Kalandok a vadonban 73.

Na, hétvégén fel is állítottuk a karácsonyfát a manócskával, aki nagyon lelkesen segített a díszítésben is. Méghozzá végig. Szerintem szokás szerint nagyon szép lett a fa; ezúttal egy másik sarokba állítottuk, mert mostanában - éppen - nem a nagyszobában alszunk, hanem a manószobában, így nincs annyira útban a fa sem. Legfeljebb akkor, ha éppen labdázunk, vagy vívunk, de szerencsére a Nordmann-fenyő jól bírja a gyűrődést. A díszek már nem annyira, de azokból meg van éppen elég...

Érdekes módon, bár a gejlre díszített karácsonyfa nálam a karácsony kötelező kelléke, úgy egyébként nem szeretem feldíszíteni a lakást, meg a kertet se. Talán azért, mert leginkább úgyis egyedül vagyok itthon, talán azért, mert utálom azt a cukrozott szartengert, ami a karácsonyt manapság körülveszi, így igyekszem ezt is minimalistán tolni. Nekem még mindig leginkább Andersen meséi jelentik a karácsonyt, nem pedig a Disney szirupos hazugságai történetei, de biztosan velem van a baj. És ennél csak nagyobb baj lesz velem a jövőben, főleg most, hogy a Disney a fél világot uralja már - és nem én vagyok a célközönsége.

Ajjaj.

De egyik napról a másikra élek, így szól a mottóm, így hát igyekszem nem aggódni a jövő miatt. Azt nézem, mi van most, mi van ma, legfeljebb azt, hogy mi lesz holnap, de ennél távolabbra csak nagy vonalakban vagyok hajlandó tervezni, mert felesleges. Igyekszem leszakítani minden napnak virágát, bár ebben még bőven van mit fejlődnöm. Igazából elégedettnek kéne lennem, mert mindent sikerült elintéznem, amit csak akartam így az ünnepek előtt, de tényleg.

Sajnos a hó és a jég elfogyott, csak zúzmara van, de a karácsonyi hangulatom azért felébredt, és én igyekszem is megtartani. Lassan elkezdem tolni a karácsonyi zenéket és a karácsonyi filmeket is, és meg sem fogok állni egészen februárig. A január ugyan elég necces lesz melóügyileg, de megoldom. Addig meg nagyjából nyugi van. És ennyi a lényeg most. Túlélni, megélni egyik napot a másik után. Ez talán egy kicsit szomorúan és elkeseredetten hangzik, de ez van. Nem engedhetem meg magamnak, hogy túl jól érezzem magam, még nem, mert olyankor mindig kapok egy nagy marék szart a pofámba az élettől; ezt már megtapasztaltam éppen elégszer. Ha nyugi van éppen, az már elég jó. Az igazi boldogsághoz, és ahhoz, hogy teljesen át tudjam magam adni neki, még túl sok mindentől függök. Nem tudom, lesz-e olyan, amikor már nem fogok, vagy ez az élet végig a függésről szól, és éppen azért lesz olyan nagy megkönnyebbülés meghalni végre, mert a halál a végső megszabadulás.

Nem tudom.

De most éppen nyugi van, és ez jó. Boldog karácsonyt.