A Minecraft hangulata pedig kurvára megfogott, amikor először kipróbáltam. Persze a kis vadonjáró kedvéért próbáltam ki, mert ő magyarázott először arról, hogy néhány ovistársa mennyire rákattant (figyeled a kis gémerek milyen korán kezdik már?) és szeretné ő is kipróbálni. Fingom nem volt, miről van szó, de mivel szuperapuka vagyok, letöltöttem és felraktam a gépre.
Aztán gondoltam utánaolvasok, mert mégiscsak nekem kell majd elmagyaráznom a gyerekemnek, hogy mit hogyan kell benne csinálni. Ennek jó pár hónapja már, mostanra pedig odáig jutottunk, hogy én csak lesek, hogy a gyerekem miket épít ebben a végtelenül nagy virtuális világban, miféle szörnyekkel csatázik és miféle világokba lép át a dimenziókapukon. (Igen, a gyerek tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi az a dimenziókapu.)
A Minecraft világa kibaszottul nagy. Olyan nagy, hogy valós időben is hónapokba telne eljutni csak az egyik végéig, és ez a világ ráadásul nem csupán két dimenziós hanem a faszom tudja mennyi. Engem ez teljesen lenyűgöz. Főleg az nyűgöz le benne, hogy igazából a játékot végigjátszani (bár ebben az esetben a végigjátszás szó értelmetlen, mert a Minecraftban leginkább csak létezni, élni kell, mintsem eljutni valahonnan valahová) végig lehetne egy ezredekkora területen is. De ennek ellenére mégis ott az a kurva nagy világ. Ráadásul mindegyik, a program által generált végtelen nagy világ teljesen más, mivel mindegyik pálya random módon generálódik. Nesze neked virtuális valóság.
A nagy világ ráadásul csak az egyik dolog. A másik a crafting. Mert a játékban nyersanyagokat kell szerezned, és abból építened/gyártanod, vagyis craftolnod dolgokat. És a modokkkal, vagyis a kiegészítőkkel együtt a craftolható dolgok száma is, khm, kibebaszottul nagy.
Oké, fát vágsz, bányászol, építesz, craftolsz, és akkor mi van? Először nem értettem, aztán a játék hangulata teljesen észrevétlenül magával ragadott. Egyjátékos módban teljesen magányos vagy ebben a hatalmas világban, és gyorsan rájössz, hogy a végtelen lehetőségekkel halálos veszedelmek is járnak együtt. Mint az életben, igaz?
Amikor leszáll a nap (kábé tíz perc a nappal a Minecraft világában), megjelennek a szörnyek is. Mindenféle szörnyek. És egy pillanat alatt megzabálnak, ha nem vagy észnél. Úgyhogy észnél kell lenned. A kis vadonjárónak ez egy igazi kaland, és nagyon bele tudja élni magát. Persze, vannak célok a játékban, de ez őt nem érdekli. Engem sem. A lényeg, hogy építsünk és harcoljunk, felfedezzünk és győzzünk minél többször, mert soha nem ugyanolyan, és ezért sohasem lesz unalmas.
Igen, a Minecraft az egyik legjobb fantasy szerepjáték, amivel valaha játszottam, ráadásul ennek van a legnagyobb világa, és ha valami engem mindig is megfogott a fantasyben, azok a végtelen, izgalmas világok, amiket még érdemes felfedezni, mert valóban csodákat rejtenek.
És a kis vadonjáróval nem csak játszani szeretünk a Minecrafttal; órákig nézegetjük mások videóit a youtube-on, megbeszéljük, hogy melyik modot lenne érdemes felrakni, melyiket nem, illetve hogy milyen munkamegosztásban tolnánk a játékot, ha többjátékos módban lennénk. Mert az lesz majd a következő lépés, már látom.
Ja, és persze a zenék. Soha egyetlen játékot sem ismertem, amihez ennyi rajongói videoklip készült volna. A kis vadonjáró a két kedvencének már a szövegét is tudja fejből, és beszarsz a röhögéstől, ahogyan a szoba közepén táncol és énekel hozzá:
Bizony, ezek a nagy dolgok. Remélem, a kis vadonjáró pár évig még akar velem Minecraftozni, és remélem, hogy a világok, amiket együtt felépítettünk, most már mindig megmaradnak.
Már ha érted mire gondolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése