A lány a malával

Még mindig a céges gecit játszom, emlékszel? Eltelt közben egy csomó év, és én észre sem vettem, mert bevallom, kurva jól éreztem magam játék közben. És mivel végig arra tartottam, amerre tartani akartam, és mindvégig az voltam, aki mindig is lenni akartam, nem zavartak a múló évek. Ha van célja annak az életkorszaknak, amiben én most vagyok, akkor azt a célt elértem, az a nagy büdös helyzet.

Most váltani készülök, tudod, írtam már, második szintű céges geci leszek, és még mindig élvezem. Jó játék ez, és minden benne van, amiért ezt csinálni akartam. Még mindig fejlődöm minden értelemben, és még mindig őszintén azt tudom mondani, hogy a javamra válik.

Arra kell csak odafigyelnem, hogy ez mindig így legyen. És amikor már nincs így, akkor tudjam abbahagyni. És erről jutott eszembe a lány a malával.

A mostani munkahelyemen találkoztam vele, az egyik távozni készülő munkatársamnak segített. Láttam a csuklójára tekert malát, és megkérdeztem tőle, hogy csak dísznek hordja-e, vagy használja is. Azt mondta hogy használja, és csodálkozva nézett rám. Mondtam hogy tudom jól, mi az, és elmondtam, hogy a buddhista egyetemre járok éppen. A lány most már döbbenten nézett rám, és azt kérdezte:

És akkor te mit keresel itt?

Néha az élet felteszi neked a nagy kérdéseket, és soha nem az a fontos, hogy kinek a szájával; ezt a lányt sem láttam azóta sem, de nem is ő volt a fontos, hanem a kérdés. A kérdésnek néha el kell hangoznia. És neked kötelességed válaszolni rá. Na nem annak, aki a kérdést felteszi, hanem magadnak. És az egyik legfontosabb kérdés a világon, amire minden élethelyzetben tudni kell válaszolni, hogy mi a kirojtosodott, búbánatos kutyaszart keresel te itt?

Ezt meg kell tudnod mondani. Ha nem tudod megmondani akkor valószínűleg az égvilágon semmi értelme nincs annak, amit éppen csinálsz. És ez az én esetemben is így van, én sem vagyok kivétel.

Oka van annak, hogy most nem egy buddhista kolostorban ülök. Fogok még ülni eleget egy buddhista kolostorban, vagy nem; ki tudja? Hogy mit keresek itt? Az a nagy áldás és átok az életemben, hogy folyton önmagamat keresem, és soha a büdös életben nem fogom megtalálni magam, mert nincs mit megtalálnom. De azért keresek kitartóan a kurva életbe. És az a nagy gyanúm, hogy maga a keresés lesz a végén a lényeg, nem pedig az az öreg fasz, aki majd a végén visszanéz rám a tükörből.

Ott vagyok, ahol most éppen lennem kell. És hidd el, abban a pillanatban, ahogyan ez nem így lesz, egyszerűen felállok és elindulok kifelé.

És köszönöm, hogy néha megkérdezed tőlem, hogy mi a szart is keresek itt.

Köszönöm, hogy nem hagysz békén sohasem.

Köszönöm.

Buddham szaranam gaccshámi. Dhammam szaranam gaccshámi. Szangham szaranam gaccshámi.