HULK SMASH!

Beizzítottam a geek énemet, örüljetek.

Régóta meg akartam már nézni a két Hulk filmet; és az elmúlt napokban végre meg is tettem. Régebben megvolt pár képregény, meg a tévében a rajzfilmek, meg az ősrégi sorozat Lou Ferrignóval (merthogy abban ő volt az igazi sztár, a Bruce Bannert játszó nyikhaj csávó nevére a fasz sem emlékszik már), ami most már elég gagyinak hat, de a maga korában tuti ütős volt, meg hát bazmeg abban nincs ám semmi CGI, hanem egy valóban kigyúrt baszott nagy állat (aki egyébként cameo-zik is a 2008-as filmváltozatban mint biztonsági őr).

Hát érdekes volt összevetni magamban a rajzfilmsorozatot a filmekkel, meg a képregényekkel. És mivel mindegyik amcsi, még csak azt sem mondhatom, hogy mer a zamerikaiak, de komolyan, mintha nem ugyanabban az országban készültek volna ezek a cuccok. És igen, a filmeket és a sorozatot évtizedek választják el egymástól, de a rajzfilmek már nem olyan régiek, sőt van közöttük, amelyik a filmekkel egy időben készült egész estés változat, és keményebben odabasz.

De más közönségnek készültek, na, érted. És én megint csak nem tartozom a mainstreamhez, mert nekem még mindig messze magasan a rajzfilmek tetszenek a legjobban. Megnéztem a Planet Hulk-ot, hát bazmeg, szerintem az a legjobb Hulk rajzfilm, és magasan veri a két hálivudi filmet is.

Magáról a zöld csávóról csak annyit, hogy a Hulk nem egy hagyományos értelemben vett szuperhős - ő csak egy tudós csóka, akivel történik egy baleset, aztán attól kezdve ha bepöccen, átváltozik egy kurva nagy zöld szörnyeteggé, aki addig zúz, ameddig el nem fogy a zúznivaló le nem higgad.

De tényleg, végre egy szuperhős, aki mindössze attól szuperhős, hogy kurva erős, és ha feldühítik mindent szétver maga körül.

Az én hősöm.

És csak hogy tudd, Hulk annál erősebb, minél jobban bepörög, és a durva az, hogy az erejének elvileg semmi határa nincsen, még egy bolygót is lezúz, ha olyanja van. Ja, és képzelheted mennyire szeretik ezért. A Planet Hulk éppen azzal kezdődik, hogy a többi szuperhősnek elege lesz a pusztításból amit begőzölve művel, és ezért száműzik egy másik bolygóra, ahol végre nem tehet kárt semmiben és senkiben. Aztán persze az űrhajója nem oda érkezik ahová kéne, és ezzel be is lendülnek az események, de nem mondom el, ha érdekel, nézd meg, ha nem érdekel, akkor meg bazd meg.

Szóval Hulk az én hősöm, mert ami leginkább jellemzi, az a végtelen erő, és sohasem alkuszik meg, és sohasem köt kompromisszumokat, és sohasem hátrál meg, csak megy előre, mint a buldózer. Számomra ő a végtelen szabadság szimbóluma is egyben, mivel gyakorlatilag elpusztíthatatlan, nem lehet megállítani, nem ismer határokat, mégis folyton menekül, keresve a kiutat, néha az életből is. Csak ő még öngyilkos sem lehet, mert képtelen meghalni.

Kemény lehet ekkora erővel élni, ekkora hatalommal, ekkora szabadsággal. Még jó, hogy alapvetően nem gonosz az ürge, és idővel megtanulta uralni a benne tomboló pusztító szenvedélyt erőt. Amikor átváltozik egyébként egyszerű lesz, mint a faék (újabb szimpatikus tulajdonság), de néhány képregényben vissza tudta szerezni az intelligenciáját átváltozott formában is, amitől ijesztően hatalmas lett, de aztán ezt a képességét el is veszítette.

A halivudi filmek eléggé komorra sikerültek, mondjuk Hulk alapból nem egy mosolygó kiscserkész, de még így is. Ja, nekem a 2003-as verzió jobban tetszett, mint a 2008-as, többek között a szereplőgárda miatt. Újból elmondanám, hogy szerintem szuperhősfilmbe szigorúan tilos sztárokat berakni, képtelenek mit kezdeni magukkal egy ilyen környezetben, és elbasszák az egész hangulatot. Csak sajna a közönséget meg ők viszik oda a vászon elé. Ez van, kurva filmipar.

A filmekben amúgy jellemzően megvan az, ami az amcsi szuperhős filmekben nekem olyan izé: a rajzfilmes/képregény világból kiragadva ezek a történetek egész egyszerűen kurvára nem ülnek (hacsak nem úgy csinálják meg, ahogyan azt kell, mint például a Sin City-ben. És lám, ott a sztárok is működnek valamiért). Ezeket a filmeket mindig megpróbálják úgy összerakni, hogy az átlag filmnézőnek is élvezhető legyen, meg belerakják a klasszik filmes kliséket hogy biztosan eladható legyen - nekem ezek a megoldások sajna inkább komikussá teszik a nagy igyekezetet.

Például mert Hulk elpusztíthatatlan bazmeg: számára nem egy erős ellenfél a kihívás, hanem mindig, mindig önmaga, és persze az, hogy ne tegyen kárt azokban, akiket Bruce Bannerként szeret. Ő nem egy Superman, az ő számára nincs kriptonit, ő mindig az, ami, és sosem változik meg. Ebből a szempontból kevesebb az izgalom a karakterben, viszont benne éppen az a kemény, hogy folyton próbál nem átváltozni, hogy igyekszik nem szabadon engedni az erejét, hogy uralkodni akar magán.

Ez teszi a Hulkot anti-szuperhőssé. És ettől lesz a számomra olyan átkozottul szimpatikus. Mert őszintén, ki nem szarja le az arctalan tömeget, a városokat, a civilizációt, a kultúrát, az egész emberi fajt, ezt a bolygót, ezt az univerzumot? Hulk ha akarná, szétverhetne egy kibaszott fekete lyukat is. A legtöbb (és a legjobb), amit vele tehetsz az, hogy nem húzod fel.

És bármennyire csodálom is, nem cserélnék vele.

Még az erejéért sem.

Ja, és legvégül a kedvenc jelenetem az Avengers című filmből:

Na erre mondják, hogy epic win. Hulk szétver egy istent, öcsém.