Na jó, ha valaki meglát, a legkevésbé arra fog gondolni, hogy "jé, egy geek". Inkább át szoktak menni az utca túloldalára a mogorva kopasz bőrdzsekis csávó elől. Pedig ha tudnák, hogy egyszer még Super Nintendo versenyt is nyertem, hehe. De talán jobb is ha nem tudják.
Az persze már régen volt, és az akkori kerekded, vastagszemüveges, szanaszét álló hajú önmagam (igen, képzelj el egy jól táplált herripottert) úgy is festett, mint amilyen volt: egy igazi geek.
Kissé nehéz volt gyereknek lenni, de ha eléggé elmerültem mindenféle dolgokban, akkor nem annyira. Sőt, az csodálatos volt. És én aztán kurvára el tudtam merülni, egészen az önfeledt boldogságig. Szerencsére megtehettem, hogy becsuktam a szobám ajtaját, és akkor az egész világ kint maradt, kivéve a rajzaim, a képregényeim, a könyveim, a játékaim, és persze a számítógép.
Commodore 64-essel kezdődött, meg másolt kazettákkal. Volt vagy egy tucat. Keményen toltam, sorra pörgettem ki a játékokat. Aztán kaptam egy Nintendo-t, ami azért zsírabb cucc volt már, és attól fogva csak ahhoz kértem játékokat minden alkalomra. Kipörgettem azon is mindent, és a mai napig tudok rajta vigyorogni, hogy embereknek mennyi baja volt egy-egy játékkal, meg milyen nehéz volt, meg sohasem tudták végigvinni. Én inkább toltam egész éjszaka, de addig nem nyugodtam, amíg a végére nem értem egy játéknak.
Nagyon jó időszak volt. Emlékszem, a városban ahol felnőttem volt egy konzolbolt (akkor még csak főleg Nintendo) és az eladósrác megengedte, hogy ott játsszunk a haverjaimmal, mert rendszeresen vásároltam náluk. Mindig úgy volt, hogy elkezdtem játszani egy játékot, és mire végigtoltam, már egész kis tömeg ácsorgott körülöttem tátott szájjal. Csak lassan esett le, hogy legenda lettem, és biztosan rengeteg haverom meg barátom lehetett volna, ha érdekel.
De sohasem érdekelt. Csak a játék öröme.
Egyszer voltam csak versenyezni, évekkel később, meg is nyertem, de az sem izgatott igazán, pedig pár srác még meg is akart verni utána. Szerencsére csak geek voltam, kicsi és gyenge sohasem, úgyhogy végül mégsem akartak emberkedni. Szarul jártak volna, mert addigra már betörtem pár orrot a suliban, és nem nagyon féltem senkitől.
A legkedvencebb konzolom a Sega Genesis volt, arra volt a legtöbb játékom, és ott találkoztam az első RPG játékkal is. Warriors of the Eternal Sun. Szerintem a mai napig az egyik leghangulatosabb D&D CRPG, amit valaha készítettek. Hányszor kipörgettem, te jó ég.
Mindezt csak azért írtam le, és mindez csak azért jött elő éppen most (igen, sokmindent elfelejtettem, nagyon sokáig, de többé már sohasem, ígérem) mert a kis vadonjáróval reggel óta a Super Marioworldot toljuk (ez egy Super Nintendo játék, ha esetleg nem tudnád), méghozzá emulátoron. Még évekkel ezelőtt találtam rá erre a programra, amivel PC-n tudom játszani a valaha megjelent összes Nintendo, Sega és Super Nintendo játékot.
Na most, csak hogy értsd a dolog jelentőségét, nekem, akinek minden gyermekkori öröme és álma ebben volt, ez körülbelül olyan, mint amikor... hát, kurvára nem tudom leírni, milyen. Mintha egy dzsinn egyetlen csettintéssel csodát tenne, vagy ilyesmi. Éveken át csak álmodoztam arról, hogy milyen lenne játszani ezzel, vagy azzal, éveken át, és most itt van egyszerre, az összes.
Fuckin' paradise, my man.
És még most is éppen olyan jó, mint régen. Igen, a grafika ősrégi, a hang borzalmas (van, aki hallgatni sem bírja), de a játékélmény hatalmas. És onnan tudom, hogy nem csak a nosztalgia beszél belőlem, hogy a kis vadonjárónak is ugyanúgy tetszik. Hiába a mai játékok csilivili grafikája meg 3D hangzása, az élmény, a hangulat nagyon kevésben van csak meg.
És egy játék itt nem 8 gigabyte, csak 2 megabyte, ezt kapd ki.
Több száz játék, amit úgysem fogok tudni végigtolni, mert életem végéig csak játszhatnék. De legalább a kedvenceimet nagyon jó lesz végigjátszani még párszor. (Érdekes, hogy a pályák sokkal hamarabb véget érnek, mint ahogyan emlékeztem. Sokkal hamarabb.)
Hihetetlen újra ezekkel a játékokkal játszani, hihetetlen és kicsit félelmetes is. Mert amikor ott ülök a képernyő előtt, és a játék elkezdődik, akkor gondolatban újra magamra csukom a szobám ajtaját, mint a régi gyerekszobámét a másik városban, és kizárok mindent, és újra gyerek leszek, akinek csak egyetlen dolga van a világon.
Hogy játsszon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése