A lélek és a fizika

Hajlamos vagyok arra, hogy mindent lehetségesnek tartsak, néha még akár azt is, amiről mindenki más azt hiszi, lehetetlen. Alapvetően hiszek abban, hogy az embernek nincsenek korlátai.

Van egy mottóm. Még általános iskolás koromban kaptam az egyik tanáromtól, akit nagyon szerettem, és aki nagyon nagy hatással volt rám, miatta szerettem meg annyira a történelmet és az irodalmat. A mottó Az ember tragédiájából való, és így szól:

"Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet."

Még mindig megvan az a papírlap, amin kaptam ezt az idézetet. De ha elveszne is, most már sohasem fogom elfelejteni. Tudod, vannak pillanatok az életben, amikor eljut hozzád valami, egy üzenet, és te meg vagy győződve róla, hogy ez csak ott és csak akkor és csak neked szól. Így vagyok ezzel a dologgal is.

Az idézetnek az évek során mindig más és más része volt fontosabb nekem. De az egyik mindig alapvető volt. Az egyik mindig, mindörökké meg fogja határozni azt, aki vagyok.

Az egyén szabad.

Én ebben hiszek. Nem az a lényeg, Isten teremtett-e, vagy az Ősrobbanás, leszarom hogy a Marsról jövünk-e, vagy a Vénuszról, nem érdekel. Csakis az a lényeg, hogy itt vagyunk, és ezzel valamit kezdenünk kell. Ezzel meg kétféle dolgot lehet tenni: vagy nekünk magunknak kell kitalálnunk, hogy a francba basszuk el azt a pár tucat évet, ami megadatott, vagy találnunk kell valakit, aki majd jól megmondja.

Én esküszöm, hogy sokáig kerestem a jólmegmondókat, de tényleg. Úgy szerettem volna rátalálni egy igazira, világéletemben. Komolyan mondom. Olyan jó lett volna beülni valami csapatba, és csak hallgatni a frankót. Kipróbáltam. Rosszul voltam tőle. Nekem ez nem megy.

Muszáj volt elindulnom, és magamnak keresnem. Most már azt mondom, megérte, de sokáig nagyon szenvedtem attól az érzéstől, hogy el vagyok veszve. Ide csapódtam, oda csapódtam, de sehol sem leltem a helyem. Aztán végül megtaláltam.

A helyem itt van, ahol most éppen vagyok.

De ide eljutni kurva nehéz volt.

Van egy fontos dolog, amire rájöttem menet közben: az emberi lélek is csak a fizika alaptörvényeit követi, mint minden más a világegyetemben, és tényleg, miért pont az emberi lélek tenne másképpen? Ettől még hiszek az egyén szabadságában, ettől még hiszek a lehetőségek végtelenjében, csupán azt gondolom, ahhoz, hogy igazán messzire jussunk, a lehetőségeinkkel együtt ismernünk kell a korlátainkat is. Különben csak hazudunk magunknak, és nem jutunk el sehová. Káprázat ezerféle van, valóság meg csak egy, nem igaz?

Gondolkozz el ezen. Az egyik, ami a legjellemzőbb, hogy az emberi lélek is olyan, mint az anyag: mindig a legkisebb ellenállás irányába igyekszik mozdulni. Úgy mondjuk, a könnyű utat választja. Mint a víz, amikor kicsordul a pohárból, ahelyett, hogy benne maradna.

Van egy képem arról, hogy milyen a legkönnyebb út a jóléti társadalomban: egy felnőtt srác ül a számítógép előtt, kólát vedel és pizzát eszik, és közben egész lényével belemerül valami online játékba, ahol több időt tölt, mint a háza falain kívül. Anyukaapuka pénzelik, és szarnak rá, hogy mit csinál.

Mindenki azt teszi, ami a legkönnyebb. Ennél minden más csak nehezebb lenne.

Vagy ahogyan egy barátom mondta egyszer: a legkönnyebb, legegyszerűbb dolog a világon meg sem születni erre a világra. És tényleg. Ennél minden más csak nehezebb. Ezen kívül minden, minden csak szenvedéssel jár.

Szenvedés, betegség, öregség és halál. A Buddha azt tanította, a létezés ezzel jár. Feltette rá az életét, hogy megszabadítsa ezektől a dolgoktól az érző lényeket. Én nem tudom teljesen osztani ezt a szándékát, mert jól tudom azt, hogy a szenvedés milyen sokat adott nekem.

A zsidók úgy tartják, hogy akit szeret az Isten, azt veri. Nietzsche mindig szenvedést kívánt a barátainak, sohasem boldogságot, mert a boldogság senkiből sem faragott még jobb embert, a szenvedés annál inkább. Vagy megölt. Mégis mindenki a boldogságot választaná a szenvedés helyett, mert a szenvedés rossz, és félni kell tőle.

De miért kell félni tőle? Hiszen igazából sosem tudjuk, milyen. Illetve csak azt tudjuk, hogy rossz. Mi a rossz? A fájdalom a rossz. A test fájdalma, a lélek fájdalma. Mindig fáj, ha nem követjük a fizika törvényeit. Fáj a testnek és fáj a léleknek. De éppen ez különbözteti meg az embert a puszta anyagtól. A víz nem teheti meg, hogy ne boruljon ki a pohárból, ha megdöntjük a poharat. Az ember - képletesen szólva - igen.

Mert az ember szabad, és a lehetőségei végtelenek, csak ennek a szabadságnak van egy ára, amit az élettelen anyag sohasem fog megtapasztalni - ez az ár pedig a szenvedés. Minden dolog szenvedés, amivel nem a könnyebbik utat választjuk. A legkönnyebb pedig valóban meg sem születni, vagy, ha ez már elkerülhetetlen és mégis megszülettünk - csak lefeküdni és meghalni.

Aki él az szenved. Ezt tudomásul kell venni, mert elkerülni kurvára nem lehet. És félreértés ne essék - létezik jóféle szenvedés is, ez pedig a szenvedély. És akárcsak a rossz, ez is elmúlik, de ebben éppen ez a rossz. A szerelem a legmámorítóbb érzés a világon, de válaszd el egymástól a két szerelmest, és azonnal meg fogod látni, hogy milyen a valódi szenvedés.

Nem baj, ha félsz a szenvedéstől. Nem baj, ha félsz attól, hogy szabad legyél. Csak értsd meg, hogy szevedés nélkül nem fogsz elérni sehová sem. Akár hiszel valamiben, akár nem, ha nem küzdesz érte, ha nem szenvedsz érte, nem fogod elérni.

És nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy ha csak hátradőlsz, az elég lesz. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy elkerülheted az élet Nagy Seggberúgásait. Ha gyáva szar vagy, azzal nem úszol meg semmit. Sőt. Ugyanúgy megtörténik veled minden faszság, csak még lehetőséged sem lesz arra, hogy beleszólj abba, mi és hogyan történjen veled. És ezt jelenti valójában vesztesnek lenni.

"Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem." (Weöres Sándor - A teljesség felé)

Vigasztalásul még annyit, hogy aki végül eléri a hegycsúcsot, amit meghódítani nekiindult, az valamiért sohasem szokott reklamálni, ha végül célba ér. Gondolkodj el ezen. A szar ügy az, hogy ahhoz, hogy megértsd ezt, neked is el kell jutnod oda. Nincs könnyű út a boldogsághoz. És nincs garancia a biztos sikerre sem. Sem arra, hogy amit találsz, az majd életed végig veled marad. És senki sem marad veled életed végéig. Egyedül érkeztél erre a világra, és egyedül is fogod itthagyni, és sajnálom, ha ezt tőlem kellett megtudnod.

Most viszont tápászkodj fel arról a kurva kanapéról, és indulj el. Ígérem neked, hogy csak az eleje lesz igazán nehéz. Aztán megszokod, vagy beledöglesz, bazdmeg.

És mielőtt megkérdeznéd, elindulnod pedig azért kell, mert ember vagy, nem pedig egy pohár víz. És jól vésd az eszedbe, hogy amíg csak élsz, minden egyes pillanatban lehetőséged van változtatni bármin. Minden egyes pillanatban.

Tartozol annyival a világnak, aminek a létezésedet köszönheted, hogy megpróbálasz méltóvá válni az emberi létre. Hogy szabaddá válj. Határtalanná.

És tudod mit? Tartozol ennyivel nekem is.