Nem először nézem meg ezt a filmet sem, és rá kellett jönnöm, hogy nekem Sabertooth karaktere sokkal jobban tetszik, mint a főhős Wolverine. Egyrészt mert Liev Schreiberre jobban hasonlítok mint Hugh Jackmanre, másrészt meg mert ő egyszerűen igazibb.
(Mellesleg eldöntöttem hogy a csajomtól kapott* szakállnyíróval csinálok magamnak egy éppen ilyen szakállat. A cégnél díjazni fogják, azt hiszem, nem mintha eddig nem lettem volna elég félelmetes. A vadonban meg mindegy, ott úgyis hasonlóan fest minden őslakos.)
Szóval nem először döbbenek rá arra, hogy az amerikai gyakós filmekben (apropó tudtad hogy a gyakás szó eredetileg baszást jelent?) sokszor mennyivel jobbak, szimpatikusabbak és hitelesebbek a rosszfiúk, mint a jók. Azt hiszem ez nem véletlenül van így. Most felsorolhatnék egy valag rosszarcú, gonosz gecit, akit a gyerekek szívesebben személyesítenének meg a szerepjátékaikban, mint a szőke hercegeket. A kis vadonjáró például piros fénykardot akart mindenáron, és minden játékunk elején eldönti, hogy akkor ő most Darth Vader, vagy Darth Maul, de csuklyás fürdőköpenyben volt már az Uralkodó is. És nem az én gyerekemmel van a baj, mindig ezt látom a kölyköknél. Mert a gyerekek nem hülyék. A filmbéli rosszfiúk jobbak.
Először is sokszor férfiasabbak. Keményebbek. Eltökéltebbek. Erősebbek. Van bennük valami kérlelhetetlen, és hiányzik belőlük a jó hősök sebezhetősége, gyengesége, balfaszsága. Nekik is megvannak a maguk hibái, de még azokkal együtt is erősebbek.
Imádom az igazán erős gonosz karaktereket. Ott van például Bane a Batmanből, akit a filmben olyan gagyi módon gyaknak le az utolsó utáni pillanatban, hogy csak vágtam a pofákat. Szar ez így. Ez a karakter is többet érdemelt volna.
Persze megértem én, a rosszfiúk valódi szerepe az, hogy megmutassák, még a legnagyobb rosszat is le lehet győzni. Ezért vannak a mesékben sárkányok, meg egyéb szörnyetegek. De mi van akkor, ha valaki szereti a sárkányokat? Az egy beteg fasz? Mi van akkor, ha valaki nem legyőzni akarja őket, hanem megismerni? Esetleg - horribile dictu - maga is arról álmodozik hogy sárkánnyá váljon? Egy hatalmas, erős, égen szálló ragadozóvá, aki ha akar, egyetlen mozdulatával elpusztíthat egy egész falut?
Vajon ezekről az emberekről mit mondanának a mesék és a legendák?
Talán azt, hogy vannak olyan utak is a világon, amelyek néha megkísértenek ugyan, de mégsem ajánlatos rájuk térni, mert az ember jóval többet veszíthet annál, mint amit az az út kínálhat neki. Ezt azért eltart egy ideig megérteni, és elfogadni, azt hiszem.
Csak van ezzel egy bajom: nem érzem azt, hogy a filmekben ezt okosan, bölcsen mutatnák meg. Ehelyett kapunk kibaszottul menő rosszfiúkat, meg a jófiúkat, akik igazából csakis attól jók, hogy megfelelnek az éppen aktuálisan elfogadott társadalmi normáinknak, legyenek azok bármennyire is ellentmondásosak. És ez ráadásul egy olyan dolog, ami kultúránként változik, tehát sokszor eléggé érezni azt a nyögvenyelősséget, amivel az egyes történeteket amerikanizálják, hogy a jófiú az tényleg jófiú legyen, és ne erőszakoljon már meg mondjuk egy tizenhárom éves cserkészcsajt két bunyó közötti szünetben, mert az a közönségnek felháborító volna.
Ezért aztán úgy érzem, megkapjuk ezekben a filmekben a rosszfiúkat a maguk teljességében, a maguk hibáival, gyengéivel, perverzióival, betegségeivel, gonoszságával, és megkapjuk a jókat - akik lehetnek bármilyenek, csak nem rosszak, mert akkor hol a kontraszt? Ha két alkoholista, kiégett veterán katona egymást gyepálja, miközben egy egész várost lángba borítanak, abban hol a konflikus? Hol a katarzis, ha a végén valamelyikük meghal, és a másik életben marad? De adjunk az egyiknek egy régen látott lánygyereket, meg egy kiskutyát, és bazmeg, van egy főhősünk. Aki egyből a jófiú, még akkor is, ha a body countja magasabb mint a főgecinek.
Kemény dolgok ezek.
Én most éppen olyan hangulatban vagyok, hogy inkább lennék a főgeci, mint a naplementébe ellovagoló szőke cowboy. Sokszor a jófiúkat egyszerű lúzereknek érzem, akik csak szerencsével tudnak győzni, szerencséje meg minden hülye baromnak lehet.
Azt hiszem újra fogok nézni ilyen szemmel is néhány régebbi filmet. Bár valószínűleg felesleges, csak felidegesíteném magam rajtuk.
Inkább irány a való élet, ahol szerencsére a vérgeci rosszfiúk győznek. Mindig.
*kibaszottul imádlak ribanc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése