Psyché

Van egy nőtípus, aki elképesztő módon vonzódik hozzám. Sokáig azt hittem, véletlen, és nem foglalkoztam vele. Aztán már legalább a nyolcadik volt éppen olyan, amikor nem tudtam már nem észrevenni.

Figyelni kezdtem erre a dologra. Azt is megfigyeltem, hogy szinte mindig összefügg más, egyéb közös jellemzőkkel. Nem, nem a külsőről beszélek, ezek a lányok (nők) mind egészen másképpen néznek ki, más alkatok, más fenotípusok.

Nem, a lényeg belül van. Nem fogom megmondani, mi ez a dolog, mert még nem alakult ki egészen az elméletem. Amiről szó van, az csak annyi, hogy akiben ez megvan, az valami hihetetlen erővel tapadni kezd hozzám, szinte az első pillanattól fogva. És ami kurva fontos: a dolog nem kölcsönös, semmi köze nincs ahhoz, hogy nekem tetszik-e az adott lány. Anélkül is működik.

Csak látszatra, külsőre nem indul be a dolog. (Mondtam már hogy nem vagyok fotogén, igaz? Igaz, bazmeg.) Kell hozzá néhány percnyi beszélgetés, aztán egyszerre hatni kezd rajtuk, és onnantól kezdve megállíthatatlan. Mindegy, hogy a lány férjnél van, mindegy, hogy másba szerelmes, mindegy, hogy leszbikus (na jó, ez az egy nem mindegy), ha egyszer beüt a dolog, végük van. Eddig a nyolcból (vagy talán volt több ilyen is, de akkor még nem tudtam) egyik sem tudott ellenállni neki, pedig a többségük éppen kapcsolatban volt.

Elmesélem a legutóbbit, mert ez kiválóan példázza az eddigieket is, de most először volt alkalmam igazán alaposan megfigyelni.

Jött egy új lány a céghez. Előfordul, a mi cégünknél csak Darth Vader zászlóshajóján nagyobb a fluktuáció. Évek óta házas a csaj, gyerek kicsi, standard élet, semmi extra. Nem az esetem, úgyhogy nem nyomultam rá. Csak egyszerűen kedves voltam, de én mindig mindenkihez kedves vagyok, ez nálam alap.

Néha beszélgettünk, ha éppen én is az irodában voltam. Ennyi.

Aztán egyszercsak észrevettem, hogy rám tapadt. A vicces az, hogy a másik (egyik-másik, höhö) lány viselkedéséből tűnt fel (aki egyébként már lejátszott téma, csak ő hevesen kepeszt ez ellen, nem mellesleg ő is abba a bizonyos típusba tartozik). Az ő féltékenysége ébresztett rá, hogy ez az új lány bizony rám van kattanva.

És most jön a spéci dolog.

Soha nem úgy kattannak rám, egyszer sem, hogy "hú, de jó faszi, de király lenne az arcára ülni, vaze!" Hanem bújni kezdenek. Ne röhögj, bazmeg, tényleg. Először mintegy véletlenül hozzám érnek. Aztán tapogatnak. Mellém ülnek. Egyre közelebb húzódnak. A vállamra, hátamra hajtják a fejüket. Egy pohár sör után meg már úgy lehet smárolni velük, mint az állat. Szoktam is, mert kurva jó, és az ember ne tagadja meg magától a kurva jó dolgokat.

És az egész önkéntelen, mindig. Ezek ezt nem döntik el. Nem ribancok, mert mindig kiderül, hogy mással ezt nem csinálják. Legalábbis ez a típus. (A kurvák az más téma, azoknál egyrészt nem önkéntelen a dolog, másrészt azok azt akarják, hogy keményen megdugják őket).

Szóval a dolog egyszerűen megtörténik, és ha én nem figyelek kurvára oda, akkor gyorsan eldurvulnak a dolgok. Be tudom kavarni ezeket a lányokat, de nem szívesen vagyok családgyilkos. Lelkiismeret-furdalásom van. (Ezt egyáltalán kötőjellel kell írni???)

Egy barátnőm azt mondta, basszak rá, felnőtt emberek vagyunk, és mindenkinek kell hogy legyen elég esze ahhoz, hogy helyesen döntsön, de azt hiszem, ő nem érti egészen. Ezeknél a csajoknál ez nem tudatos, és mire észbe kapnak már késő, kivéve ha én észnél maradok.

Hát ez van, öregem.

De még nem teljes a kép. Két dologra még kíváncsi vagyok.

Az egyik, hogy pontosítani szeretném azt a bizonyos dolgot, ami ezekben a lányokban megvan. Illetve, azt, ami nincs, mert valaminek a hiányáról van szó. Lehet hogy egy pszichológus barátom véleményét is kikérem, és ha igazam van, esküszöm bazmeg könyvet írok. De cikket minimum.

A másik dolog, hogy látnom kell azt is, hogy azoknál a lányoknál, akik ennek a típusnak éppen az ellenkezői, hatástalan marad a különös vonzerőm. Ha őrájuk képtelen vagyok hatni - de érted, csak alapból, tehát semmi nyomulás, csak önmagamat adhatom, alapjáraton - akkor kétszeresen is igazoltam az elméletemet.

Aztán nincs más hátra, mint a kettősvak teszt publikálni a tézist. Azon is elgondolkodtam persze, hogy ha mindenben igazam van, akkor mi a fasz is van?

Erre a kérdésre egyelőre még nincs válaszom. Hacsak az nem, hogy némá, kifejlesztettem magamnak egy tuti módszert arra, hogy sose legyen üres az ágyam, és ha ettől örökkévaló nem is leszek, legalább a napi időnkénti sikerélmény megvan.

Jaj de jó nekem.

És azt is tudod, hogy ezt az egészet a tudományért teszem, ugye?