Na most van az, hogy annyi kibaszott feszültség és tehetetlen harag van bennem, hogy úgy érzem, felrobbanok. Fújtatva járok fel és alá a lakásban, mint egy ketrecbe zárt vadállat, és tombolni tudnék, pusztítani tudnék, ölni tudnék, még az sem érdekelne, hogy milyen példát mutatok vele a kis vadonjárónak. Tanulja csak meg, milyen a valódi harag, ha kitör. Most kéne nekem egy Harcosok Klubja, még az sem zavarna, ha szarrá vernének, csak érezzem végre, hogy teszek valamit, hogy történik valami, csak érezzem végre újra lüktetni magamban az életet.
Várom, hogy lehiggadjak, de nincs mire gondolnom, amitől megnyugodnék.
Talán majd az idő. Majd az idő. Addig is bedugom a fülem, és full hangerőn AC/DC-t hallgatok.
Úgy, vadkan. Máris jobb, igaz?
Egyszer meg úgyis szétcsapom ezt a kurva világot. Majd agyonlőnek, mint egy veszett kutyát, de istenem, előtte azért kegyetlenül kitombolom végre magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése