Ahogyan mások blogolnak...

...újra és újra rá kell jönnöm, kurvára más, mint ahogyan én blogolok.

És most nem is az ilyen professzionális, megélhetési bloggerekre gondolok, meg nem is az álnéven blogoló írókra, akik mentális maszturbációra alternatív önkifejezésre használják a blogolást. 

Nem, én azokra a haverjaimra és barátaimra gondolok, akik teljes természetességgel le tudják írni, hogy merre jártak aznap, mit csináltak, kikkel találkoztak, mi történt velük; tudod, a hétköznapi dolgok, amik úgy történnek. Kezdve attól, hogy éppen hányadik szintűek a WoW-ban, egészen odáig, hogy mit főztek aznap vacsorára.

Valahol ezt irigylem; meg is próbáltam, de én képtelen vagyok rá. Nekem is vannak hétköznapjaim, és kurva sok minden történik velem. A munkám során szinte mindennap más városban járok, egy csomó emberrel találkozom, egy csomó benyomás ér, és az életemnek egyetlen olyan körülménye sincsen - még a hétköznapok szintjén sem - ami átlagos lenne. Még kevésbe hétköznapi, még kevésbé unalmas.

Erre én mit csinálok?

Mindenféle elbaszott agymenéseket írok, szigorúan háromnaponta egyszer. Normális-e vagyok?

Világéletemben hajlamos voltam inkább szellemi síkon élni. Azt hiszem kezdetben azért, mert ott jobban éreztem magam. Most, hogy már mindenhol jól érzem magam, a blogot használom arra, hogy a szellemi síkon kalandozzak. Régen ezeket a dolgokat csak úgy elmondtam magamnak, néha magamban, néha hangosan, és aztán elfelejtettem; és ezt mindig sajnáltam kicsit.

Azt hiszem ezért kezdtem el blogolni. Nem rendeltetésszerűen. Na és akkor mi van? Nekem ez az életem nem a hétköznapok szintjén zajlik, ez van. Ami nekem esemény, azok a gondolataim, az álmaim, az elméleteim, a saját lelkemben való vájkálásaim. És persze az edzésterv. Ne felejtsd el az edzéstervet, köcsög. Az edzésterv nagyon fontos.

Mindezt nem azért írtam le, mert hogy bármin is változtatni akarnék. Nem akarok; csak tudatosítani akartam magamban, hogy én így csinálom. Más meg másképpen.

És minden teljesen rendben van.