Edzésnapló 22.

Na faszok. Kinyomtam 150 kilót fekve, és nem is kellett megerőltetnem hozzá magam. Ebből a következőket szűrtem le:

a, kurva erős vagyok és ez jó.

b, igazából addig fejlődhetek ameddig csak akarok. Bármiben.

c, most felviszem a fekvenyomást és a nyomást addig, ameddig terveztem (160 kiló illetve 100 kiló egyszer) és a többi erőgyakorlatot addig nem erőltetem.

Mert rájöttem, hogy feleslegesen stresszelem magam a folyamatos fejlődéssel egyszerre mindenben; nem vagyok már kezdő, hogy hétről-hétre emelnem kelljen minden gyakorlatban a súlyokat. Most felépítem a két nyomást arra a szintre, hogy utána már csak szériáznom kelljen, és amint elértem a maximumot, elkezdek dolgozni a deadliften és a guggoláson is. Még nem találtam ki, hogy melyiket fogom előre venni, majd kialakul.

Addig pedig visszaveszem mindkét gyakorlatot heti egyre a heti kettő helyett, mert be kell látnom, hogy ez a kardióval együtt a lábamnak sok, és ha csak szinten tartanék még éppen bírnám, de így fejlődni nem fogok tudni, pedig még van hová.

Igen, jól hallottad, kardió. Vettem egy taposógépet, egy ilyen kis minimalista cuccot, és tolom vele mindennap (kétszer) magamról a zsírt. Még nem tudom mennyire működik, de ártani tutira nem árt, és legalább elfoglalom magam valamivel filmnézés közben. Persze a sétát meg a kocogást szerintem így sem úszom meg, de amikor nagyon geci idő van odakint legalább van mivel megizzasztanom magam ha már a szex alig játszik be. 

A múltkor rémálmodtam hogy valamiért nem tudtam edzeni, és nagyon elhagytam magam, és dagadt lettem és ronda és kurva szarul éreztem magam a bőrömben; elhiheted hogy kurva jó volt felébredni, és megnyugodni, hogy nincsen semmi baj.

Kurvára hálás lehetek az öregnek azért, hogy ennyit edzhetek, hogy nem vagyok  beteg, hogy nem történt velem baleset, ami miatt nem edzhetek; hogy érzem, soha többé nem fog előfordulni hogy kihagyok éveket, mert most már tudom jól, hogy az edzés nekem a mindennapjaim egyik fontos része, és mindenem megvan ahhoz, hogy csináljam, hogy élvezzem, és hogy ne csak belerakni kelljen az energiát, hanem nyerhessek is belőle.

Másképpen nem lenne értelme csinálni.

És mi mindehhez képest az a pár kiló zsír amit le akarok magamról dolgozni? Kurvára semmi. Az csak esztétika. Semmi köze a lényeghez. Csak kozmetika, díszítés, csak az extra, a jutalom a kemény munkáért. Mert a lényeg mindig az erő marad. Az az erő, amivel hatni tudsz a világban. A potenciál. És igen, megtehetem hogy kockahasat faragjak ha végképp minden gyakorlatot felvittem arra a szintre amire szeretném és már csak szintentartanom kell az erőmet; akkor megtehetem, hogy lecsökkentsem a súlyomat és farigcsáljam a külsőmet, de addig nem. Továbbá megvannak a korlátaim is, és ezekkel szembesülni, ezeket belátni és elfogadni szintén annak az útnak a része, amit a testedzés jelent.

Nem, nem fogok soha úgy kinézni, mint abban a jelenetben az a hollywoodi sztár.

Ha érdekel, hogy miért nem, olvasd el a cikket, baszottul jó, és ennél jobban én sem tudnám összefoglalni, hogy mi a különbség álmodozás és valóság között. A lényeg hogy minél előbb elfogadod, annál könnyebb lesz utána. A legfontosabb még mindig az, hogy kihozd magadból a legtöbbet.

BECOME THE STRONGEST VERSION OF YOURSELF.

Ja, és ezt láttad már?

Skullbell a neve, és nekem egy ilyen KELL.