A zombi-apokalipszis.
Amikor a rothadó élőholtak elözönlik a világot, a ma ismert civilizáció teljesen összeomlik, és egy posztapokaliptikus világban a túlélők egymástól elszigetelt csoportjai küzdenek az életben maradásért. Egyre kevesebb kaja, egyre kevesebb ivóvíz, egyre kevesebb benzin, egyre több zombi. Ismered.
Akkor jutott eszembe, amikor nemrég edzés közben az egyik Resident Evil filmet néztem, és amikor nem éppen Milla Jovovich seggét stíröltem, elképzeltem magam egy hasonló settingben. Ja, és gyerekkorom óta nézek zombifilmeket, csak mondom. Mondjuk a posztapokaliptikus zombifilm az egy frissebb műfaj, és jobban is szeretem, mert még félelmetesebb, még idegenebb, még inkább fiction, ha érted, mire gondolok, és a fiction mindig jobb, mint a sima horror, mert nem csak hányingered lesz tőle, hanem el is gondolkodtat.
Mert itt már nem csak arról van szó, hogy mit csinálnál akkor, ha találkoznál egy megelevenedett holttesttel, ami hörögve rád vetné magát, és meg akarná zabálni az agyadat. Itt arról van szó, hogy mit tennél akkor, ha az egész kibaszott világod fenekestül felfordulna, és visszarepülnél egy történelem előtti világba, amikor az ember még csak zsákmány volt, akinek minden egyes napon meg kellett vívnia rémisztő szörnyetegekkel, a természettel, és a vak sorssal, ami úgy hányta és vetette, akár hajót a háborgó tenger...
Na jó, hagyjuk a romantikát, és vissza a véresen kitoccsanó belekhez. Szóval egészen komoly rajongótábora van a zombi-apokalipszisnek, és egészen sok ember készülődik éppen ebben a pillanatban is arra, hogy az elkerülhetetlen egyszercsak bekövetkezik. Az egyik kedvencem például ez a zombibiztos ház. De a különböző fórumokon fellelhető lelkes mesteremberek segítségével fel lehet szerelkezni mindenféle tuti cuccal, és az elszánt zombirajongók bármikor tartanak neked gyorstalpalót arról, hogyan is élj túl egy zombi-apokalipszist.
Mindenkinek megvan a maga hobbija ugye, és ezzel nincs is semmi baj. Néha jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha.
Ami igazán érdekes, az az, hogy ennek a zombi mizériának van egy nagyon is valóságos pszichológiai alapja, mármint nem a zombiknak, hanem a zombiktól való félelemnek, illetve annak, hogy miért is szeretünk annyira zombifilmeken borzongani. A helyzet az, hogy amikor a zombiktól félünk, akkor valójában a tömegtől félünk, az emberektől, méghozzá attól a fajta arctalan, lélektelen tömegtől, amely képes egy pánikhelyzetben tombolva maga alá taposni, és véres péppé zúzni anélkül, hogy a legkevésbé is foglalkozna vele. A tömeg, amely teljesen érzéketlen. Nincsenek érzelmei, csak mozgásiránya. Nincsenek gondolatai, csak vágyai. A tömegben tántorgó zombi tudattalan; fogalma sincsen arról, hogy mit cselekszik. Utánad veti magát és megöl, de ezzel igazából semmi célja nincsen. Irracionális - éppen annyira, mint a tömegtől való félelem.
De aki látott már embereket tömegben iszonyatos dolgokat művelni, vagy aki maga is átérezte már a tömegélményt, azt, amikor az egyén lassan, de ellenállhatatlanul feloldodik valami másban, valami idegenben, amit nem képes irányítani, amellyel csak sodródni tud, és ami lassan felemészti független tudata utolsó morzsáit is... az tudja, miért annyira félelmetes dolog ez. És hogy a félelmeink valahol mégis reálisak.
A zombi-apokalipszis persze képtelenség, itt olvashatsz 7 kiváló érvet arra, hogy miért az, de ettől még a félelmeinket nagyon nehéz elengedni. És mivel félünk, ezért, ha nem akarunk beleőrülni a félelembe, valamit kezdenünk kell vele. A félelmekkel, mégha irracionálisak is, a legjobban akkor bánhatunk el, ha szembenézünk velük. Ez nem azt jelenti, hogy járjunk sokat focimeccsre meg pártgyűlésre, hanem például azt, hogy játsszunk el a gondolattal, hogy valamelyik reggel arra ébredünk, hogy a szomszédasszony a házunk előtt a füvön éppen hörögve majszolja a szomszéd agyát... vajon mit tennénk? Mit tennénk ha a valaha-ember szörnyeteg felpillantana, és a következő pillanatban nekünk rontana? Oké, belevágnánk a baltát, na és aztán? Hogyan tovább? Hogyan folytatnánk az életünket egy olyan világban, ahol egyik pillanatról a másikra minden megváltozik?
Lehetne agyalni rajta, hogy mit is szimbolizál még ez az egész, de azt hiszem, nem kell túlpörögni; a zombi-apokalipszis is csak egy játék, amit felnőttek játszanak, hogy ne kelljen annyira félniük a világtól, amely körülveszi őket.
Játszani pedig mindig jó.
Ami engem illet, tőlem aztán jöhetnek a zombik. Felcuccolok valami dögös dzsipet, telepakolom magam fegyverekkel - vadkanlándzsa meg szamurájkard rulez - szerzek magamnak egy csajt (aki még nem zombi), aztán útra kelek, és addig mészárolom a szaros, oszladozó kis geciket, amíg el nem fogynak. Vagy esetleg amíg ők nem zabálnak fel előbb engem, de akkor meg a life well spent. Nem fogom könnyen adni magam az kurvaélet.
Hmmm, zombi-apokalipszis. Meg alá valami jó zene.
Tudod mit? Jöhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése