Kalandok a vadonban 8.

Na, most hogy jön a jó idő végre újra elkezdődnek az izgalmasnál izgalmasabb kalandjaim a vadonban. Kezdetnek megjöttek a fecskék (tegnap, just for the record), és itt ordibálnak a tető alatt egész nap. De jó is nekik, csak fészket kell építeniük, meg enniük, meg kisfecskéket gyártani egész nap. Egy ilyen hónap hét nekem is kéne már nagyon, ráadásul az én fészkem már meg is van.

Na jó, éjjel a fecskék is alszanak, szerencséjükre, különben már fecskebőr kabátban járnék hesszelni.

A hangyák is kurvára serényen nekikezdtek annak, hogy elhordják a házamat, ezt a játékot minden évben elkezdik velem, eddig még mindig én nyertem. A ház ugyan mintha évről-évre alacsonyabb lenne, de lehet hogy csak én növök a sok koksztól. Azt hiszem, a csajom ajánlására idén a gyilkos vegyszerek helyett a mézeskalácsház-taktikához folyamodom, és halálra zabáltatom őket sütőporral. Ha működik, nagyon jó, ha nem, akkor marad a vegyszar.

A kertrendezést azt hiszem lángszóróval fogom megoldani, esetleg napalmmal, ha van leárazva a tecsóban, mert van néhány rossz emlékű növény, amiket (akiket?) élvezettel gyilkolnék meg a lehető legbrutálisabban. A fű versenyt nő a szakállammal, és szinte látom a kéjes vigyorgást a fűcsomók arcán, ami addig le sem fog hervadni, amíg elő nem hozom a fűnyírót. Márpedig egy hétig még tuti nem fogom előhozni a fűnyírót, mert lusta vagyok mint a geci van egy csomó más dolgom.

Végre úgy fog kinézni a kert, ahogyan én szeretném annak értelme van, nem pedig csak egy csomó növény ötletszerűen összevissza baszkodva mindenhol, ahol éppen beleesett egy ásott lyukba és ráömlött egy vödör víz és elkezdett nőni.

És olyan jó érzés szokni a gondolatot, hogy nem én vagyok a hülye alkalmatlan pancser. Olyan, de olyan jó, hogy végre rendet rakhatok a kertemben.

Mert ahogyan a kertben rendet rakok, és minden a helyére kerül, úgy fog szépen lassan a helyére kerülni bennem is minden, bár most szívesen mennék vissza ősemberbe, hogy levadásszak néhány kardfogú tigrist, de legalábbis megpróbáljam, aztán rémült ordítással meneküljek el előlük az első magasabb fára.

Egyelőre még időhiányban szenvedek, ami egészen rendkívüli, mert nem is csinálok semmit. Mindig a minimalizmus híve voltam, a kertrendezésben is, és most majd meglátom végre, hogy ez mennyire fog menni. Érted, csak a füvet kelljen nyírni, na jó, helyenként gazolni, meg visszavágni, de olyan növények kellenek amik egyébként csak nőnek, nőnek maguktól, és nem kell velük bonszájosat játszani, meg oltogatni, meg metszegetni, meg nyesegetni, meg (most képzelj még ide néhány random kertészeti szakkifejezést).

Na. Most meg kell nyugodnom. Itt a tavasz, már itt is marad, nem megy el sehová, minden a legnagyobb rendben van. A feketerigók még mindig ketrecharcolnak a kertben, de vége lesz annak is. Nyugi van. És lesz mindenre elég időm. A lényeg a nyugalom.

Bazmeg, kell már az a nyugány, meg egy láda hideg sör.