Önmagunk

Érdekes dolog ez az önmagunk keresése, mi? Mindig olyan jól hangzott és mindig is azt gondoltam, hogy van értelme - már nem a keresésnek, azt most is értelmes dolognak tartom - hanem ennek az önmagamnak.

Mostanában kezdek rájönni, hogy a zen történeteknek igazuk van - ez az önmagam, ez egy átbaszás. Nem úgy átbaszás, hogy valaki beadja neked, hogy van ez az önmagad, és akkor ő segít megkeresni, és te ezért adjál pénzt; bár van ilyen is, de én most nem erre gondolok. Az átbaszás abban van, hogy te magad is abban nősz föl, hogy te vagy, mert neked lenned kell. És ez a te, ez nyilván valami állandó dolog, mert hogy a faszban is lehetne másképpen, ezért nekiállsz keresni.

Hát öcsém, én harmincöt éves vagyok, még nem találtam meg önmagamat, de önmagamat már nem is keresem. Mást keresek inkább helyette.

Tudod, én nagyon régóta élek már. Ha annyi ezresem lenne, ahányszor azt hittem, hogy most már megtaláltam magam, és igen, ez vagyok én, kurva gazdag lennék. Aztán eltelt egy kis idő, és rájöttem, hogy nem, az mégsem én vagyok, én ez a másik vagyok, de tényleg. Vagy nem, nem is az, hanem amaz, de most már tényleg tuti, amaz vagyok én.

Nem. Nem, és újra csak nem. Haladok egyre csak tovább, és az önmagamok meg sorra maradnak el mögöttem. Egyik sem maradt túl sokáig velem. Mert folyton változom. Én, önmagam leglényegéig, a legutolsó atomomig és a gondolataim és érzéseim legmélyebb bugyráig, változom. És legvégül nincs is bennem semmi, ami valamikor az úton meg ne változott, vagy ki ne cserélődött volna. Hétévente kábé lecseréljük az atomjainkat, így szól az urban legend, vajon hány évente cserélünk hitet, gondolatokat, érzéseket, meggyőződéseket? És ez jó vagy rossz?

Nem, nincs ott legbelül semmi sem; illetve mindig van ott valami. Na ezt rakd össze. Ráadásul ha megpróbálod megragadni, úgy jársz, mint az egyszeri ember, aki nekiindult, hogy lecsússzon a szivárványon. A szivárvány csalóka dolog. Három dolog kell hozzá: fény, vízpára, és egy külső szemlélő, akinek számára a vízpárán megtörő fény megjelenik. Bármelyik hiányzik e háromból, nincs szivárvány. Maga a szivárvány nem létezik, sohasem létezett, csak a körülmények egy csodálatos összjátéka. Az ember vajon más? Maga az ember. És ez jó, vagy rossz?

Azt akartam mondani, hogy nem hiszek az örökkévaló, változatlan és állandó lélekben, és nem hiszek a lényegben sem, amely minden dologban külön-külön benne van. Én ennél sokkal természetesebbnek, sokkal organikusabbnak képzelem el a világot. Egy magban például benne van a növény, amely ki fog hajtani belőle. Benne vannak azok a magok, amelyeket az a növény terem majd, és mindazon növények, amelyek azokból a magokból hajtanak majd ki; de ezek közül egyik sem azonos az eredeti maggal, mindössze következnek belőle a természet törvényeinek megfelelő módon. És maga a mag sem állandó; a mag is állandó változásban van. Az evolúció törvényeinek megfelelően idővel a belőle kihajtott magok alkalmasint nem is fognak rá hasonlítani, pedig tőle származnak. Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy belőle következnek mégis?

Az ember gondolatai, érzései is ilyenek. Mi az, ahonnan a gondolatok jönnek? Ha változatlan, akkor a gondolatok és érzések hogyan képesek változni? Ha állandó, egységes oszthatatlan és örökkévaló, akkor hogyan képes kapcsolatba lépni bármi más létezővel a világban? Gondolj bele; a valóban oszthatatlan, önmagában való létező mivel és hogyan kommunikálna? A kommunikáció változást feltételez, hiszen bármely információ felvétele vagy leadása is változással jár, vagyis az állandó, oszthatatlan és örökkévaló létezőnk vagy egy önmagába zárt kör, amely a külső világ számára elérhetetlen - és amely számára a külső világ is elérhetetlen, ily módon - vagy pedig nem is oszthatatlan, ennélfogva nem állandó, és ennélfogva nem is örökkévaló önmagában.

Még tudnám fokozni, mert bölcsész vagyok, de azt hiszem, ennyi elég egyszerre.

A lényeg, hogy felesleges valami olyan dolog után kajtatni, aminek az elérésével nem is érünk el semmit. Át kell engednünk magunkat a változásnak, és hagyni kell, hogy magával sodorjon. Így talán valóban eljutunk valahová. Anélkül, hogy bárhol is leragadnánk.

Aztán hogy ez jó vagy rossz, azt én nem tudom.