Kibaszott Y kromoszóma

Na, most rinyálni fogok, lehet szörnyűlködni, a pozitívcsávó meg van borulva. Ilyen is van.

Kurvára nem tudok mit kezdeni magammal, úgyhogy akár önző is lehetek, és foglalkozhatok a saját sirámaimmal. Persze mi a faszért is ne tehetném meg? Tudod, ha önző vagy, nem kellesz senkinek, ha nem vagy önző... akkor se. Úgyhogy eldöntöttem, hogy most önző leszek.

Majd megérted. Néha olyan jó lenne egy bunkó köcsögnek lenni úgy, hogy ne fájjon közben.

Van ez az Erőss Zsolt nevű arc, aki már valószínűleg nem él; de én aztán nem vagyok az a típus, aki bárkinek is a halálhírét keltené. Végülis engem is hittek már halottnak éveken át. Én is hittem magamat. Aztán egyszercsak rájöttem hogy jé bazmeg, élek. Még ő is rájöhet, hogy él. Ha pedig meghalt, hát, bazmeg, szeretnék én is így meghalni.

Tudod, kurva nehéz manapság férfinak lenni. Nem biológialiag, hanem úgy igazán. Nehéz a testeddel, mert nem használhatod. Nem lehet a többi köcsögöt csak úgy pofánbaszni, mert az bűn. Meg sem védheted magad, mert az is bűn. Az egyetlen dolog, ahol használhatod a tested, az a munka meg a sport. De ha van eszed, akkor úgysem egy építkezésen fogsz talicskázni, úgyhogy marad a sport. De csak módjával. Még a végén túl kemény leszel valakivel, és az már bűn. Elmehetsz háborúzni is, de hova a faszba? És ugyan ki ellen? Nem akar bántani senki, ahhoz férfiak kellenének, az a kevés maradék, az meg inkább elmegy innen a picsába, elmegy a civilizációból, mert tele van a fasza azzal hogy itt nem lehet férfi, ezért elmegy hegyet mászni, barlangot járni, fát vágni az őserdőbe, mindegy, csak el innen.

Kurvára meg tudom érteni őket.

Nehéz a szíveddel, mert az nem kell senkinek, ha férfi vagy. Minimum metroszexuális legyél, de ha buzi vagy még jobb. Anyuci kis hercegeinek most a legjobb, tudod, őket mindig szereti valaki. Ez az ő világuk. Ők soha nincsenek egyedül.

Ezt sajnos le kell nyelned, ha férfi vagy, öregem.

Nehéz a lelkeddel, mert olyan dolgokkal van tele, ami az égvilágon senkit sem érdekel. Szeretnél önmagad lenni, és persze a társadalomnak is meg akarsz felelni, mert nem akarsz magányos lenni. Csábító, de nem akarsz, ezért az elején még próbálsz kompromisszumokat kötni. Felveszed az inget, a nyakkendőt, elmész dolgozni, közben végig próbálsz nem férfi lenni, mert az úgy nem megy, abban a világban te nem lehetsz férfi, nem lehetsz önmagad. Aztán amikor este hazaérsz, van benned valami megmagyarázhatatlan szomorúság. Valami céltalanságérzet. Valami reménytelenség. Valami elkeseredett csalódottság. Először még nem, persze, sokszor éveken át nem, aztán egyszerre beléd villan: az őseid kardfogú tigrisekkel meg baszott nagy barlangi medvékkel birkóztak a túlélésért, te pedig egy fénymásolóval baszakszol. Megalázottnak érzed magad. Szeretnéd úgy érezni, hogy élsz, de mennyi lehetőséged van rá?

A társadalom utálja, hogy vagy. Mert vad vagy, agresszív, kiszámíthatatlan, törtető, sohasem alkalmazkodsz, nem olvadsz be, nem alázkodsz meg, nem lehet veled tárgyalni, a diplomácia neked a baseballütő meg a machete. Úgyhogy megpróbálnak megtörni és megalázni, minden lehetséges módon. De úgysem megy, mert nálad nincs erősebb, és nincs keményebb. A testedet nem lehet megtörni. Sajnos a szívedet lehet, mert a szíved nagy. Attól vagy erős. Ha tudnák.

Úgyhogy ha már elég rossz, ha már nem bírod tovább, akkor vagy megölöd magad, vagy elmész. Elmész oda, ahová nem juthat el akárki. Ahol fokozatosan lemarad mindenki, aki nem elég erős. Aki nem eléggé férfi. Ahol végre érezheted úgy, hogy van értelme annak, hogy nem két X kromoszómával születtél, mert egyébként jó, ha tudod, hogy a nők éppen eléggé jók mindenre. Tényleg. Egyedül is boldogulnának, rég nincs szükségük már férfiakra.

Nem is tudják őket használni, ha mégis összeakadnak eggyel.

És idővel a magány se fáj, éppen ezért nem. És tudod mit? Inkább dögöljek meg én is a Himalája tetején, vagy útközben felfelé, egy nevenincs szirt tövében pálinkát kortyolgatva, mint magam alá szarva egy nyugdíjasotthonban egy olyan városban, ahonnan egész életemben elvágytam, csak sohasem volt bátorságom megtenni.

Inkább mondják rám, hogy ostoba, őrült, mint azt, hogy jaj, szegény öreg bácsi, nézd, itt esett össze a körúton, holtában még leszarta egy galamb, lehugyozta egy kutya, de neki már jó, már nem kell többet szenvednie.

Inkább tűnjek el nyomtalanul a sivatagban. A jégmezőn. Az őserdőben. A hóviharban. A ködben. A sötétségben.

Úgyis mind oda tartunk. Akkor meg mi a fasznak várjanak rám?

Nincs itt semmi keresnivalóm.