Álmoskönyv 9.

Ezen napokig gondolkodtam, hogyan is írjam le.

És kiderült, hogy jó is volt, hogy gondolkodtam, mert azóta eszembe jutott egy régebbi álmom, ami ugyanerről szólt.

Arról, hogy a kis vadonjáró meghalt.

Azt hiszem nincs olyan szülő, aki ne álmodott volna a saját gyereke haláláról. Amikor az beteg. Amikor történik vele valami. Amikor történhetett volna valami.

Amikor este lesz, és sötét, és odakint hideg van, még az én gondolataim is elsötétednek olykor. Még én sem tudok száműzni magamtól mindent, amit szeretnék. De mert erős vagyok, egészen addig tudok uralkodni, ameddig ébren vagyok. Szeretem azzal áltatni magam, hogy uralkodom. Magamon.

De aztán eljön az éjjel, és a tudatalattim felülkerekedik. A démonaim pedig gonosz vigyorral az arcukon mutatják meg újra és újra, hogy milyen módokon veszíthetem el azt, aki a legdrágább nekem. És efelett nincs hatalmam. Végig kell néznem, és végig kell élnem újra és újra.

Először évekkel ezelőtt, amikor a kis vadonjáró kórházban volt, és nekem haza kellett jönnöm, először akkor álmodtam ilyet. Nem is aludtam aznap éjjel, csak próbáltam. Éber álom volt. Úgy láttam az életemet, mint egy képregényt. Kockánként. Képenként. Fekete-fehérben láttam, ahogyan a kis vadonjáró meghal. Lassan halt meg, lefoszlott a bőre, vérzett, de még élt, sokáig. Beszélt, folyékonyan, pedig akkor még nem tudott. Elmondta, hogy elhagytuk őt, és mi öltük meg őt. Mi, a szülei. Pokoli álom volt, nem is aludtam akkor éjjel.

Aztán néhány napja újra azt álmodtam hogy meghalt. Ezúttal kórházban halt meg, mert halálos beteg volt, és az orvosok elaltatták, hogy ne szenvedjen. Emlékszem az érzésre. Majd megőrültem. Tehetetlen voltam, szomorú, rémült, dermedt. Nem tudtam tenni semmit, csak ültem ott és hagynom kellett hogy megtörténjen.

A csajom megmagyarázta, hogy biztosan a válás miatt van, meg ilyenek. Lehet. De tudod, a legérdekesebb az egészben nem az volt, hogy egy apa milyen fájdalmakat érez amikor a gyereke meghal. Az természetes. Igen, pontosan tudom hogy mit éreznék. Egy részem meghalna legbelül. Üvöltenék. Megborulnék.

De a legérdekesebb az volt, hogy miközben láttam magam, amint egy fiam nélküli világban próbálok élni - álmomban a kisváros utcáit jártam egyedül, még mindig dermedten keresve valamit, magam sem tudom, mit - közben mindvégig tudtam, éreztem, hogy ezzel nincs vége a világnak. Önző és érzéketlen módon világosan láttam magam előtt, hogy mennyi mindent fogok tudni csinálni most, hogy nincs a gyerek. És örömet éreztem. Igen, kimondom. Örömet. Miközben a gyerekem meghalt... érted te ezt?

A démonaim egyvalamit sosem fognak tudni megölni bennem. Valamikor, valahol beférkőzött a szívem mélyére egy apró szikra. Nem tudom, kitől kaptam, kaptam-e egyáltalán, vagy én teremtettem magamban. Ez a szikra az öröm, hogy ebben a világban élhetek, emberalakban, itt és most. Ez az életöröm. És nem volt olyan sötét időszak az életemben, amikor ez a szikra kihúnyt volna. Pedig okom lett volna rá bőven. Sokszor. Tudom jól, mi a szenvedés, ezt elhiheted nekem. Már akkor sebeket tépett rajtam az élet, amikor még azt sem tudtam, mi történik velem. Amikor még nem tudtam védekezni sem, és nem volt velem, mellettem senki, aki megvédhetett volna.

Álmomban, amikor a fiam meghalt sem tudott bennem meghalni az életöröm. És amikor felébredtem, és odaültem a kis vadonjáró ágya mellé, hogy hallgassam, hogyan lélegzik, hogy nyugalmat találjak a bizonyosságban, hogy mindez csak álom volt, és nincsen semmi baj, a megkönnyebbülésen és a lassan oszló rémületen túl még valamit éreztem: bűntudatot.

Hogy nélküle is tudnék boldog lenni. Hogy nem függök tőle teljesen.

A démonaim újra csatát veszítettek. Hiába próbálkoztak azzal, hogy elvegyék tőlem azt, aki most egyike a legdrágábbaknak. Nem tudtak legyőzni, mert nem adtam fel magam. Tovább tudtam indulni, és ez a tudás megnyugtat.

Nem akarom, hogy megtörténjen. De ha meg fog történni, nem leszek a tiétek. És most takarodjatok. Menjetek, készüljetek a következő összecsapásra, tudom jól, mi lesz a következő.

Most majd Őt próbáljátok meg elvenni. És mert nem megy másképpen, hát álmomban.

Lehet próbálkozni, mocskok.