...az biztos, hogy nem esnék kétségbe, öcsém. Sőt.
Elkezdtem nézni a Lost-ot, és végre, végre azt érzem, hogy megtaláltam amit kerestem. Az első évadon már túl is vagyok, és most a sok rohangálás miatt már nem nézek meg ugyan napi három részt, de a lelkesedésem töretlen. Ez a nekem való sorozat, nem más. Azt hiszem, legutoljára az X-akták tetszett ennyire, az is még gimiben volt, de azóta semmi, pedig belenéztem sokmindenbe.
Tudod, az ilyen hétköznapi cuccokkal az a bajom, hogy hétköznapjaim nekem is vannak. Amikor sorozatot vagy filmet nézek nekem nem a hétköznapi dolgok kellenek. És tudod mit, ha a Lost semmi másról nem szólna, csak arról, hogy pár ember megpróbál boldogulni egy trópusi szigeten, én már azt is kurvára imádnám. Ezt még dokumentumfilmnek is elnézegetném. Mert már ez több, mint a hétköznapi életem, és már ebben benne van az, amire a lelkem egy része kurvára vágyik.
Ezért aztán ez a sorozat az első percétől kezdve nagyon érdekelt, mert azonnal bele tudtam helyezkedni. És ez az, ami nekem például a Breaking Bad-ből hiányzott. Az is érdekelt az elején, de másképpen. (Nem is fogom folytatni, a második évadot már nincs kedvem befejezni, mert egyszerűen nem izgat, kivel mi fog történni.) Az a történet nekem túlságosan is hétköznapi, és egyik részével sem tudok azonosulni.
És asszem nekem éppen ez a make-believe kell, ez az azonosulás. A játék, tudod?
Amikor elkezdtem nézni a Lost-ot, az agyam azonnal izgatottan pörögni kezdett. Vajon mit tennék én hasonló helyzetben? Milyen szerepet vennék föl abban a kis közösségben? Mivel tölteném a szigeten a napjaimat? És amikor kapcsolatba kerülnék a misztikussal, vajon megijednék, vagy éppen ellenkezőleg, boldog lennék, hogy végre megtaláltam, amit kerestem?
Egyelőre én is egy man of faith vagyok, akárcsak John Locke. Azt hiszem, vele tudok a legjobban együtt érezni, azonosulni. Aztán majd kiderül, hogy igaza lesz-e, de szeretném hinni, hogy igen.
Szerencsére a sorozatról nem tudok szinte semmit, mert amikor a tévében ment, nem néztem, és nem is olvasgattam utána. Ezért aztán valóban új nekem benne minden. És ez kurva jó. Most elég hosszú időre megvan a szórakozásom ezzel, na meg a nem-hétköznapi utáni vágyam is megkapja, amire szüksége van.
Néha azon kapom magam, például esténként elalvás előtt, hogy én is ott vagyok a szigeten, én is része vagyok a történetnek. És elábrándozom arról, mit hogyan tennék másként, mint a szereplők, és egyáltalán, hogyan élném meg én a velük történt eseményeket, és ezt nagyon élvezem.
Mostanában éppen ez hiányzott nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése