Álmoskönyv 7.

Na, ma megint olyat álmodtam, amiből alig akartam volna felébredni. Nem azért, mert rossz volt, azért majd összeszartam magam, hanem mert ott volt az a lány is, és hiába kellett már megint az Alienből ismert szörnyeket levadászni százával, akkor is megérte, mert Vele lőttük trutymóvá a kisebb meg nagyobb geciket.

Érdekes módon egy szállodában kezdődött. Egy ilyen durván luxus komplexumban. Vajon miért vágyom én ilyen helyekre állandóan??? Én ezeket mindig szeretem bejárni, most is ezt tettem. Hát ebben aztán minden volt. A kedvencem a földalatti alagútrendszer volt, ami mindenféle medencékhez meg ilyen vlenesz cuccokhoz vezetett. Izgalmas volt.

Egészen addig, amíg a kínai szakács, akivel egy ilyen földalatti alagútban futottam össze, meg nem kért, hogy kísérjem el a kamrába, mindenféle alapanyagokért. Ezen még annyira nem akadtam ki, de azon már kezdtem csodálkozni, amikor két másik kínai arc is csatlakozott hozzánk, és mindegyikről szakadt a víz, és láthatóan rettegtek. Gondoltam magamba mi a szartól reszketnek ezek, harap a krumpli vagy mi? Aztán persze kiderült, hogy odalent szörnyek vannak.

Én néhény izmosabb patkányra gyanakodtam, és felvetettem, hogy talán felfegyverkezhetnénk. A lángszóróval kombinált gépfegyverek tetszettek, és fel sem tűnt, hogy honnan kerültek elő, de mindenki gondosan magához vett egyet. Én is.

Aztán innentől kezdve kicsit kaotikusak lettek az események, mert csak annyira emlékszem, hogy megyünk mindenfelé, és lövünk, mert a szörnyek persze elkezdtek jönni, szépen sorban. Először a kicsik, aztán az egyre nagyobbak. Tisztára mint egy FPS játékban. És emlékszem, határozottan élveztem a célbalövősdit. Közben ugyanis végig tudtam, hogy bármikor visszamehetek a felsőbb szintekre, és ott nincsenek szörnyek.

A kemény része akkor következett el, amikor bekerítettek bennünket. Amikor láttam, hogy elzárják a visszautat, na, akkor majdnem összecsináltam magam. Rémülten elkezdtem falat építeni vashordókból, pár kínai segített (esküszöm egyre többen lettek a kínaiak pedig a szörnyek zabálták őket rendesen...) de a szörnyek csak jöttek, jöttek, én meg lőttem és lőttem... aztán az lett a gáz, hogy a bár a szörnyek időlegesen elfogytak, mi bent ragadtunk valami raktárfélében, és nekem átkozottul kellett pisálnom, de nem tudtam hol. Meg eleve ki a bánat tudna nyugodtan üríteni mikor egyik kezében gépfegyver, a másikban meg ugye... és bármikor a nyakadba ugorhat valami slejmos izé.

Egy darabig még bírtam a bezártságérzést, meg a folyamatos fenyegetettség érzést, meg a szörnyek készülődő rohamának szüttyögő hangjait, aztán inkább felébredtem és elmentem hugyozni.

Majd a kínaiak legyakják őket, gondoltam.