Ugyanis elokerultek a regi Kaland-Jatek-Kockazat konyveim a hatso polcrol; gondoltam teszek veluk egy probat a gyerekemnel. Vegulis aki elszantan vedelmezi a furdoszobat a hazba besereglo zombiktol - amig en furdok - es neha kitor a lezercelzos pisztolyaval, hogy derekasan megritkitsa oket, majd orditva rohanjon vissza a biztos menedekbe, az (szinte) minden kalandra keszen all mar.
Nekem gyerekkorom egyik legmeghatarozobb elmenye volt a lapozgatos fantasy konyvek vilaga. Es mivel nekem az volt, ezert olyan lelkesedessel adom tovabb a sajat gyerekemnek, mintha igazi beavatas volna egy masik, izgalmasabb, jobb vilagba.
Bejott.
Talan ket hete meseltem el az elsot a kis vadonjaronak - a Szamuraj Kardjat - azota mar vagy ot tovabbit kiporgettunk. Jol tolja a gyerek; o megmondja, merre menjunk, mikor mit valasszunk, en pedig eloadom neki a csatakat, meg az egyeb jeleneteket, eppen, mint... eppen mint kisgyerekkoromban, amikor a barataimmal jatszottunk igy egyutt.
Vegig is fogjuk tolni mindet, ne izgulj. Nem is egyszer. Kivancsi vagyok, vajon a kis vadonjaro megmutatja-e a baratainak, vagy ez (is) csak velem lesz kozos jatek. Csak osszeakad mar elobb-utobb valami
Es amikor neztem a kis vadonjarot, hogy milyen elmelyulten gondolkodik a kalandbeli szarnyatlan sarkany feladvanyan, arra gondoltam, hogy ezzel ujra bezarult egy kor. Megint korbeertunk. Fontos dolog ez, mert... na, azt meg nem mondom miert fontos, de erzem, hogy az.
Igen, bezarult egy kor; na de indul is egy ujabb rogton.
Es most lapozz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése