Régi képek

Csapatépítés lesz a cégnél. Hip-hip hurrá. Ezeket azt hiszem egyedül én nem utálom, meg még az a pár jó arc, akinek minden mindegy, csak pia legyen.

Nem vicc, tényleg biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam, elvégre erdőbe megyünk, ahol sárosak lesznek az öltönyök, letörnek a tűsarkak, ágakba akadnak az aranyékszerek, nincs térerő, párásak lesznek az okostelefonok, és mindenki folyton éhes/szomjas/pisálnia/szarnia kell/ haza szeretne már menni végre.

Hehe, nagyon jól fogok szórakozni.

Szóval a csapatépítő cég (igen, bazmeg, ilyen is van) jelezte, hogy szeretnének kérni mindenkitől egy gyerekkori képet, ezért én nekiálltam feltúrni a polcokat a régi képeim után.

Nagyon sok régi képem van. Olyan családból származom, ahol mindig mindenki mindent meg akart örökíteni. És mivel a szüleim majdnem a születésem után elváltak, két nézőpontból is igen alaposan dokumentálva van az életem. Érdekes, tanulságos, és nagyon jó, mert ezért van az, hogy olyan keveset felejtettem a gyerekkoromból.

Ezért van az is, amit legutóbb írtam, hogy olyan hosszúnak érzem az eddig eltelt éveket, mert a fényképek segítenek emlékezni. És ahogy öregszem, tutitra egyre értékesebbek lesznek majd ezek a szekrények mélyére elhányt albumok.

Talán majd ezek lesznek egyszer a legdrágább kincseim.

Egyébként én sem vagyok különb, mert én is szeretek dokumentálni. És nagyon szeretem nézegetni a régi fényképeket. Sőt, a kis vadonjáró sokszor kifejezetten megkér, hogy üljünk le, és nézegessünk régi fényképeket. Az ő eddigi évei is alaposan dokumentálva vannak, és imádja nézegetni ezeket a képeket. Én meg ugye ilyenkor újra és újra elmesélem, hogy hát itt és itt voltunk, ezt és ezt csináltuk, ez és ez történt. Nagyon jó dolog.

Apám egy időben videózott is lelkesen, de aztán valahogy elmaradt a dolog. Nem ugyanaz. Hiába mozgókép, mégis kevesebb, mint egy fénykép. Mindannyian ezt éreztük, ezért aztán hallgatólagos egyetértésben visszatértünk a fényképekhez. Én szoktam pár perces videókat csinálni a blekbörimmel, főleg a kis vadonjáróról, és azt nézegetjük néha esténként, de a fényképeket semmi sem übereli.

Egy-egy képről sokszor órákig lehet beszélgetni, felidézni az akkoriban történt dolgokat, és az emlékeinkre, sokszor a fantáziánkra hagyatkozni - a mozgóképekben ez nincsen meg. A mozgókép nem enged elszakadni, csak azt engedi meglátni, amit ő maga mutat. Ráadásul folyton figyelni kell rá, különben lemaradunk valamiről, míg a képet akármeddig lehet nézegetni, sohasem változik.

Szeretem a régi fényképeket. Nagyon szerettem gyereknek lenni.

És igazi kihívás lesz kiválasztani azt a képet, amit majd elviszek a csapatépítőre.