Tanulótípusok

Erről már nagyon régóta szeretnék írni.

Azért kezdtem el már egy ideje a tanulótípusokról olvasgatni, mert ki akartam deríteni pár dolgot magammal kapcsolatban. Meg akartam érteni, hogy miért nehéz, illetve miért könnyű nekem tanulni. Mert általában könnyű dolgom volt a tanulással világéletemben, könnyen megjegyeztem dolgokat, a suliban sosem volt kihívás a tanulás, még egyetemen sem. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a középiskolát a mai napig nehezebbnek érzem, mint az egyetemet. Nem, nem atomfizikát tanultam egyetemen, de akkor is.)

Ahol mindig voltak gondjaim, azok a gyakorlati dolgok. És sokáig elhittem, hogy egyszerűen clumsy vagyok, de szerencsére az igazság ennél árnyaltabb dolog. És mivel esetlennek, és ügyetlennek és szerencsétlennek éreztem magam, ezért nem is nagyon mertem gyakorlati dolgokkal foglalkozni, és elhittem, hogy egyszerűen béna vagyok. Ezért aztán inkább ültem és olvastam, mert az ment, és kerültem minden olyan helyzetet, ahol esetleg béna leszek. Nem is folytatom, el tudod képzelni a karaktert.

De amikor végül összeszedtem magamban annyi erőt, hogy kipróbáljam magam olyan dolgokban, amiket addig kerültem, döbbenten tapasztaltam, hogy nem is vagyok béna, csak eddig szarul foglalkoztak velem. És itt jönnek elő a tanulótípusok. Akkor figyeltem fel erre a dologra, amikor karatézni kezdtem, és megfigyelhettem, hogy azokat az eléggé összetett mozgásformákat ki hogyan tanulja meg. Amikor én kezdtem, akkor éppen sokan voltunk kezdők, ezért volt köztünk mindenféle arc, és nem ment mindenkinek ugyanolyan könnyen. Én is szívtam sokszor, de sokáig nem értettem meg, hogy miért.

Most már értem, és így utólagosan is bassza meg az anyját az akkori "mesterem", meg mindenki, aki annak ellenére, hogy tanítással foglalkozik, nem tud semmit sem az egyes tanulótípusokról.

(Abba itt és most bele se kezdek, hogy minden olyan rendszer nagyjából egy kalap szart ér, ahol mindenkinek ugyanazt és ugyanúgy kell csinálnia egy foglalkozás során. Kerüljétek az ilyen rendszereket, amennyire csak lehet. Érdekes módon a boksz például meg tudta valósítani az egyéni edzést, vajon a karate miért nem? No komment.)

És nektek sem árt egyébként, ha be tudjátok sorolni magatokat (még tesztek is vannak erre), mert jelentősen megkönnyíti az életet, ha valaki tudja, hogy melyik típusba tartozik. Nincsenek tiszta minták persze, mindenki kevert, de már az is sokat segít, ha valaki megérti, hogy dominánsan melyik csoportba tartozik. Nekem segített.

A tanulótípusok a következők:

1, auditív típus: meghallgatod, megérted. Elmagyarázzák, megérted. Te vagy az, aki ha felmondja a jegyzeteit magnóra, és visszahallgatja, egy perc alatt megtanul bármit. Némán, könyvből szarabbul megy, illetve a testeddel is úgy tudsz tanulni, ha elmondják, hogyan csináld. Ennek a csúcspontja az, aki hallás alapján visszamondja a Háború és Békét. Vagy visszadúdolja neked a másfél órás szimfóniát.

2, vizuális típus: megnézed, megérted. Végignézed, hogyan kell, és megy. Elolvasod a könyvben, és emlékszel, hogy az adott szövegrész a lap tetején volt balra, a kép mellett, amin... ennek a csúcspontja a fotografikus memória, aki rápillant és megjegyzi bazdmeg. Illetve ezek azok az emberek, akik megnéznek például egy judo dobást, és aztán gond nélkül megcsinálják. Mindig irigyeltem ezt a fajtát.

3, motorikus típus: csinálod, megérted. Kipróbálod, és megy. Naná, hogy ez vagyok én, a kurva életbe. Az, akinek csinálnia kell, ha meg akarja érteni. Az, aki egy adott információt a legkönnyebben mozgásformához kötve tud megszerezni. Igen, főnyeremény ez a típus, mert az oktatási rendszerünkben ez a fajta hivatalosan nem létezik.

Én mindig imádtam verseket tanulni. Tudod, hogyan tanultam meg kurva gyorsan kurva hosszú verseket? Nem úgy, hogy leültem egy asztalhoz, és bemagoltam. Fogtam egy lufit bazdmeg, és ütögettem a falhoz, és közben hangosan, vagy magamban ismételtem a verset, új és újra. Néha ránéztem a könyvre is, de ami kellett, az a lufiütögetés volt. Emlékszem, valamikor általános iskolában találtam rá a módszerre, és onnantól fogva gyerekjáték volt bármit megtanulni. Nekem mozognom kellett a tanuláshoz. A harcművész mestereimet halálra idegesítettem azzal, hogy semmit sem tudtak elmagyarázni nekem. Odaáll a csóka, és megmutatja mondjuk a dobást. Mondom, jóvan. Na, akkor csináljam. Nem megy. Erre elmondja, hogyan kell csinálni. Mondom, jóvan. Na, akkor csináljam. Nem megy. Erre áll tanácstalanul. Mondom, na figyelj, állj ide, én csinálom, te meg mondd, hogy éppen mi jön. Elkezdem csinálni, ő mondja, bumm, megcsinálom. Jé, milyen tehetséges vagyok. Ezt eddig mindegyik stílusban megkaptam, miután végre rájöttek a tanulási módszeremre. Gitártanulás dettó. Jé, de tehetséges vagyok. Naná, hogy tehetséges vagyok bazdmeg, ha a megfelelő módszerrel tanulhatok.

Tudod, néha azt gondolom, nincsenek is tehetségtelen emberek. Nincsenek ügyetlenek, buták, bénák, szerencsétlenek. Mindössze olyan emberek vannak, akiket nem értenek meg. Akikre nem figyelnek. Akikkel nem foglalkoznak megfelelően.

Mert tudod, a dzsungelben orchideák nőnek, a sivatagban kaktuszok, a sarkvidéken meg zuzmók.

És ennyi.