Egyfelől, mert sokat vagyok úton, nyilvánvalóan nem zavar, hogy nincs méteres hó, jég, ónos eső, fagyott kutyaszar az úton. Másfelől viszont, ha tényleg ilyen kurva gyorsan változik a klíma - mert változik, leszarom, hogy mitől, de nagyon gyorsan és alaposan változik - akkor vajon lehet előre tudni, hogy ebből hosszútávon itt a vadonban mi lesz?
Ha csak annyi, hogy kevesebb fám fogy télen, akkor jól van. Ha árvíz lesz, igazából én azt is leszarom, hegyoldalban lakom. Bár ha csónakon kell majd beevezni a városba, az azért komplikált téma lesz...
De a hó meg a jég mégis nagyon hiányzik a télből. A téli táj, tudod. Itt nálam a vadonban annyira gyönyörű tud lenni a tél.
Sokat poénkodok azzal, hogy szívesen élnék olyan éghajlaton, ahol mindig nyár van, de ezt mindig úgy képzeltem, hogy én megyek el arra az éghajlatra, és nem az az éghajlat jön el hozzám. Ezért most kicsit tanácstalan vagyok. Örüljek, vagy ne?
Látod, bármennyire a vadonban lakjak is, a világtól nem tudom leválasztani magam. A világ itt is utolér, akár a készülő aszfaltút, akár a klímaváltozás képében, nekem pedig nincs hová bújnom, nincs hová rejtőznöm előle. Persze butaság is lenne azt gondolnom, hogy ilyet lehet.
"Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem."
(Weöres Sándor - A teljesség felé)
Mégis ugye milyen jó lenne, ha létezne ilyen menedék? Írtam már erről többször is... de felnőtt ember vagyok, be kell látnom, hogy sem Aranykor, sem mennyország Eldorádó, sem Shangri-La, sem Atlantisz nem létezik, és nem is létezett soha. Itt kell helytállnunk, ezen a helyen és ebben az időben, ahol most vagyunk. És nem mindenbe van beleszólásunk, amibe meg van, abba is minek, mert felmérni sem tudjuk, hogy az egyes tetteinknek, cselekedeteinknek milyen következményei lesznek mondjuk száz, vagy ezer év múlva.
Ezért (sem) érdemes nagyon erőlködni semmin, öcsém. Na, iszunk még egyet?
