Beach project

...avagy nem mindegy, hányan fordulnak meg utánad a strandon, ezért igenis tegyél meg mindent azért, hogy nyáladzzon az a sok ribanc. A csávók meg sárguljanak az irigységtől. Ha nő vagy, akkor értelemszerűen fordítva. Ha meg... na jó, hagyjuk, találd ki magadtól.

Őszintén szólva nem is tudom, el tudnám-e azt viselni valóban, hogy emberek forgolódnak utánam elkerekedett szemmel. Tudod, egy olyan srácnak, aki eléggé gátlásos volt tizenévesen, és azt sem tudta, hova süllyedjen, ha valaki a szemébe nézett, biztos, hogy még most is szoknom kéne az érzést. Sokszor még így sem veszem észre, ha észrevesznek, pedig régen jó csávó vagyok már. De az a szint, amikor az emberek olyan szinten megnéznek, mintha két fejed lenne (vagy bokáig lógó farkad), az a szint még nincs meg.

Viszont ki akarom próbálni milyen az, ha megvan.

Biztos tudod, elég gyakori rémálom az, hogy az ember meztelenül áll egy színpadon, és mindenki őt nézi. Érted, bámul a tömeg, te meg ott állsz, centisre összehúzódott pöccsel, és legszívesebben meghalnál. És nem is tudod, mi a rosszabb - ha a nézősereg csak ül és néz, vagy ha hangosan röhögnek. Tényleg, én sem tudom, melyik a rosszabb.

Eleget voltam gátlásos, és éppen eleget láttam csúnyának magamat ahhoz, hogy ne akarjam többet ezt az érzést. És bár elmondtam sokszor, hogy nem azért edzek, hogy kisgatyában vigyorogjak egy színpadon, azt is elmondom mindig, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy a külsőm (és a másokra tett hatásom) egyáltalán nem érdekel.

Főleg, mert ha eljutok odáig, hogy elég jól nézek ki, és elhiszem magamnak azt, hogy mostantól fogva bármikor kipenderíthetnek egy színpadra egyszál faszban, akármekkora tömeg elé, és én nem fogok félni attól, hogy az emberek megbámuljanak, azzal azért már elértem valamit. Lehet hogy ez végeredményben nem olyan fontos, és lehet, hogy nem kéne foglalkoznom azzal, hogy mit gondolnak mások, de azt hiszem, minden további önfejlesztő technika ráér addig, amíg úgy nem nézek ki, mint egy görög isten.

A jó hír az, hogy az izomtömeg már megvan hozzá, már csak a babahájamból zsírból kell lefaragnom. Kezdem azzal, hogy futni nem fogok a kurvaistennek sem gyalogolok egy erőset minden nap, úgy egy órát, az eddigi edzésemen túl. Aztán bevásárolok azokból a kajákból, amik úgy lakatnak jól, hogy közben nem hízlalnak. Biztos vannak ilyen kaják is, nem? Aztán többet alszom, mert hinnéd vagy sem, az alvás segít a fogyásban. Először is azért, mert amíg alszol, addig sem zabálsz te dagadt geci, másrészt meg mert a fáradtságtól pszichésen megéhezel. Érted, hormonálisan. Vagy inzulinálisan. Vagy mittudomén. Lényeg, hogy kipihent ember kevesebbszer és kevesebbet akar zabálni.

A kemény edzés mindig is könnyebben ment, mint a kemény diéta, ez egyértelmű, de edzeni sem tudok meg akarok akármennyit. Viszont kíváncsi vagyok, hogy a következő két hétben a plusz edzéssel meg a spéci kajálással meddig tudok eljutni. A súlyom nem érdekel, leszarom hány kiló vagyok, csakis az optikára megyek, meg a testzsírszázalékra. Ha működik, folytatom, ha nem... akkor is, bazmeg.

Egyébként nemrég olvastam azt az érdekes és szemét dolgot, hogy egy kisebb, de szálkásabb ember izmosabbnak néz ki annál, akinek nagyobb izmai vannak ugyan, de zsírosabb. Kurva látószervrendszer. Mindegy, az erőmből akkor se adok föl, ha dagadt maradok, legfeljebb a használt súlyon nem emelek a következő hetekben. Arra már régóta kíváncsi vagyok egyébként, hogy mennyivel tudok még kevesebbet enni úgy, hogy közben ne legyek gyengébb. Most végre itt az alkalom kipróbálni. Mázli, hogy mindig kora reggel edzek, éhgyomorra, mert így szerintem kevésbé fog feltűnni a szénhidrát kajamegvonás.

Ja, és jó lenne nem fél kiló cukorral inni a reggeli kávét, igen, tényleg. Meg ilyen apróságok.

És a Hodge-tesók ihletésére én is kipróbálom az intermittent fasting nevű taktikát, ahogyan ők csinálják, aminek csupán annyi a lényege, hogy kijelölöd azokat az órákat a napodon, amikor eszel, a többin pedig nem eszel (jé), csak iszol. Kezdetnek egy nyolc órás intervallum elég lesz (mondjuk reggel tíz és délután hat között), persze a hárdkór arcok négy órákat is tolnak sokszor. Vagy kettőt és azt végig is zabálják. Majd én is egyszer talán, ha már egészen meghülyültem a nagy fitnesszlázban.

A lényeg, hogy pár hónap alatt teljesen rendbevágom magam, és akkor már úgy mehetek ki a stran...hé, várjunk csak. Asszem elszámoltam valamit.