Edzésnapló 14.

A pár napos betegségem miatti visszaesésem egészen mostanáig tartott, de már felhoztam magam újra a kihagyás előtti szintemre. Érdekes, hogy egyedül a fekvenyomáson érződik, ha betegség vagy akármi miatt kihagyok néhány edzést, azon viszont nagyon.

Csak gondolj bele, mindössze két, azaz kettő darab fekvenyomást hagytam ki, mert ennyiszer nyomok fekve egy héten, és ez már elég ahhoz, hogy 130 kilóból ne menjen ki az öt, mint előtte, csak négy. És ez tragédia bazmeg, ne röhögj. Ugyanez nincs meg a guggolásban, vagy a deadliftben, ott ugyanott tudtam foytatni, ahol abbahagytam, igaz, hogy egyikben sem vagyok azon a szinten, ahol már régen lennem kéne mint a fekvenyomásban.

Ez a visszaesés dolog egyébként mindig kurvára idegesített. Azok a barátaim, akikkel anno együtt kezdtem edzeni (főleg egyikük, akivel folyton rivalizáltunk a gyúrásban), simán megtehették, hogy egy hetet kihagynak, és ugyanonnan folytatták, ahol abbahagyták. Maradtak ugyanolyan erősek. Én meg? Egy hetet kihagytam, és egyből visszaestem kb. tíz kilót fekvenyomásban. Ilyen az élet. Viszont most többet nyomok fekve, mint bármelyikük, úgyhogy ezek szerint a kitartás mégis többet számít, mint a genetika.

Tényleg, ha már genetika. Van ez a genetikai potenciál dolog a gyúrásban, vagyis hogy a tested mire képes feltuningolás (értsd durva koksz) nélkül. A kvázitudományos definíció szerint ez ugye az a szint, aminél többet akkor sem tudsz kisajtolni magadból, ha beszarsz. Fekvenyomásban azt hiszem, már kezdem közelíteni ezt a szintet, de azért még nem áll szándékomban befejezni a fejlődést, amíg 150 kilóból legalább ötöt ki nem nyomok. Aztán már csak tartom azt a szintet. Durván optimalizált leszek, öcsém. Hozzáértő okos barátok persze féltik az ízületeimet, de én egyelőre nem érzem, hogy bármivel is gondom lenne, és éppen arra való a helyes technika, hogy ne is legyen.

Pusztán fehérjével és kreatinnal meg kurva sok vitaminnal ez a szint éppen elég lesz nekem, és annál nagyobb nem is akarok már lenni, mint amekkora ezzel a súllyal leszek. Izomtömeget meg a guggolás és a deadlift amúgyis jobban növel, azzal meg akkor fogok leállni, ha már elszabadult, megelevenedett fatörzseknek nézik a lábaimat.

Szóval van az az izomtömeg, ahol már én is leállnék. Nem vagyok testépítő. És még így is kell lassan egy adag új ing, mert a régebbiek már feszülnek rajtam. Még nyakban is, pedig arra külön nem edzek. Viszont az erő, az erő az, aminek a folyamatos növelését nehezebben tudom elengedni.

Valahol persze majd meg kell állni. Remélem még évekig nem lesz téma hogy na, akkor most. Akkor inkább lassabban növelem a súlyokat, de érezzem a folyamatos fejlődést, mert addig érzem azt, hogy élek.

A Hodge-tesók ihletésére kipróbálom azt a kurva ugrókötelezést a kockahasért (nem röhög, kipróbál és aztán pofázik). Nekik bejött, és én eléggé imádom azokat a barmokat ahhoz, hogy én is megpróbáljam a kedvükért. Heti háromszor, mert megérdemlem. A csajom múltkor lesörhasazta az egyáltalán nem hájas középső részemet, csak hogy értsd, mi a bajom.

A küzdősport idő, pénz és energia hiányában továbbra is elmarad, lehet hogy most már hamar megunom és hagyom a faszba az egészet, tudomásul veszem hogy ennyi fér bele az életembe és kész. Csak ne vágynék annyira a bunyóra.

Majd kialakul.