Van egy komoly oka annak, amiért az embernek nem jó, ha belelát a jövőjébe.
Ez pedig az, hogy amikor egy képet látsz, egy eseményt, egy állapotot, akkor az adott pillanaton túl nem vagy tisztában a jövőbeni képhez vezető történések láncolatával. Én most éppen látom magam, amint... ezzel azért kurvára nem mész semmire. Lehet, hogy azt képzeled, vagy akkora májer, hogy képes vagy egy eseménysort egy majdani, jövőbeni képig gurítani, és tudni, érteni, hogy miként fog bekövetkezni, de el kell hogy keserítselek.
Nem vagy akkora májer.
Képzeld azt, hogy a valóság - méghozzá az itt és most, mert más valóság nincsen - egy szinte láthatatlanul finom szállal megszőtt színes, óriási perzsaszőnyeg. Elképzelhetetlenül nagy, és ezernyi színből készült minták vannak rajta. A szálak már nem is látszanak benne külön-külön, és nem lehetséges olyan messzire eltávolodni tőle, hogy a mintákat tisztán lehessen látni. Csak sejteni lehet. És sohasem tudhatod, hogy egy szál kiválasztásával és megmozdításával még hány ezer szálat bolygatsz meg. Sohasem tudhatod.
A buddhizmus egyik számomra legkedvesebb tanítása az, hogy a világban az oksági láncolat olyan végtelenül bonyolult és összetett, hogy az embernek nem lehet felőle valódi tudása, és nem lehet felette valódi hatalma. Legjobb esetben is csak azt hiszi, hogy van. Szar ügy, mi? Még egy kavicsot sem rúghatsz odébb anélkül, hogy tudnád, pontosan milyen következményei lesznek ennek mondjuk két óra múlva. Talán semmi. Talán valami. Ki tudhatja?
Tudod, a helyzet az, hogyha látnád a jövőt, és egyben látnád azt is, hogy milyen döntések, és választások és érzelmek és egyebek vezettek oda, hogy ez a jövő bekövetkezzen, akkor is ott lenne a probléma, hogy most már tudod mindezt. És ugye, azzal, hogy tudod, máris megváltoztak például az érzelmeid, mert már nem vagy ugyanaz az ember, mint aki még nem tudta, hogy mi vár rá. És ezért aztán végül úgyis másképpen fogsz dönteni. Talán csak kicsit másképpen. Talán nagyon másképpen. Talán sehogy. De semmiképpen sem ugyanúgy.
De én nem vagyok a játék ellensége, félre ne érts. Pont én lennék az, aki annyira szeretek álmodozni? Hiszen a játék a legjobb dolog a világon, azért van, hogy rákészítsen a valódira, amikor az majd bekövetkezik. Eljátszani bármit el lehet, és bármit el is kell, éppen azért, mert nem tudhatjuk, mi vár ránk. Játék nélkül kurva unalmas lenne ez az egész. Csak egy dolog a fontos: hogy ne szorongj. Játssz. Aki valóban játszik, az csak örömet érez, semmi mást. Az örömön kívül amúgy sem érdemes mást érezni. Úgyhogy tanulj meg valóban játszani. A valóban játszani. Annyival könnyebb lesz...
Amíg csak a játékra figyelsz, és nem a jövőre, addig semmi olyan nem fog történni veled, amit nem akarsz. Higgyj nekem. Én már nagyon régóta játszom.
És a jövőm? Come what may, motherfuckers.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése