Kard és szandál

Azért magyarul elég hülyén hangzik a Sword-and-Sandal, ugye?

Pedig ez a neve annak a filmes műfajnak, amit mostanában állandóan nézek. Olaszul ráadásul peplum-nak hívják (merthogy ott nagyon nagy hagyománya van ennek a műfajnak; nem mondom meg, miért így hívják, művelődjél magadtól, köcsög), és igen, ez az a műfaj, amiben ágyékkötőbe öltözött kardos csávók kergetik egymást, vagy a szintén alig felöltözött ribancaikat, és közben epikus küzdelmeket vívnak, kivívják vagy éppen kiállják az istenek haragját, újraértelmezve a görög, római, bibliai, meg egyéb mitológiákat. És persze barbárok, öcsém. Meg fekete mágia. Meg sok szex és lobogó csöcsök.

Ezek a filmek amúgy sokszor átcsúsznak fantasybe (méghozzá annak is a hard fajtájába), mint például a nagy kedvencem, a Vadak Ura esetében; sokszor csak többé-kevésbé hűen feldolgozzák mondjuk a görög mitológiát (és ezek a legjobbak: Odüsszeia, Jason and the Argonauts, Clash of the Titans, Herkules, és társai). Meg ott vannak a bibliai időkben játszódó sztorik, a Ben Hur, a Quo Vadis, és persze a gladiátoros filmek, amikből sokkal több készült, mint gondolnád, és van pár, amelyik sokkal jobb és hangulatosabb a saját műfajában mint a (sajnos) egyetlenként ismert Russell Crowe-féle Gladiátor.

A lényeg, hogy szerintem ezekből a filmekből a régi változatok mindig jobbak, hiába nem volt akkor még CGI, hiába kevésbé látványos, valamiért a hangulat és a színészi játék bőven tud kárpótolni az elavult trükkökért (jé, de meglepő). Sőt.

Ez az egész mániám egyébként onnan indult, hogy régen, gyerekként ezeket a filmeket mind láttam a ronggyá másolt, gagyi alámondásos, Kelet-Németországból hazacsempészett videokazettákon. És imádtam őket. Conan, a barbár (amiből szintén a régebbi változat a jobb, az új egy rakás szar) és társai, tudod. Igen, nemcsak barbáros-gyakós filmek voltak ezek között, hanem a csodálatos nyolcvanas évek legelképesztőbb filmművészeti alkotásai, köztük kurva jó gagyi horrorfilmek is, meg persze a világégés utáni posztapokaliptikus filmek. Evil Dead, Sword of the Barbarians, a Metropolis 2000, az America 3000, vagy a Barbár fivérek, vagy az azóta valamiért elég híressé vált Mad Max trilógia. Én gyerekként és később tizenévesként is zabáltam ezeket a filmeket. A fantasyt ugye mindig is alapból imádtam, meg a posztapokaliptikus időkben játszódó sztorikat is, ezekből egyébként szintén sokkal több készült, mint gondolnád, és az olaszok csináltak pár kurva jó filmet a műfajban. A New Barbarians például alapmű.

Aztán a videokazetták tönkrementek, elkeveredtek, meg ugye videóm sincs már, viszont van internetem. És mert nekem semmi sem lehetetlen, ezért megkerestem ezeket a régi szarokat zseniális filmeket, és basszus, az interneten tényleg mindent meg lehet találni. Volt olyan film, amiből csak pár jelenetre emlékeztem, de már ez is elég volt ahhoz, hogy rátaláljak. És persze, mint minden beteg dolognak, ennek is van komoly rajongótábora. Igen, vannak olyan emberek, akik nagyon jól tudnak szórakozni Lou Ferrigno gyermekien bamba arcán, ahogyan Szinbádként balfaszkodik zúz és állandóan elhajítja csatában a kardját, hogy puszta kézzel bunyózhasson. Na ez a kemény, öcsém.

Szóval a lényeg, hogy ezeknek a filmeknek van valami utánozhatatlan bája, és sokkal, sokkal több humor van bennük, mint az utóbbi évek hasonló hollywoodi filmjeiben, meg a remake-ekben, és ha van valami, amit én utálok, az a komolykodás. Meg a ragyogó fehér fogsorral szónokló antik hősök. Szerintem a humor és a szenvedély, a borzongás és a brutalitás kurva jól megférnek egymás mellett, és ha van számomra vonzó az ókori mitológia hangulatában, az éppen ez - hogy ott milyen jól megfért egymás mellett az emberi lélek sötét és világos oldala, anélkül, hogy bármelyiket is elhazudták, vagy feltupírozták volna. A háború kegyetlen volt, véres és iszonyatos, a szerelem szenvedélyes, és durva, az istenek érzeketlenek és szeszélyesek, a hősök pedig... hát, hősök. Erősek, rendíthetetlenek, kitartóak és ravaszak. Tudod, mennyire imádom a jó hősöket. És az órkoriak aztán azok voltak.

Úgyhogy letöltöttem megszereztem egy valagnyit ezekből a filmekből, és fagyos téli estéken ezeket fogom nézegetni, miközben békésen melegszem a kandallóm tüzénél és a kardomat élezem egy fenőkővel.

Tudok élni, bazmeg.