A titkos domb

Van itt a hegyoldalban egy kis domb, nem messze attól a helytől, ahol élek.

Van benne valami nagyon érdekes, és különleges, és varázslatos, és vonzó, de még nem jöttem rá pontosan, hogy mi az. Az benne a legkülönlegesebb, hogy egyetlen irányból sem lehet rálátni, sem az útról, sem a völgy másik oldaláról, de arról a kis dombról viszont belátni az egész völgyet, meg a környező hegyeket. Hihetetlen, igaz? Pedig így van. Nagyon, nagyon érdekes az a hely.

Egészen véletlenül bukkantam rá, már ha vannak egyáltalán véletlenek. Egyszer csak úgy találomra elindultunk arrafelé a kis vadonjáróval, és én messziről megláttam egy kis szőlőst, amit nem vett körül kerítés, így aztán odamentünk, hogy felderítsük. Aztán amikor körülnéztem, akkor döbbentem rá, hogy egy dombon állok, egy dombon, ami a hegyoldalban bújt el. De annyira elbújt, hogy eddig nem is tudtam arról, hogy ott van. Valahogy olyan különleges a fekvése, meg a dimenziók és a szögek, meg az egész tér ott körülötte, hogy elrejtőzik. Mintha nem is akarná, hogy megtalálják. Mintha valami titkot rejtene.

Aztán többször visszamentem oda, és mindig különleges érzés volt ott lenni. Mindig olyan oda felmenni, mintha átlépnék valami kapun. Már alig várom a tavaszt, hogy újra elmenjek oda, mert valamiért úgy érzem, télen még nem szabad oda menni, csak ha már elég zöld a fű és rügyeznek a fák és a tavasz illata száll a levegőben.

A kelta mitológiában éppen az ilyen dombok tövénél van a tündérek országának bejárata. Mondjuk a bejutás pontos módjáról azt hiszem eléggé homályosan nyilatkoznak a legendák, de végülis időm az van még bőven.

Ugyanis tavaly elhatároztam, hogy kerül amibe kerül, megveszem azt a dombot.

Nagyjából egy teleknyi lehet az egész, és ahogyan mondtam, egy szőlős van rajta, semmi más. Kerítés nincs, de minek is? Jól rejti az a domb saját magát. Meg fogom egyszer keresni azt az embert, akié a telek, és megkérdezem, hogy mennyiért adná el nekem. Nem tudom, eladná-e egyáltalán. Majd kiderül. Lehet hogy ő pontosan ismeri a titkát, és ezért nem hajlandó megválni tőle. Mondom, majd kiderül.

És tudod, mihez fogok kezdeni a dombbal, ha megvettem?

Az égegyadta világon semmit.

Ellenben nyaranta körülbelül négyszer-ötször lekaszálom ott a füvet, igazi kaszával, és a szénát összehordom, és kazalba rakom, csak úgy. Mást semmit nem fogok csinálni ott. Csak őrizni fogom azt a dombot, meg a titkát, amit úgyis megfejtek idővel. Néha odamegyek és elterülök az illatos, puha fűben és nézegetem a felhőket az égen. Igen, csak ennyit. Az lesz az én titkos varázsvilágom, ahová csak azokat viszem majd el, akiket igazán szeretek, és akikről tudom, hogy értik a varázslatot.

És ki tudja, egyszer talán valóban megtalálom ott tündérország bejáratát.

És ha megtalálom, vajon belépek majd oda?