Évadnyitás

A kurva fagyosszentekről persze elfeledkeztünk. Ettől függetlenül nagyon jó volt az évadnyitó buli a Balaton fölött - na jó, tudod mit? Olyan volt, mint egy valóra vált álom. Az álmok minden hülyeségével együtt. Elmesélem.

Eleve az egyik nap ragyogott az ég, a következőn meg már nagyon esett. Na és a szél. El nem tudod képzelni. Katasztrófafilmekben látsz csak ilyet, és ott is csak legyintesz, mert ez már nem hiteles, hogy ilyen kurvára fújjon az a szél. Éjszaka a sátorban olyan érzés volt, mintha bármelyik pillanatban Óz, a nagy varázsló földjére repíthetne valamelyik nagyobb széllökés.

De a telibevert fagyosszenteket leszámítva minden tökéletes volt. Mondjuk tudjuk jól, hogy nekem aztán nem kell sok a tökéletességhez, igaz? Szombaton érkeztünk meg az ikertestvéremmel* és mivel rokonlátogatás meg régi emlékek felidézése miatt kicsit késtünk, (azért így utólag arra kíváncsi leszek, hogy a két rokonból melyik miféle követkzetetéseket szűrt le abból, hogy a csajom bemutatott nekik, mint a kollegáját, miközben köztünk antisztatikus mezőben is szikrázik a levegő, legalábbis ezt mondják) így aztán amint kiléptem az autóból, rögtön rajtaütésszerűen elkezdtem kotyvasztani a beígért bográcsos szarvaspörköltet.

Apám jó alapanyagot adott, így könnyű volt a főzés, csak szokás szerint a sok városi suttyó nem volt hajlandó megvárni, amíg rendesen elforr a pörkölt leve, így legjobb meggyőződésem ellenére kénytelen voltam bő lével tálalni nekik a cuccot, de legalább szó nélkül befalták az egészet, csak a csontokat és a kárászfejeket köpködték ki a padlóra. Ikertestvérem ráadásul olyan bravúrosan fűszerezett, hogy nem kellett finomítgatni a végén sem az ízesítést, elsőre tökéletes lett. Közben végig szakadt az eső és süvített a szél, de a csajom lelkesedését semmi sem bírta lelohasztani, így neki és a közben szorgalmasan fogyasztott alkoholnak hála azért kurva jól éreztem magam.

Aztán még többet ittunk, de nem túl sokat, beszélgettünk, a csajomat leszámítva nem túl sokat, és hamar leléptettük az egy szem kakukktojást, mindenki legnagyobb örömére. Ja igen, megvolt a kötelező szomszédolás is, találkoztunk egy igazi, autentikus helyi arccal, és szereztem apámnak helyi bort. Aztán este a sok ivás és evés után elég hamar bealudtunk a nagyon meleg szobában, mert addigra mindenkinek tele volt már mindene a hideggel. Nem nagyon kellett győzködnünk egymást a csajommal, hogy ne sátrazzunk. Inkább összebújtunk a fönti szobában, és aludtunk mint két tök.

Másnap folytattuk az ivást és a főzést, összedobtunk egy lecsót, az is jól sikerült, aztán a nép le is lépett, és maradtunk hárman, az egyébként vérbeli vadonjáró asszony házigazda, az ikertestvérem és én. Az volt talán a legjobb része az egésznek, mert végül csak felállítottuk azt a sátrat, és ott aludtunk délután, a nap is kisütött, kertészkedtünk, ettünk, ittunk, együtt voltunk, és mint ilyenkor lenni szokott, gyorsan elröpült a nap. Este a sátorban alvás mellett döntöttünk, a szél pedig úgy határozott, hogy megpróbálkozik mégis azzal a tornádóval, hiába Kárpát-medence és nem Texas. A csajom viszont egy konok állat, én meg egy vadonjáró macsó vagyok, úgyhogy szartunk a hurrikánra szélre, és csakazértsem menekültünk be a házba. A sátor, amit a csajom állított, kitartott, mi pedig megtudhattuk végre, milyen érzés egy szélcsatornában sátrazni.

A közösen megálmodott másnap reggeli dugás sajnos elmaradt, helyette inkább elindultunk, mert munka volt. A meló után irány haza, erre én, és arra ő, és végre megértettem, miért is nevezik a csajomat az ikertestvéremnek. Együtt voltunk három napig abban a boldog, full harmónikus lebegésben, és a végén elválni meg olyan volt, mint amikor az embernek amputálják valamelyik végtagját, vagy mint amikor - ezt figyeld - elválasztják az ikertestvérétől.

Dehát ilyenek az álmok, mindig véget érnek előbb-utóbb, és az enyémre aztán igazán nem lehet panasz, sokáig tartott, jó volt, és nemsokára úgyis lehet újra álmodni.

A nyári évadot pedig ezennel ünnepélyesen megnyitom. Mostantól akkor strand, bikinis csajok stírölése, fűnyírás, sörözés, hesszelés, ízirájder öcsém meg a kockahas de ezeket úgyis tudod.

*copyright: Norbi