Tényleg, régen néztem már meg a Truman Show-t. Megvolt az a film? Hogy a
Ha most be kellene bizonyítanod, hogy a te egész életed nem egy óriási
Mert nem tudnád bebizonyítani.
Azt hiszed, hülyítelek, igaz? Pedig nem.
Játsszuk egy kicsit ezt a játékot: csak képzeld el, hogy ezt az egész világegyetemet amiben élsz a te kedvedért teremtették. Csakis a te kedvedért. És mindenki azért van benne, hogy valamiképpen a te kalandjaidban részt vegyen. Hogy van egy célod, amit el kell érned - és még az is külön feladat, hogy rájöjj arra, hogy valójában mi is ez a cél; és mindenki más csak azért létezik, hogy ebben segítsen, vagy akadályozzon téged (és persze ezáltal segítsen). És fel kell ismerned, kik azok, akik segítenek abban, hogy megérkezz, és kik azok, akik hátráltatnak (vagyis próbák elé állítanak, amiket ki kell állnod). Egy dologban biztos lehetsz: mindenki más csak színész. És az a dolguk, hogy eljátsszák a szerepüket. Mint ahogyan a te dolgod is az, hogy végigjátszd ezt a játékot. Érdekes elképzelés, igaz? (Az, hogy közben vannak-e kamerák vagy nincsenek, már teljesen lényegtelen körülmény.)
Most kicsit bonyolítsuk tovább a játékot: most te is csak egy színész vagy valaki másnak a játékában. És a te dolgod is az, hogy segítsd vagy akadályozd azt a másvalakit, ráadásképpen rajtad áll, hogy melyiket választod: a te döntésed. Ha úgy érzed, hogy jó cél felé halad, segíted, ha úgy érzed, hogy rossz úton jár, mindent megteszel, hogy visszakanyarodjon.
Nagyjából erről lenne szó.
Van egy zen buddhista koan, amivel szeretnek elszórakozni a mesterek: maguk elé hívatják a tanítványt, és azt mondják neki, hogy a következő napokban meditáljon azon, hogy ő, mint érző lény, éppen olyan, mint a többi érző lény, semmivel sem különlegesebb, vagy kivételesebb. Elmélkedjen erről, érezze át, fogadja el, hogy így van. Majd mikor a mesterek úgy érzik, hogy a tanítvány ezt a feladatot elvégezte, adnak neki egy következő feladatot: most meditáljon el azon, hogy ő a legkülönlegesebb lény ezen az egész világon - egy egyszeri, megismételhetetlen, egyedi lény, akihez hasonló nem volt sohasem, és nem is lesz soha többé. Elmélkedjen erről, érezze át, fogadja el. És csak akkor, ha a tanítvány mind a kettőre képes, csakis akkor léphet tovább.
Semmi sincs, ami én lennék. Semmi sincs, ami ne én lennék.
Ha az én életem egy valóságshow lenne, kibaszottul népszerű lennék, ezzel tisztában vagyok. Egyetlen unalmas napom sincsen, de komolyan. És még talán az sem zavarna, ha tudnám, hogy milliók néznek. Szeretek játszani. És semmi okom sincsen arra, hogy másképpen viselkedjek a kamera előtt. Na jó, fotogén nem vagyok, az hétszentség, de elég engem távolról is mutatni. Nem kell közel jönni. Sosem túl közel.
És azt is megengedném, hogy a nézőim szavazzanak arról, mi történjen velem, hogyan döntsek ebben vagy abban a dologban. Hogy internetes fórumokon megtárgyalják, vajon mit hogyan csináltam és miért, és mit kellett volna, és hogyan és kivel. Annyi jó ötletet lehetne begyűjteni. Annyi őrültséget lehetne kitalálni.
Ez az a játék, öregem, ez a Vadonjáró Show. Ülj le, dőlj hátra és szórakozz. Mert én azért vagyok itt, hogy te jól érezd magad. Kapcsold be a plazmatévédet, tekerd föl a hangerőt, és hagyd, hogy szétrobbantsam az agyad. Megmutatom, hogyan kell ezt csinálni, meg én. Aztán ha már meguntam a játékot, és ha már úgy érzem, hogy nem kíváncsi rám senki, akkor egyszerűen fogom magam és felébredek.
Igen, csak úgy egyszerűen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése