Kalandok a Mátrában

A szöszi szabadságon van a héten, és erre föl felzúzott a kis színésznővel a Mátrába a nyaralójába, mert saját bevallása szerint minél kevesebb ember van körülötte, annál jobban érzi magát. A természet közelsége pedig a másik alap.

Igen, mondhatnám, hogy megtaláltam végre a lelki társamat, de nem akarok itt puncsolni, mert a szöszi azt nem szereti pedig dehogynem.

Na, elég az hozzá, hogy a szöszi egy gyenge pillanatában engem is meghívott hozzájuk, fel a vadonba, sőt azt mondta, hogy a kis vadonjárót is nagyon szívesen látja. Sajnos én elfelejtettem, hogy nem nálam van éppen a manócska szerdán, így végül egyedül mentem egy napra. De alig várom, hogy legközelebb a gyerekemet is vihessem magammal, mert imádta volna azt a helyet. Én is imádtam.

Kedden sötétben indultam, és szerdán sötétben jöttem haza, így az odavezető utat nagyon nem tudtam megnézni magamnak, de nagyjából olyan volt, mint nálam átjönni a hegyen, és természetesen azért a környék civilizáltabb volt valamennyivel, mint az én környékem; mondjuk azt a vadont, ahol én lakom, elég nehéz überelni egy méginkább vadonnal.

Szóval megnyugodtam, hogy a szöszi személyében azért mégsem egy nőnemű alaszkai aranyásóval hozott össze a sors, de akkor is lenyűgöző, hogy mennyire jól bírja a kis ribanc a zord körülményeket, a kegyetlen vadont, a vad természetet (beleértve az enyémet is), az emberi társadalom teljes hiányát, ÉS a hosszú, durva keféléseket.

Igazán nekem való nő, na.

A kis színésznővel is nagyon jól éreztem magam - mert persze éppen olyan, mint az anyja, csak kicsiben - tényleg csakis azt sajnáltam, hogy az én húsos kis kommandósom nem lehet velünk, nagyon jól érezte volna magát. Rengeteget mentünk, mondjuk ezt a helyet alaposan körbejárni ennyi idő alatt lehetetlen, legfeljebb a közvetlen környéket lehet; hordtuk a fát, és stikában felderítettük a szomszéd telkeket a kis színésznővel, és persze amikor csak kettesben voltunk a szöszivel, dugtunk mint a hormonzavaros tinédzserek.

Jó kis nap volt. Csak rövid.

Élményekben gazdagon (és csontszárazra ürült golyókkal) tértem haza, a saját vadonomba, átvettem a manócskát, és a hét hátralévő részében a színlelt munka és az intenzív gyerekezés fogja kitölteni a napjaim minden egyes percét. Meg persze a gyúrás.

Kívánhatnék én bármi többet annál, mint amit gyalult fatálcán nyújt nekem az élet? De most komolyan. Gazdagabb vagyok én egy császárnál is, bazdmeg.