És tavasz

Aztán egyszercsak zöld lett minden, de már megint nem vettem észre, hogy mikor. Azt hiszem rohanok, mindig csak rohanok, és nem állok meg eleget körülnézni. Lemaradok pillanatokról. De még jó, hogy néha észbekapok, hogy jaj, megint lemaradtam egy pillanatról.

A legrosszabb az volna, ha már nem is jutna el a tudatomig, hogy valami fontos nem jutott el a tudatomig.

A cél az volna, hogy minden egyes napon ott legyek, ahol vagyok, akkor, amikor éppen ott vagyok. Kurva nehéz. Annyi dolog van. Annyi mindent lehet csinálni, annyifelé kéne szakadni, annyi életet lehetne élni, annyi de annyi élményt ki lehetne facsarni egyetlen napból - hogy az ember inkább hagyja a francba az egészet, és bekábul. Belekábul a világba, elengedi magát, mert a kormányt képtelenség állandóan keményen tartani, és lassan elernyed teljesen. Néha még felriad, hogy a hajó talán mégsem arra sodródik, mint ő szeretné, aztán egy idő után már nem is lesz fontos. Élmények mindenhol várnak.

Mindannyian elindultunk egyszer valamiért. De amikor már elég időt töltöttünk el a világba belekábultan, ez a valami egyre kevésbé lesz fontos. Végül teljesen elfelejtjük. Azt hiszem, a halál előtt közvetlenül még bevillan, egyszer, egyetlen egyszer, élesen és krisztálytisztán, és akkor az ember rádöbben, hogy ez volt az, ezt kereste, ezt veszítette el, és most már lehetősége sincsen arra, hogy visszaszerezze. És felkiált, még egyszer utoljára összeszorítja az izmait tehetetlen kétségbeesésében, aztán elernyed, és megadja magát a halálnak.

Veszített.

Aztán meg lehet halni másképpen is. Úgy, hogy az ember mindvégig tudatában van annak, mi a szart is keres itt a világban. És mert tudja, időben megtalálja. Egyáltalán nem olyan bonyolult dolog ám az élet. A boldogság sem bonyolult. És éppen azért, amiért egyszerű, szinte a végtelenségig bonyolítható. Könnyű belegabalyodni. Könnyű eltévedni.

A tavasz idén sokat késett, ezért nem figyeltem eléggé arra, hogy pontosan mikor is érkezett meg. Az is lehet persze, hogy nem volt egyetlen olyan pillanat, amikor megérkezett. Hanem meglátni láttam meg hirtelen. De a lényeg, hogy már zöld minden, a fű is nő a kurva anyját, a madarak lelkesen bunyóznak a kertben, én meg sapka nélkül járok ki edzeni, és a súlyzótárcsák végre nincsenek egymáshoz fagyva.

Jó is a tavasz.

Most ugyan éppen szakad az eső, de nem baj. Fűteni már nem fűtök, ahhoz már nincs elég hideg. És rengeteget leszek kinn, végre. Edzek, zsákot püfölök, baszargok a kertben, sétálgatok, lehozom az asztalt előre a ház elé, és itt fogok dolgozni kint a teraszon. Aztán pedig jön az én időm.

Mert azért ne felejtsük el, hogy bár imádom a tavaszt, a legszebb tavasz is csak olyan, mint az előjáték a kemény dugás előtt. És a legjobb előjáték is csak előjáték, mert ami az igazi, az utána jön.

A nyár, öcsém, a nyár.