Nem vagyok egy nagy parti arc, igazából sosem éreztem magam annak, de azért van már egy pár szép kis kaland a nevemhez, szóval nem vallhatok ártatlant ha az alkohol kérdés van feltéve.
De még így sem tudom azt mondani hogy egy igazi májer vagyok, aki lelket ad minden kiruccanásnak és szívesen látnak bárhol bármikor. Inkább az az arc vagyok aki csak leül kényelmesen a kedvenc emberei közé, és halálra röhögi és sztorizgattja magát.
Viszont mint minden emberben, nem is beszélve hogy fiatal csávóban, egyértelműen ott van az erőteljes nyaggató vágy hogy én legyek az az arc. Szerencsére ki se kell mondanom, tudod hogy miről beszélek pontosan. Annyira univerzális ez minden helyen, ez a "menőnek kell lennem" gondolat hogy esküszöm nehéz nem számolni esténként az embereket akik épp egy karaktert játszanak hogy talán egy icipici validálást kapjanak az ember és főleg leányzó társainktól.
Rólam is van itt szó bőven, ha nem tudnám pontosan hogy mi folyik itt akkor nem is írnék erről, megjártam már a szociális ranglétrának alsóbb részeit, fel és alá egyébként, vágom a helyet mint a tenyeremet. (ez nem egy emós önbántós vicc)
Térjünk is a pozitivításra át, hiszen nálam szeretetteljesebb és optimistább ember itt-ott sem akad.
Egy elég komoly kalandozáson vagyok túl a hétvégén, ráadásul nem a szép télvégi természetben, hanem a Városban.
Emberek, magas betonkolosszusok közt, és 100-al száguldó ugyanúgy emberekkel teli több tonnás fémdobozokban voltam már eleget az tuti, viszont most más volt. Más volt az egész. Észrevettem hogy nem úgy vagyok kezelve mint ahogy én eddig voltam. Valahogy mindenkivel kurvanagy mosollyal pacsiztam le, egyből a nevetés volt a háttérzaj egy pár méteres aurában körülöttem, amit teljesen sikamlósan alakítottam át egy kör emberré, ahol még annál is sikamlósabban kezdtem el egy egész csapatnak mesélni, mint valami nagy karakter aki most jött vissza két hónapnyi külföldről.
Jó nem véletlen mert tényleg így volt, de baszki most komolyan, én mikor lettem ekkora arc?
Ez az 2 back-to-back szülinapi buli nagyon felnyitotta a szememet jelenlegi élethelyzeti állapotomról, hogy most már nem a kis nyugis introvertált fiú vagyok.
És megdöbbentett őszintén.
Egyetlen egy dolog miatt, mert nem érzem hogy tettem volna már ennyit hogy ilyen legyek
Edzek, meditálok, olvasok, nem zabálok, sétálok és rengeteget pihenek, egyértelműen lesz valami hatása hogy összerakom az életemet, de ennyi?
Tényleg ennyit ad ez, hogy napi max 2-3 rászánt óra miatt egy Arc leszek?
És tényleg. Nem hinnéd el hogy mennyire összeadódnak a kis dolgok.
Egyik szokásomnak amit direkt azért alakítok ki hogy fejlődjek, sincsen nagyon drasztikus eredménye pár hét vagy akár hónap alatt ha önmagában nézzük, de úgy látszik a matek az matek, és létezik az összeadódás fogalma.
Az meg már csak egy kis plusz hogy hatványozásnyi változást látok az életemben, egyetlen egy rossz szavam sincs.
De azért mégis van ezzel is baj, hogy ilyen kibaszott egyszerű egy jó hellyé berendezni a mindennapi mindennapokat.
Még a végén valaki leutánoz és elkezd élni, elvéve egyetlen előnyömet.
És az ha mégtöbb sikeres és boldog arc lenne a világban, akik szeretnének jót tenni a szeretteikért és még ellenségeikért is, na az aztán egy igazán nagy probléma lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése