Még egy karácsony...

...és ez már a második ezen a blogon, héjjahó.

És már a második karácsony, amikor tudom, hogy ő a világon van, de ezúttal sem vagyunk együtt. Tavaly megfogadtam, hogy több ilyen nem lesz, de ezek az újévi fogadalmak már csak ilyenek. Ebben az évben vagy nem fogadok meg semmit, vagy ezúttal mindent meg fogok tenni azért, hogy valóra váltsam, kerül amibe kerül.

De legalább a kis vadonjáróval letoltuk idejében az ajándékozást; az angyalt átbasztuk, hogy előbb jöjjön meg, és jelentem sikerült is. Totális, epic win, és a legfontosabb a gyerek boldogsága nagy lófaszt mert az enyém, meg ilyenek.

Aztán gyorsan egyedül maradtam, mert a dolgok így mennek, és megcsináltam a karácsonyi menüt (chilisbabot sörrel), még este gyorsan kimentem edzeni egyet, aztán filmet néztem és gémerkedtem, mint régen. Mint régen.

Asszem ez a karácsonyi edzés dolog ez tradíció lesz, mert éppen akkor, amikor a sok boldog családapa vagy hamis hangon kornyikálta a kedvenc karácsonyi dalát, vagy bejglit zabált, vagy ölelgette a bűnronda feleségét, vagy éppen agybajt kapott az idegesítő kölykeitől, addig én, igaz, hogy egyedül ugyan, de megdöntöttem az egyéni deadlift rekordomat.

Ezt nektek.

És nem kérek bocsánatot azért, amiért nem érzek egyetlen cseppnyi karácsonyi áhítatot sem; egyrészt ez az egész dolog az álszent köcsögöknek való, akik így próbálnak meg némi jóérzést csempészni az elbaszott, boldogtalan életükbe, másrészt engem már így szeret az isten, ilyen hülye, bunkó fasznak. 

Mert idén is elég nagy fasz voltam, büszke is vagyok magamra, bár nem akarom megelőlegezni az évértékelő beszédemet; hozni fogom a szokásos formámat, gondolhatod.

Most vissza a karácsonyhoz: szóval egyszer szeretném már kipróbálni, vagy nem is, ne legyek túl telhetetlen, szeretném legalább látni, hogy a valóban boldog emberek hogyan ünneplik a karácsonyt. Tudod, egy olyan izé, egy olyan család, ahol az emberek valóban szeretik egymást, ahol az emberek ismerik és megértik egymást, és ahol nyugi van, meg vidámság van, meg lazulás van, meg sok játék van.

Ezt eddig csak a filmekben láttam, de mindannyian tudjuk, hogy a filmek hazudnak.

Ja, eszembe jutott még egy dolog így a karácsony kapcsán, egy kis teológia, ha már úgyis ma ünnepeljük Jézus születését, bár ha van a mai modern világban bárki is, aki tényleg Jézus születését ünnepli, hát, öcsém, minden elismerésem a tiéd, valamit nagyon tudhatsz.

Egyszer régen megpróbáltam elbeszélgetni egy hívő arccal (tudom, hiba volt de én ilyen kis naiv entellektüell csávó vagyok) arról, hogy mennyire nem stimmel nekem ez a helyes imádság dolog. Meg hogy honnan tudja a jóistenke, hogy te most őhozzá imádkozol. És miért nem a Sátán veszi magára az imáidat? És hogyan lehet tulajdonképpen rosszul imádkozni? Mert azt értem, hogy valaki nem imádkozik. Azt is értem, hogy valaki csak megszokásból imádkozik. De azt nem értem, hogy ki a faszom képes kijelenteni azt, hogy ha te ezt meg azt mondod így és így, az helyes, ha meg nem, akkor az helytelen. Na de kifejtem részletesebben, mert tudom én, hogy ez így eléggé zavaros.

Mert ugye ott van például Jézus. Jézus egy csóró zsidó gyerek volt, állítólag arámi nyelven beszélt, ja, és életében senki sem hívta Jézusnak, legfeljebb Jósuának.

Na most, amikor te magyarul imádkozol Jézushoz (aki életében nem hallotta ezt a nevet) akkor tulajdonképpen honnan a faszból tudja, hogy ez az ima neki szól? És oké, hogy a Biblia megmondja, hogy Jézus mit tanított a helyes imádságról, de ő azt a saját anyanyelvén tanította. Akkor hogyan érti mégis az imákat, amiket hozzá vartyognak a föld minden pontjáról?

Ha feltesszük, hogy érti, és nem tételezzük fel azt a hülyeséget, hogy Jézus folyamatosan képzi magát a napról-napra születő egyházak hivatalos szövegeiből és a világ összes nyelvéből (beleértve a kis, elszigetelt helyi dialektusokat is), akkor csakis arra lehet gondolni, hogy Jézus nem a szavakat érti, hanem a szándékot, az érzéseket, a gondolatokat, egyszóval azt az energiát, amit az ima magában hordoz.

Isten az dettó, mert ők egyek ugye.

Akkor viszont hagyjuk a faszba ezt az így kell imádkozni dolgot. Mindenki úgy imádkozik, ahogyan akar és ahogyan tud. Nincsenek sem kötelező szövegek, sem kötelező szavak vagy kifejezések. Eléggé furcsa is lenne, ha lennének.

Ez eddig oké is, de még mindig ott van a nagy kérdés, hogy honnan a rákból tudja Jézus vagy Isten vagy a kisfaszom hogy te éppen hozzá imádkozol és nem Allahhoz, Krisnához, vagy ahhoz a rózsaszín Power Rangerhez (fasz tudja hogy mi a neve). És a többi isten/szent/démon/akármilyen izé, akikhez imádkozni szoktak? Hogy a faszomba nem keverik ezek össze az imákat, amik folyton ott cikáznak az éterben, öcsém?

Gondolod, hogy ezek az arcok ott a mennyben/pokolban/akármilyen nem evilági helyen fenntartanak egy (folyton bővülő) listát azokról a szavakról, amikre odafigyelnek? Ha valaki azt mondja, hogy "kérlek istenem" akkor bingó, ez egy ima, egy pipa a keresztényeknek, de ha valaki csak csendben elmélyül és hagyja megnyugodni magát, és csak van, és csak úgy létezik harmóniában önmagával és a világgal, az nem ima, csak meditáció? És az nem jó, mert nincs benne a Bibliában, különben is a papom/lelkészem/mittudoménmim azt mondta, hogy az rossz, mert sátánizmus?

Tételezzünk fel valamit.

Tételezzük fel, hogy az isten szarik a külsőségekre, a nevekre, a szavakra, de még a fejben gondosan megformált gondolatokra is. Tegyük fel, hogy az isten szarik a kultúrákra, a nyelvekre, a vallásokra, a szokásokra, a rituálékra, a szentkönyvekre, a tabukra, az előírásokra, az erkölcsre, a szabályokra, egyszóval mindenre, ami miatt az emberek olyan kurva fontosnak szokták érezni magukat.

Tudod, mi marad, ha ezeket mind elveszem tőled, és megfoglak, és egyszerűen odabaszlak az isten elé? Nem tudod, fogalmad sincs, de a papoknak sincs fogalmuk róla. Ha az isten szemébe kell nézned, szerinted mennyit ér egy Miatyánk? Mennyit ér az, hogy te minden vasárnap végigülted a prédikációt? Mennyit ér az, hogy sosem dugtál házasság előtt? Mennyit ér az, hogy egész életedben betartottál minden szabályt, amit a többi ember állított föl neked?

Őszinte szívből kívánom mindenkinek, hogy legalább egyszer életében kénytelen legyen belenézni isten szemébe. Lesznek kurva nagy meglepetések, meg kurva nagy rádöbbenések. De nem az én dolgom, hogy ezekről beszéljek, nem vagyok felhatalmazva rá.

Na. Most pedig nincs más hátra, mint hogy Krishna áldását kérjem mindannyiótokra, és Allah húzkodja meg a bajszotokat, hogy a földig érjen, és Papa Legba adjon nektek nyugalmas és békés karácsonyt.

Úgy legyen.