Az öregnél

Néha elmegyek az öreghez. Jól érzem magam nála, meg ott sosem fázom, például. Mindig mondom neki, hogy nála van az én személyes mennyországom.

Erre mosolyog. Általában csak mosolyog. De röhögni is szoktunk nagyokat együtt. Leginkább akkor szeretek röhögni vele, ha egyébként gáz van. Hihetetlenül fel tud szabadítani, ha vele vagyok.

Csak azt nem szeretem, ha sokáig vele vagyok, elkezdem úgy érezni magam, mint egy gyerek. És önmagában nem az alázattal van a bajom, amit kelt bennem. De igen, az alázattal is, na.

Hanem ha vele vagyok, megszűnik minden felelősségem, minden önálló akaratom, minden erőm, amivel a világra hatni tudok. Önkéntelenül is mindig átengedem magam neki, és az mindig nagyon jó, de nem én vagyok. Nem a valódi önmagam.

Ezért mindig elegem lesz belőle egy időre, és otthagyom. Ezen is csak mosolyog.

Úgyis tudja, hogy végül mindig visszatérek. Vannak kérdeseim, amiket csak ő tud igazán megválaszolni, a többiek leginkább hallgatással vagy talányos visszakérdezésekkel szokták leplezni tudatlanságukat, de az öreg nem szokott velem így szórakozni. Ő másképpen csinálja.

Ha valamit el akar mondani, azt beletolja a pofámba kérdezés nélkül. Csak azt utálom benne, hogyha viszont valamit (még) nem akar elmondani, azt az istennek sem tudom kihúzni belőle.

Az istennek sem, érted?

És imád velem szórakozni. Imád basztatni, szivatni, meggyötörni. Szerencséje van, hogy jó a humorérzékem, mert már elküldtem volna az anyjába ezért. Sőt, talán le is zúztam volna ezért, mert tudod, velem aztán nem szórakozhat senki. Kizárólag azért nem teszem, mert rájöttem már (pedig ezt sosem mondta), hogy az ő szórakozásaiból mindig jól jövök ki. Sohasem állított még olyan próbatétel elé, amiből ne erősebben, bölcsebben, gazdagabban kerültem volna ki.

Persze ehhez én is kellek, elvégre sosem hagytam magam cipelni, érted. Lehet az öreg már el se bírna. Lehet hogy nehéz lennék már neki.

Szóval odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy szabad vagyok-e? Erre átad nekem egy lepecsételt, ezeréves borítékot, és mosolyog. Mondom, mi van benne? Azt mondja, olvassam el. Kinyitom, ez áll benne: Vadonjáró 2013. január 8-án reggel 8 óra 3 perckor meglátogatott, hogy megkérdezze, szabad-e.

Mondom, anyáddal szórakozz. Azt mondja, nincs neki olyan. Akkor apáddal. Olyan se. Akkor csak bazd meg.

Talán nem válaszoltam a kérdésedre, kérdezi vigyorogva.

És ezzel megint csőbe húzott, mert most gondolkodnom kell. Mi a szart akar már megint? Megint jön a csesztetés. Ha válaszokat akarok, meg kell küzdenem értük, igen, ezt már ismerem.

Na jó, öreg, játsszunk.

Egyszer úgyis szétrúgom ezért a segged.