Szakáll Benő

Valamiért úgy emlékeztem, hogy a Pom Pom meséiben volt egy Szakáll Benő nevű csóka is, de amikor megpróbáltam utánakeresni, kiderült, hogy ilyen nem volt. Csak Festéktüsszentő Hapci Benő volt, mondjuk rá emlékeztem is, de a Szakáll Benőben nem voltam biztos.

Borzalmas, hogy már erre sem emlékszem jól. Pedig valaha fejből tudtam az összes kattant karakter nevét a Pom Pomból. Az egy nagyon jó kis rajzfilmsorozat volt, tele éppen olyanforma arcokkal, mint én. Már érted, hogyan gondolom. Vagy ha nem is, mint én, de tele olyanforma arcokkal, mint amilyen én is mindig szerettem volna lenni, és talán lehetek is majd egy napon.

Viszont a Szakáll Benő, az most én volnék; a szerelmemnek hála, nagyobbra tudtam növeszteni a szakállamat, mint eddig bármikor, mert ő vállalta, hogy időnként megigazítja, hogy mégse nézzek már ki úgy, mint Rumcájsz, vagy - ahogyan telnek az évek és én egyre jobban őszülök - maga a Mikulás.

Úgyhogy nő a szakállam, és ennek én nagyon örülök, bár folyamatosan rá kell döbbennem, hogy az egyre nagyobb szakállal egyre nagyobb felelősség is jár, valamint össze is kell kapnom magam rendesen, mert a nagy szakállat tudni kell hordani. Ahhoz egy jellem is tartozik; a nagy szakállhoz méltóvá kell válni. Bizony. A nagy szakállú ember nem lehet gyenge, nem lehet balfasz, nem lehet bizonytalan, és nem lehet töketlen.

A nagy szakállú embernek helyén kell legyen az esze, és a szíve. A nagy szakállú ember jó szándékú, segítőkész, odafigyel másokra, mindig támaszt nyújt, bölcs, és erős mind testben mind lélekben.

Minden vágyam, hogy valódi nagy szakállú ember lehessek. Még nem vagyok az; még nő a szakállam. Csak adja az Isten, hogy mire elég nagyra nő, én magam is lélekben, és szívben hozzánőhessek.

Akkor ma erre iszom.