Nem mennék vissza az igazi vadonba, már nem. Tudom, hogy ott is tudnék boldog lenni, de amíg nem muszáj, addig feleslegesnek tartanám, és színjátéknak, nem lenne valódi. (Thoreau pedig bekaphatja). Bármennyire is szeretem a természetközeli életet, vérbeli technokrata vagyok. Tudom, ebben van némi ellentmondás, de én szerencsére egészen jól össze tudom békíteni az életemben ezeket a dolgokat.
Kell nekem a hétköznapi élet egyszerűsége. Különben elveszteném a kapcsolatomat a dolgok valódi természetével. Önmagam valódi természetével.
A zen buddhizmus egyik tanítója, Lin-csi ezt így mondja: az egyszerű hétköznapi élet az Út. Tökéletesen egyetértek vele, persze nyilván ezért gyakorlom én is a zen buddhizmust.
A Shaolin templomban az újonnan belépett szerzetesek évekig csak vizet hordanak, és fát cipelnek. Ettől egyrészt kiválóan megerősödnek, másrészt megtanulják a zen legalapvetőbb tanításait, mindennap gyakorolva azokat. Aki ezt nem érti meg, sohasem kezdheti el a harci technikák tanulását. Sokan ott is hagyják a kolostort még ezekben a kezdeti időkben. Csalódnak a hétköznapi élet keménységében, monoton szürkeségében. Sohasem éreznek rá a dolgok valódi természetére.
Még a kolostor vezetője is felsöpri néha az udvart, meglocsolja a virágokat, maga mossa el teáscsészéjét, és maga varrja meg a ruháját, ha elszakad. Ha ezeket elfelejti, nem zen szerzetes többé, csak egy majom, aki zen mesternek képzelve magát kuporog az emelvényen a többi szerzetes előtt.
A zen szerint ebben az egyszerűségben van a megvilágosodás. Ebben benne van minden, és ennél nem kell több. Ha éhes vagyok eszem, ha álmos vagyok, alszom.
Pang Jün azt írja:
Erőm bűvös, csodát teszek:
Vizet húzok, fát cipelek.
Vizet húzok, fát cipelek.
Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése