Nincs mese

Néhány napja nekiültem, hogy akkor most megírom ezt a történetet egy mesében. Ezt a történetet, ami most éppen zajlik, érted, ezzel a lánnyal. Lett volna benne gonosz várúr, meg királylány, meg lovag, meg varázsló, meg sárkány, meg egy vár, ahol ezernyi tükör van, de egyik sem a valóságot mutatja, de aztán majd jön a hős, és... tudod, mese.

El is kezdtem írni, aztán úgy a tizedik oldal körül rájöttem, hogy valami nagyon nem stimmel. Nem akart életre kelni a történet. És nem volt benne egyetlen bazmeg sem, bazmeg. Aztán rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg azért, mert ez a sztori nem mese. Nem azért, mert nincs meg benne a sok-kemény-küzdelem-után-boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltak fíling, hanem azért, mert egyik szereplőm sem volt igazi, meg a hangnem sem volt igazi, meg a konfliktus sem volt igazi, szóval egyetlen igazán igazi dolog nem volt benne.

Néztem egy ideig, aztán fogtam és kitöröltem az egészet a faszba. Majd egyszer, talán, de egyre inkább azt érzem, hogy soha. Az már nem én vagyok.

Úgyhogy ma nincs mese, gyerekek. Nézzetek inkább tévét, vagy drogozzatok, vagy menjetek világgá, mit érdekel engem.