Kalandok a vadonban 74.

Na vége is lett a karácsonynak hirtelen. Minden évben ez van, komolyan. Az ember éppen beleéli magát az egészbe, és aztán egyszerre meg annyi. Arra jutottam, hogy nagyjából egy teljes hétig kellene a karácsonynak tartania ahhoz, hogy értelme is legyen, mert ennek a három napnak így aztán kurvára nem sok van. Főleg amennyi készülődéssel jár az egész...

De nem hiszem, hogy ez változni fog; minden évben lesz egy decemberi őrület, heteken át tartó ámokfutás, aztán meg egy gyorsan lepörgetett karácsony, és hát a harmadik napra amúgyis mindenkinek elege van már az egészből: a felfordulásból, a zabálásból, a családból, meg az utazgatásból a nagyikhoz meg nagybácsikhoz meg unokatestvérekhez, meg a faszom tudja még kikhez, mert már nem is emlékszünk rájuk, már abban sem vagyunk biztosak, hogy rokonok-e egyáltalán; és az emberek a végén alig várják már, hogy húzhassanak vissza dolgozni.

Nem úgy én, mert nálam a karácsonynak csak a jó része van meg - a békés szendergés a kandalló előtt, meg a gyönyörű karácsonyfa, mértéktartó ínyenckedés, meg a hóember építés a kertben... na jó, hó az nincs, de tényleg ez az egyetlen óriási szívfájdalmam. Mert pihenni azt tudtam, akinek akartam, annak vettem ajándékot, és nagyon örült is neki; én ugyan nem kaptam senkitől semmit, talán most először életemben, de mivel őszintén mondhatom, hogy megvan mindenem, ezért aztán nem érzem különösebben rosszul magam emiatt.

Enni is jókat eszek, és még teljesen karácsonyi hangulatban vagyok. A két ünnep között szerintem ezt meg is tartom. A karácsonyfát meg februárig, szokás szerint. Valamiért - és erre idén jöttem rá - nekem ez tetszik a legjobban az egészből. A hatalmas, díszekkel rogyásig telepakolt karácsonyfa. Meg nem mondom neked, hogy miért, de valamiért így van. Előbb elviselnék egy teljes telet hó nélkül, mint egy karácsonyt feldíszített karácsonyfa nélkül. Látod, mindenkinek megvannak a maga ünnepi bolondériái, én persze ebben is minimalista vagyok, én beérem egy tizenötezer forintos szerény fával.

A szilveszteri bulizás egyáltalán nem hoz lázba; számomra ez az időszak a legsötétebb éjszakáról szól, és arról, hogy ezután már hosszabbodni kezdenek a nappalok, és rövidülni az éjszakák. Azért a manócskával tuti rakunk egy nagy máglyát szilveszterkor, és körültáncoljuk majd, mint pogány őseink, miközben kiáltozással és zajongással űzzük el a sötétség démonait... és ennyi. Mondjuk én az év kezdetét a tavaszi napéjegyenlőségtől számítanám, mint a rómaiak (legalábbis eredetileg, mert aztán ők is január 1-el kezdték számítani az új évet), de persze a jelenlegi időszámítás logikáját is megértem.

Elvégre jön a hideg, sötét tél, és az emberek még utoljára ünnepelni akarnak egyet, mielőtt beköszönt az a hosszú, kegyetlen időszak, amit nem biztos, hogy mindegyikük túl fog élni. Mert lényegében erről szól ez a téli "ünnep", tudat alatt legalábbis bizonyosan. Erről, és a sötétséggel vívott küzdelemről, amely mindannyiunkban ott lakozik.

A legsötétebb éjszakának immár vége. A tél még csak most következik (bár lássuk be, sok félnivalóm azért nincsen tőle), és még át kell küzdenem magam rajta, mielőtt beköszönthetne a tavasz. Nem is rohanok ennyire előre, hiszen még javában tart a hideg. Maradjunk is most ennél, és rakjuk csak meg jól azt a kandallót, hadd meneküljön a hideg, hadd meneküljön a sötét.