Szombat esti blues

Szombat este van, köcsögök; mire ezt végig megírom, talán már éjjel, és én rock 'n' rollt hallgatok max hangerőn, és közben suvickolom a fürdőszobámat.

(Kurva jó ez a youtube-playlist cucc, ha a végére ér, újraindul. Imádom. Tudom, mindenki ismeri már évek óta, de ne vedd el tőlem a gyermeki felfedezés örömét, mert leszakítom a karod és azzal loccsantom ki az agyadat.)

Mire minden csillog-villog a fürdőben, azért eszembe ötlik, nem szánalmas-e, hogy éppen gyerek nélküli szingli apukaként itthon tolom szombat este, egyedül, és bazmeg takarítok. És közben olyan zenét hallgatok, ami már gyerekkoromban is ósdinak számított.

Tizenévesen nagy partiarc voltam, na jó, már ami a gimi utolsó két évét illeti, meg az utána következő éveket; mégis kurva sok emlékem van arról, hogy elkeseredetten gubbasztok otthon szombat este, és várom, hogy elkezdődjön végre az életem.

Körbeértünk, öregem, körbeértünk.

Tényleg, a vasalót és a vasalóállványt még mindig nem vettem meg, de talán jövő héten. Ez a házimunkáról jutott eszembe. Már csak az hiányzik ahhoz, hogy fullra fölszerelt háztartásom legyen, és ha megtanulok végre inget vasalni (mást nem leszek hajlandó) akkor aztán teljesen ki fogom tudni tölteni az eljövendő szombat estéimet. Fasza.

És a világért félre ne érts, nem rinyálok; csak emlékezem. Szoktam olyat is. És ha dohányoznék, most kiülnék a lépcsőre egy vastag pulóverben, és elszívnék egy cigit. Esetleg kettőt. És ha innék, kivinnék mellé egy kis whiskey-t is. Nem sokat, csak egy pohárral. Kint felhős az ég, de azért a Hold fénye átszűrödik a felhők között, és megvilágítja a völgyet. Most még egy napig, talán. Esetleg kettőig. Addig még lehet látni egy keveset ilyenkor is odakint.

Megint régen jártam a vadonban. Régen sétáltam egy jót. Meg kell figyelnem végre alaposan, ahogyan a nyár őszbe fordul. Hallanom kell, hogyan bőgnek a szarvasok. Látnom kell, ahogyan a falevelek lehullanak, és a völgy túloldalán a hegyoldal az eddigi zöldről egyre sokszínűbbé változik. Ilyenkor még el sem tudom képzelni, pedig pár éve nézegetem már. Mégis minden évben elfelejtem, hogyan is történik meg. Biztosan azért, mert a nagy változások sohasem egyik napról a másikra történnek.

Szóval látnom kell, ahogyan történik az élet, nem akarom azt érezni, hogy csak ülök és várok. Vártam már eleget. És a vadonban legalább van élet, annyi élet van, hogy ha mindennap csak az erdőt járnám, akkor is látnék újat minden utamon. De ezért szeretek annyira itt élni.

Cigi és pia nincs, most akkor hogy a francba érezzem én magam úgy, mintha valami film noir főszereplője lennék? Sört nem nyitok még egyet, a fűnyírásnál már lecsúszott egy, és az elég egy napra, így is gyorsabban nő a hasam, mint szeretném. Különben is, a sör jó egy lengyel vígjátékba, de abba a filmbe, amibe én vágyom most, nagyon nem. A csoki meg a fagyi az meg végképp nem noir, basszameg. Asszem inkább lefekszem, akkor hamarabb vége lesz ennek a magányos szombat estének.

És legalább a fürdőszobám tiszta, faszok.