit tehetek, az az, hogy reménykedem, hogy megérem a végét, reménykedem és imádkozom.
És gyújtok egy gyertyát, mint mindig; mindenkiért, a legsötétebb éjszakán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése