Életemben ennyire nem törekedtem még az itt és most filozófiájának a kimaxolására, mint most.
Ennek megvan az oka bőven; és egyben abszolút bizonyítva látom azt is, hogy fejlődésre, bármilyen változtatásra rákényszeríteni csak az élet tud - ráadásul minél idősebb vagy, annál inkább így van ez.
Álmodozni mindenki tud. De felkelni és nekivágni, az álmot megvalósítani, ahhoz mindig kell még valami. Ez a még valami a misztérium az életben, mondjuk azt gondolom, kevésbé fontos, hogy a nevén nevezzük, vagy azon vitatkozzunk, hogy akkor most kinek van igaza abban, hogy mi is ez valójában.
Kurvára mindegy.
Ami nem mindegy, az az, amikor ez a valami megnyilvánul az ember életében. Azt kell észrevenni, és megragadni, és el nem engedni, amíg csak el nem vitt addig, ameddig elvinni képes. Mindenható, végtelen erők mondjuk szerintem nincsenek; na meg ezt kihasználni az ember - éppen azért, mert ember - nem lenne képes, de nem is kell. Szerintem olyannak kell ennek lennie, mint a szörfözésnek - észrevenni, megérezni a megfelelő hullámot, és aztán meglovagolni. Tart ameddig tart. (Sajnos nem tudok szörfözni, de nem akarok meghalni addig, ameddig ki nem próbáltam.) A végén pedig, ha mindent jól csináltál, könnyedén partot érni.
Ha ezt az elméletet tudnám mindig alkalmazni, semmi gondom nem lenne az életben. Legalábbis ezzel nem; lenne mással.
Na de vissza az itt és mosthoz. Engem itt és most arra kényszerít az élet, hogy kurvára arra fókuszáljak, ami éppen előttem van. Hogy ne gondolkodjak előre, csak amire feltétlenül és mindenképpen muszáj - egyébként pedig lépésenként vegyem az életet, lélegzetvételenként, szívdobbanásonként. Életemben ennyire még nem voltam rákényszerítve arra, hogy így éljek, és életemben ennyire nem értettem még meg, hogy ez mennyire jó.
És ehhez hozzátartozik az is, amit a múltkor írtam - igenis háború van. Igenis folyamatosan harcolni kell. Nem lehet hátradőlni és boldogan fetrengeni. Ébernek kell lenni, törekedni a derűs nyugalomra, és baszni messziről a lehető legtöbb dologra.
Még sok fejlődni valóm van ebben, és persze ilyenkor látom igazán a saját korlátaimat, de ez most tetszik, és meg fogom nézni, hogy mit tudok kihozni belőle. Jól akarom érezni magam a bőrömben most. Azt akarom, hogy ahol most vagyok, amit most csinálok, azt élvezzem.
Persze, kurva sok minden van, ami miatt aggódhatnék, ami kitölthetné a gondolataimat. Egész nap csak a fejemben pöröghetnék, tudom milyen ez, éltem így eleget. De én ezt nem akarom. Ki akarok zárni mindent, ami nincs előttem itt és most. Egyik napról a másikra akarok élni, de nem úgy, mint egy csöves, hanem jó értelemben, mint egy zen mester. És mondom, az is fontos, hogy az az itt és most, az jó legyen, örömteli, de ha éppen rossz, akkor is meg kell őriznem a nyugodt derűmet. Ez még nehezen megy, ez a gyenge pontom, de ebben segít az, ha úgy képzelem, háború van. Mert ha háború van, akkor a szar dolog az élet természetes része, sőt. Szükségképpen meg kell, hogy történjen. Hogy legyen mit leküzdeni, emlékszel.
És azt akarom, hogy az erőmet fókuszálni tudjam. A múlt ködös képek és érzések halmaza kell csak, hogy legyen. A jövő néhány durva ecsetvonás; csak a legmeghatározóbb dolgok körvonalazódnak. Az itt és most pedig olyan részletes, alapos és intenzív, mint egy drogos látomása. Teljes és magával ragadó. Mint a halál.
Egyszer sikerülni fog ezt megvalósítani. Törekedni fogok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése