Edzésnapló 45.

Gyúrok tovább vazze.

A súlyomat egy ideje nem mérem, mert már nincs nyár és nem hesszelek a strandon, így aztán nem érdekel, mennyi az annyi. Olyan 86-87 kiló körül vagyok, ami tavaszig elég is lesz. Az a helyzet, hogy ennél jobban nem akarom már magam gyötörni a kajálással, ahhoz túl sok örömet okoz az evés nekem öcsém. És szerencsére továbbra sem a testemből élek, ezért valójában nem túl nagy a tétje annak, hogy hogyan is nézek ki, meg hogy hány kiló vagyok. Arra életem végéig figyelni akarok, hogy mit és mennyit eszem, de nem fogok ebbe belebolondulni. Nem ér ez annyit.

Egyébként kurva jól nézek ki csak mondom, és ennyit akartam elérni, a többi már csak torma a lófasz mellé.

Majd fogyok még, ha okom lesz rá, mondjuk, hogy be kell férnem valamelyik bunyós verseny súlycsoportjába, de azért lássuk be, ennek egyelőre elég kevés a reális esélye. Maradok csak a gyúrásnál, még egy jó darabig.

Ennyit a súlyomról.

Továbbra is sokat edzek teremben, és továbbra is élvezem. Könnyebb is, bár hetente egyszer-kétszer úgyis otthon edzek a sufniban. Viszont arra rájöttem, hogy deadliftezni csak otthon fogok. Teremben nem érdemes. Egyrészt ott nem hosszúgatyában vagyok, ami így kurvára fájdalmas élmény. Mármint rövidgatyában deadliftezni. Másrészt más a rúd, mások a súlyok, és nagy súlyos gyakorlatnál ez baszottul zavaró tud lenni. Ráadásul múltkor meg is akartam mutatni a sok kis takonynak, hogy ki a jenő a teremben, aminek az lett az eredménye, hogy jól meghúztam a derekamat, de legalább nem látta senki. Mivel látták, mekkora tárcsákat lökök fel a rúdra, és mennyit, a közelembe se mertek jönni.

De a lényeg, hogy deadliftezni csak otthon, a sufni rejtekében.

Igyekszem kihasználni a termet, amennyire csak tudom, és az alapgyakorlataim leghasznosabb variánsait végezni, hogy amikor visszatérek a városból a vadonba, elmondhassam, hogy megérte.

Fekvenyomásnál például vannak jó gépek, meg ott a tolódzkodás, bár azt előbb-utóbb a vadonban is meg akarom oldani, mert kurva jó gyakorlat. Van még ferdepad, meg az egykezes súlyzók minden méretben és formában. Mindegyik nagyon jó alternatíva néha.

Evezni meg csak gépen szeretek például, a döntött törzsű evezést rúddal még meg kell tanulnom rendesen.

A guggolásnak, a húzódzkodásnak és a deadliftnek nincsenek alternatívái az én világomban, még a legjobban felszerelt edzőteremben sem.

Vállból nyomásra viszont vannak jó gépek, meg a legtutibb kedvencem, a két egykezes súlyzós megoldás. Na erre jó a terem, öcsém.

Bicepszezni is jobban szeretek gépen, mint szabadsúllyal, meg az úgyis strandizom, úgyhogy annak mindegy.

Elkezdtem good morningozni is na jó eddig egyszer kipróbáltam, és azt mondjuk kétkezes rúddal csinálom mindenhol, de teremben az is egyszerűbb.

Meg mondom, vannak még gyakorlatok, amikre rá akarok rabolni a teremben, csak tudomásul kell vennem, hogy mind az időm, mind az energiám véges. De álmodozni szabad, és kell is, jó? A végén úgyis visszatérek a minimalizmushoz, meg a sufnihoz, mint mindig, de most még kalandozok egy kicsit a nagyvilágban.

Az elérendő erőszinteket most úgy lőttem be - mert célok kellenek - hogy húzódzkodásban húsz ismétlésig akarok eljutni saját súllyal, vállból nyomásban saját testsúly (90 kilogrammal számolok az egyszerűség kedvéért), fekvenyomásban a súlyom másfélszerese, guggolásban a súlyom 1.75-szöröse, deadliftben pedig kereken a kétszerese. (Ezek egyismétléses maximumok a gyengébbek kedvéért.) Mindez a 85-88 kilós testsúlyom mellett, amit ameddig lehet, megtartok, hacsak az AIDS vagy a rák közbe nem ugat.

Ezek mind reális dolgok, van ami már meg is van belőle, de az a célom, hogy mind meglegyen. Akkor pezsgőt bontok, mert az a menő, de ki is öntöm az árokpartra, mert utálom, mint a szart és elégedetten fogok hátradőlni. Hogy aztán eddzek tovább, persze, mint mindig.

Mint mindig.