Emlékszem, még az egyetemen, amikor még fingom sem volt róla, hogy mit is jelent valójában fáradtnak lenni, minden évben úgy raktam össze az órarendemet, hogy ebéd után is szunyálhassak egyet. Nem pusztán lustaságból - ez muscle nap (muszkliszunya) volt, öcsém. Reggel judoedzés, aztán lebzselés az órákon, vagy rögtön zúzás az edzőterembe gyúrni, utána ebéd, szunya, és délután megint egy edzés. Este meg bringa vagy futás.
Akkoriban rengetegen szivattak azzal, hogy ennyi erővel már az olimpiára is készülhetnék. Mondjuk tényleg volt olyan nap, hogy összesen hat órát edzettem. Régi szép idők.
Lényeg ami a lényeg, a délutáni szunyák rengeteget dobtak a fejlődésemen, és elég könnyen kurva nagyra gyúrtam magam akkoriban. Pedig még kreatint sem szedtem. Sőt, extra fehérjét sem. Ennyit számít a sok pihenés, öcsém.
Igaz, emlékszem, az esti elalvással mindig voltak gondjaim akkoriban. Most meg valósággal álomba zuhanok esténként, de ez jó érzés, mert egyébként utálom, ha nem tudok elaludni.
Ez az egész egyébként arról jutott eszembe, hogy az új életemben végre megint megtehetem, hogy délutánonként aludjak, ha éppen úgy vagyok itthon, és nincs itt a kis vadonjáró, hogy a lelkemet szipolyozza. Na jó, nem leszek geci, ha itt van is megtehetem hogy bekábuljak egy órára, de ez nem az az igazi délutáni szunya.
Mint Orfűn régen, nyáron. Képes voltam négy órát aludni délután, utána persze a fél éjszakát olvasással töltöttem el, hogy aztán másnap délelőtt ébredjek teljesen szétesve; a bioritmusom nem szerette annyira ezt a rendszert, de azért voltak előnyei is.
Egyrészt néha kell, hogy az ember szétessen, amennyire csak lehet, mert ilyenkor van lehetősége valójában kiszakadni a hétköznapi kerékvágásból, és ilyenkor van lehetősége meglátni dolgokat új szemszögből, meg ilyen faszságok. Tanulságos lehet, mert általában az emberek kurva jók abban, hogy megóvják a kis látszatvilágukat amiben tenyésznek, és egy ilyen akcióval legalább lehetőséget adsz magadnak arra, hogy
A másik dolog meg az álmok. Kibaszottul jókat bírok álmodni olyankor, ha délután alszom. Meg ugye ebéd után betolok egy kávét, amitől ugyanolyan jól tudok aludni, de az álmaim élénkebbek lesznek (egy orvos haver egyszer le is vezette, hogy miért, de már elfelejtettem) és mivel semmi stressz nincs bennem az ébredéssel kapcsolatban, mint máskor, hogy felkelni, edzeni, munkába menni, ilyenek, ezért aztán nyugodtan végig tudom álmodni, amit elkezdtem, ha máshogy nem, akkor félálomban. Mert van időm. Mert megtehetem.
Tegnap (eléggé elbaszott módon) aludtam délután háromtól hatig. Eszem ágában sem volt elaludni, csak ledőltem olvasni egy kicsit, aztán egyszercsak letettem a könyvet, hasra fodultam, és durr. Tudtam, hogy késő van, és meg fogom szívni, de kibaszottul jólesett. Felébredtem arra, hogy lemenő nap beleragyog a pofámba, letöröltem a nyálat a szám széléről, és jót röhögtem, amikor az órára néztem. Így kell ezt nyomatni bazdmeg.
Egyébként nem érzem kialvatlannak magam, de ezek az extrák azért kellenek néha. Tudod, erőedzés, a központi idegrendszernek kell a feltöltődés, meg ott a meló, a gyerek, a ház, a kert, az egész kibaszott élet, és elég pihenés nélkül csak küszködés az egész, az meg kell a francnak.
Mindig utáltam azokat, akik szerint az alvás elpocsékolt idő. Ezek azok az emberek, akik állandóan félig leeresztett szemhéjjal, kábán, komoran és morogva baszkoródnak át az életen, és nagyon büszkék magukra azért, mert ők olyan kurva hasznosak, hogy egyetlen felesleges percet sem töltenek alvással. Megdöglenek aztán gyorsan, meg hát előtte sem nagyon élnek, de mindig van idejük baszogatni azért, mert te friss vagy, vidám és energikus. Mintha bűn lenne arra törekedni, hogy kihozd magadból a lehető legtöbbet. És hát ismered a mottómat: inkább ragyogj pár óráig, akár egy üstökös, minthogy évekig csak pislákolj, mint a gyertyaláng. De te tudod.
És most megyek és visszafekszem még egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése