A korábbi lihegés ellenére mégsem a sambo-t, hanem a brazil-jitsut. Igen, a kisvárosból be fogok járni a nagyvárosba edzésre, de nem érdekel. Többé már nem.
És úgy döntöttem, nem szarozok, rögtön a leghatékonyabb, legkeményebb, legütősebb cuccot fogom tolni, ezeknél a srácoknál. Mert még fiatal vagyok, és mert van rá pénzem; időt és energiát pedig majd találok. Megoldom. Akarom ezt csinálni, évek óta akarom. Ez az egyetlen dolog, ami hiányzik az életemből, és többé semmi okom sincsen arra, hogy ne úgy éljem az életemet, ahogyan valójában szeretném.
(És ha már itt tartunk, ne izgulj, közben nem felejtek el néha tükörbe nézni, hogy még mindig önmagam vagyok-e.)
Szóval ketrecharcos leszek,
A heti két bunyó mellé megtartom egyelőre a heti négy erőemelő edzést, de fájó szívvel és reszkető lélekkel kiveszem a bicepszet és a tricepszet a gyakorlatok közül (a tricepszért főleg nem kár, kezdtem érezni a fekvenyomásban hogy sok mellé még a tricepsz is külön, és első a hatékonyság; a bicepszemre meg elégnek kell lennie a deadliftnek meg a húzódzkodásnak, de majd figyelem összemegy-e a karom, erősen kétlem), ami azt jelenti hogy mindössze öt súlyzós erőgyakorlatom marad (külön kérésre ezek: a fekvenyomás, guggolás, deadlift, húzódzkodás, és a mellre vétel és nyomás), meg a vádli és a has, mert mindenkinek vannak perverziói, amiktől soha nem szabadulhat.
Ez összesen hat edzésnapot jelent, vasárnap pihenő. Meglátjuk, mennyire lesz megterhelő. Szeretném ezt így csinálni. Szeretném, ha menne. (Ja és szeretném ha mellette a szexre is maradna elég energiám, mert prioritások, ugye.)
És arra is nagyon kíváncsi vagyok, valóban akkora szükségem van-e a küzdelemre, mint amennyire azt most érzem. Mellette még kiakasztom a bokszzsákot is a ház elé
Elő is kotrom a gi-met holnap, és becuccolom a kocsiba, aztán jövő héttől indul a menet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése