...nem tarthatja tovább vissza semmi.
Holnaptól lassan, de biztosan eljön végre az én időm a kurva életbe, és ajánlom neki, hogy jó sokáig maradjon is. Esik az a rojtosra kúrt eső már egy örökkévalóság óta, nap meg semmi. A geci kis fűszálak és mindenféle gazok kaján vigyorral a képükön várják a napsütést, hogy egyetlen óra alatt másfél métert ugorjanak felfelé, én meg előre látom, hogy agyfaszt fogok kapni, mert egyelőre még fogalmam sincs arról, hogy melyik nap lesz időm legyilkolni őket.
De legalább vettem új porszívót, és működik is. Szuper. Ki is takarítottam.
Na jó, ez így borzalmasan hangzik. Az igazság az, hogy munkában is, otthon is úgy érzem, hogy elborít a lassan emelkedő szartenger; és mintha álomban lennék, szeretnék rohanni előle, de hiába erőlködöm, képtelen vagyok megmozdulni. A megoldás az lesz, hogy erőt gyűjtök (végre) aztán megfordulok, és szembenézek azzal a szartengerrel. Hagyom, hogy beborítson, hagyom, hogy elsöpörjön, aztán ha már kitombolta magát fölöttem, előmászok, lemosom magam, és megyek tovább.
Igen, ez így lesz a tuti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése